Így használd helyesen a mosókapszulát, hogy ne hagyjon ragacsos foltot a ruhán

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mosókapszula használata elég egyszerű, de azért van néhány szabály, amit be kell tartani.

Praktikus eszköz a mosáshoz, vagy felesleges pénzkidobás? A mosókapszula létjogosultságáról nem mindenki van meggyőződve, és olyanok is akadnak, akiknek nincsenek vele jó tapasztalatai. A Reader's Digest ezért is szedte össze, hogy milyen előnyei, hátrányai lehetnek, illetve mire érdemes figyelni a használata során.

Milyen előnyei vannak a mosókapszulának?

Ami mindenképp az előnyére válik, az elsősorban a kényelmes használat és a környezetbarát kivitel. Ezt mondja Jessica Zinna, az egyik ismert gyártó vezető kutatója is. „A mosókapszula nagyszerű megoldást jelent azon fogyasztók számára, akik könnyen, rendezett formában használható, előre kimért mennyiségű mosószert keresnek” – emelte ki a szakember. Szerinte ugyancsak a mosókapszula mellett szól, hogy könnyen szállítható, ami fontos lehet, ha önkiszolgáló mosodában szeretnél mosni, illetve pontosan van adagolva, így nem kell a mosószer méricskélésével tölteni az időt. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a hagyományos mosóporokhoz, folyékony mosószerekhez képest kevesebb csomagolóanyagot igényel, így gyártása kevésbé terheli a környezetet.

Hogy működik?

A filmszerű anyagba burkolt, közvetlenül a mosógép dobjába helyezhető mosókapszula koncentrált mosószert tartalmaz. „Amikor a kis csomag vízzel érintkezik, a film feloldódik, lehetővé téve a tisztító hatású összetevők számára, hogy elvégezzék feladatukat, vagyis eltávolítsák a szennyeződéseket és a kellemetlen szagokat a ruhákból”, magyarázza Zinna.

Hogy kell helyesen használni?

A legfontosabb szabály, hogy először mindig a mosókapszulát kell a mosógép dobjának aljába (tehát nem a mosószer-adagolóba!) tenni, és csak utána a ruhákat. Arról, hogy pontosan mennyi mosókapszula szükséges a mosáshoz, a gyártó útmutatójából érdemes tájékozódni. A mosási hatékonyságot ugyanis több tényező, így a ruhák mennyisége, azok szennyezettségének mértéke, illetve a mosógép programja is befolyásolhatja. Zinna szerint a készülékek kapacitásának növekedése azzal jár, hogy az egyes töltetekbe több szennyeződés kerül, ami nagyobb tisztítóerőt kíván. Ez azt jelenti, hogy egy közepes töltethez két, egy nagyobb töltethez pedig akár három mosókapszulára is szükség lehet.

Először mindig a mosókapszulát tedd a mosógépbe, és csak utána a ruhákat 
Fotó: ssuaphoto / Getty Images Hungary

Melyik az olcsóbb, a mosópor, a mosókapszula vagy a folyékony mosószer?

Általánosságban azt lehet mondani, hogy a három megoldás közül a mosópor és a folyékony mosószer az olcsóbb, de ha figyelembe vesszük a mosási hatékonyságot és a folteltávolító képességet, akkor az ár/érték arányt tekintve a mosókapszula is versenyképes alternatíva lehet.

Árthat a mosógépnek a mosókapszula?

„Nem, akár hagyományos, akár úgynevezett nagy hatékonyságú mosógéped van, a mosókapszulák mindkét típusnál biztonsággal használhatók” – szögezte le a szakember.

Miért hagyhat foltot a ruhán?

Vannak, akik arról számolnak be, hogy a mosókapszula nem oldódik fel teljesen a mosás során, és ronda foltokat hagy a ruhán. Zinna úgy vélte, hogy ez rendszerint a helytelen használatból adódik. Például abból, hogy először nem a mosókapszula kerül a mosógépbe, hanem a ruhák, vagy túl nagy a töltet mérete, így nem marad elegendő víz a feloldásához. Más esetekben közrejátszik benne a mosási hőfok is: ha a gyártói javaslatnak megfelelően használod a mosókapszulát, és a probléma még mindig fennáll, érdemes lehet magasabb hőmérsékletű programra váltanod.

Hogy lehet biztonságosan tárolni?

A színes mosókapszulákat a gyerekek a cukorkákkal keverhetik össze, főleg, ha egy szép üvegedénybe teszed őket. Ezért jobb, ha a mosókapszulákat eredeti csomagolásukban tartod, és ügyelj rá, hogy ne legyenek szem előtt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.