Ilyen gyakran kéne kimosnod a fürdőruhád: az is számít, hogy mennyi időt töltesz benne szárazon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem mosod ki időben a fürdőruhád, attól károsodhat az anyaga, sőt fennállhat a bőrirritáció kockázata is.

Vannak, akik beérik annyival, hogy a strandolás után egyszerűen kiterítik a nedves fürdőruhát száradni, ami néha rendben is van így, más esetekben viszont kellemetlen következményei lehetnek. Az egyik alapvető szabály, hogy az úszás közben viselt fürdőruhát gyakrabban kell kimosni, mint azt, amelyet csak a medence mellett hordasz, de ez csak addig igaz, amíg rövidebb időt töltesz benne.

Milyen gyakran kell kimosni a fürdőruhát, ha vizes lesz?

Miközben a medencék klóros vize szövetrepedést, színfakulást és elasztikus károsodást okozhat, illetve elsárgíthatja a fehér anyagokat, addig a sós víz kevésbé káros, ám idővel ugyanúgy elhalványíthatja a fürdőruha színét. A hozzáértők ezért azt javasolják, hogy azt

minden úszás után mosd ki.

A medencék klóros vize hamar kikezdheti a fürdőruha anyagát
Fotó: Tony Anderson / Getty Images Hungary

Amennyiben erre nincs lehetőséged, a semminél egy gyors öblítés is jobb. A célnak akár az is megfelel, ha feltöltesz egy műanyag zacskót langyos vízzel, és a fürdőruhát abban öblíted ki. Ha édesvízben, például egy tóban, folyóban vagy bármilyen más klórmentes vízben fürdesz, egy kicsit engedékenyebb lehetsz. Ilyen esetben a fürdőruhát elegendő 3-5 alkalom után kimosni.

Milyen gyakran kell kimosni a fürdőruhát, ha nem lesz vizes?

Ha a fürdőruhát nem éri nedvesség, vagy csak rövid ideig viseled, akkor szintén a 3-5 alkalmas szabály az irányadó. Ha azonban huzamosabb ideig van rajtad, akkor megint más a helyzet.

„Ez körülbelül olyan, mintha fehérneműt viselnél” – mondja dr. Lucky Sekhon szülész-nőgyógyász, aki szerint a hosszan tartó viselet során felgyülemlett izzadságot és egyéb testnedveket mielőbb el kell távolítani, különben kellemetlen érzést okozhatnak és bőrirritációt válthatnak ki.

Kézzel vagy mosógéppel érdemes mosni?

A fürdőruha kézi mosása (melyhez ajánlott meleg vizet és kímélő mosószert használni) előnyösebb lehet, mert kíméletesebb a szálakhoz, illetve minimálisra csökkenti az anyag nyúlását. Ezzel egyetért Jolie Kerr tisztítási szakértő is, ugyanakkor hozzáteszi: járható út lehet az alacsony hőfokon történő gépi mosás is, de nem árt hozzá egy mosózsák, amivel elkerülhető, hogy a fürdőruha összegabalyodjon a többi ruhával, kinyújtva azokat.

Ha a mosógép mellett döntenél, akkor a biztonság kedvéért ellenőrizd a címkén a mosási útmutatót, és válassz egy kímélő programot.

A mosáshoz lehetőleg kímélő mosószert használj
Fotó: Dario Pena / Getty Images Hungary

Hogyan kell megszárítani?

A szárítógépet felejtsd el, mert a magas hő károsíthatja az anyagot. A legjobb, ha a fürdőruhát egy száraz törülközőbe csomagolod, kinyomkodod belőle a vizet, majd felakasztod száradni. Így nem kell attól tartanod, hogy a csavargatástól elveszti az alakját.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.