Ez a legnagyobb probléma jelenleg az üvegvisszaváltással

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elérte a héten a napi 2,5 milliót azoknak a palackoknak a száma, amelyet az új üvegvisszaváltási rendszerben váltottak vissza a vásárlók. A DRS egyre nagyobb népszerűsége ellenére nem minden áruházlánc elégedett, közülük az egyik a rendszerbe való regisztráció csúszásának tudja be a fennakadásokat.

A napi több mint két és fél milliónál is több lehet a jövőben a rendszerben visszaváltott műanyag, fém és üveg italcsomagolás, emellett a REpont applikációt is egyre többen használják, amelyet eddig 400 ezren töltöttek le – számolt be a DRS-rendszer kapcsán érkezett legfrissebb adatokról az Index, hozzátéve: a MOHU tájékoztatása szerint, miután

egyre több helyen keresik a vásárlók a visszaváltás lehetőségét, újabb boltok csatlakozása is várható.

Noha a rendszer egyre népszerűbb, vannak még fennakadások. Mindezt a MOHU is elismerte, amely a lap érdeklődésére elmondta: az érintett üzletek még ismerkednek az új rendszerrel, és érkeznek visszajelzések többek között az automaták ürítésével és azok környékének tisztaságával, vagy azzal kapcsolatban, hogy a vártnál korábban megtelnek az üzletekben található visszaváltók.

Egyre népszerűbb az üvegvisszaváltási rendszer, de azért még vannak fennakadások
Fotó: Alina Kostrytsia / Getty Images Hungary

Kisebb hibák előfordulnak, de megoldják

A lap körképet készített a nagy áruházláncok tapasztalataiból. A Lidl Magyarország visszajelzése alapján minden áruházukban megtalálhatók az automaták, van olyan üzletük, ahol több is. Úgy érzékelik, hogy a logóval ellátott termékek számának növekedésével egyre több csomagolást visznek vissza a vásárlók.

A Penny szerint az átállás zökkenőmentesen halad, csupán az automaták működtetése során tapasztaltak kisebb problémákat, amelyek elhárításán már dolgoznak. Ugyanígy áll a CBA is, de nagyobb fennakadásokat a Tescónál sem tapasztalnak. Mint azt közölték, a több mint 1700 általuk forgalmazott, érintett termék közül már több mint 70 százalékos az átállás.

Az Auchannál is lassan, de fokozatosan növekszik az üvegvisszaváltások száma, amely üzletláncnál egyébként folyamatos átállás.

Az üvegvisszaváltással ez a legnagyobb probléma

A Spar Magyarország napi több mint 600 ezer vásárló mellettmindössze tucatnyi alkalommal tapasztalt fennakadást a DRS július 1-jei bevezetése óta. Az áruházlánc szerint azonban kihívást jelent a vásárlók megfelelő tájékoztatása és az áruházi folyamatok menedzselése is, ám a legnagyobb problémát a termékregisztráció csúszása jelenti. Mint mondták, több alkalommal is gondot okozott már, hogy bár egyes termékeken ott a DRS-logó, így a vásárló ki is fizeti a palack után az 50 forintot, a gép viszont még nincs felprogramozva arra, hogy vissza is vegye azt. 

A Dívány ezzel kapcsolatban megkereste a MOHU-t azzal a kérdéssel, hogy vajon milyen hosszú az a folyamat, amíg egy palackot a DRS-ben regisztrálnak – válaszukkal frissítjük cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.