Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az élet nagy kérdéseit boncolgató sorozatunkban ezúttal egy ismert, mégis kevésbé értett orvosi vizsgálati eszköz funkciójának járunk utána.
Ha valaha is részt vettél már fül-orr-gégészeti vizsgálaton, akkor valószínűleg benned is felmerült, hogy pontosan mire való az a homlokpántra erősített, a középpontjában lyukas fémlemez, melyen keresztül az orvos alaposabban is szemügyre vett. Most megtudhatod, hogy milyen célt szolgál, illetve mi az oka annak, hogy egyre kevesebbszer lehet vele találkozni.
Erre használják a lyukas eszközt az orvosi vizsgálaton
Az eszközt úgy hívják, hogy homloktükör vagy gégészeti tükör, és a sötét testüregek vizsgálatát hivatott megkönnyíteni. Használatakor az orvos a szeme elé fordítja a lemezt, kinéz a középső lyukon keresztül, majd úgy állítja be a tükröt, hogy a fény a kívánt részre tükröződjön, anélkül hogy a fényforrás zavarná a látását. Ez a művelet komoly precíziót kíván, ezért nagy gyakorlat szükséges hozzá.
„Az eszköz nem csupán a vizsgálandó terület megfelelő megvilágítását biztosítja, hanem használata esetén a vizsgáló mindkét kezét szabadon használhatja feltárásra, illetve eszközös beavatkozásra. A tükröt bal szemünk elé kell helyezni oly módon, hogy központi furatán keresztül – és szabadon hagyott jobb szemünkkel egyszerre – lássuk a tükörről a vizsgált régióra vetülő fényfoltot és a beteget. Az elegendően széles látószög biztosítása érdekében arcunk síkjához közel kell elhelyezni a tükröt. A visszaverődött fényt a tükör megfelelő beállításával irányítsuk a vizsgálandó területre, ügyelve arra, hogy eközben ne változtassuk testhelyzetünket” – írja használatáról a Répássy Gábor szerkesztésében megjelent Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet című orvosi tankönyv.
A tükröt először egy Levert nevű francia egészségügyi szakember kezdte alkalmazni a gége vizsgálatára, majd technikáját később egy német orvos tökéletesítette, viaszgyertyát használva fényforrásként. A ma ismert homloktükröt Johann Nepomuk Czermak találta fel, aki 1858-ban mutatta be az eszközt az orvostársadalomnak. Azóta persze sokat fejlődött az orvostudomány, így a szakemberek napjainkban már gyakran modern száloptikás megoldásokat választanak helyette, hiszen ezeknek a használata sokkal kevesebb macerával jár.
