Miért lyukas a fakanál? 3 jó oka is van rá!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mintha semmi logika nem lenne benne, hiszen ha felemeled a fakanalat kóstolás közben, kicsorog rajta keresztül minden. De akkor miért lyukas?

Vannak olyan háztartási tárgyak, melyekkel nap mint nap találkozunk, mégsem tudjuk helyesen használni őket, vagy van valami hasznos funkciójuk, ami elkerüli a figyelmünket. Ilyen például a tésztaszedő, illetve a rajta lévő lyuk is, ami nemcsak arra jó, hogy leszűrd vele a tésztát, hanem arra is, hogy kimérj vele egy adagot belőle. Ebbe a sorba illeszkedik a lyukas fakanál is.

Ezért lyukas a fakanál

A fakanálon lévő lyuknak (vagy lyukaknak, mert több is lehet rajta) valójában hasznos funkciója van, ami akkor mutatkozik meg, ha szószok, mártások, tészták készítéséhez használod. Miközben a hagyományos fakanálnál keverés közben a massza a szélek körül áramlik, addig ennél a változatnál szabadon áthatolhat a közepén, ami abban segít, hogy a végeredmény egyenletesebb állagú legyen és csomómentes maradjon. Egyik nagy előnye tehát az, hogy az étel állaga így könnyedebb, illetve levegősebb lesz.

Kevesen tudják, hogy mire jó
Fotó: terra24 / Getty Images Hungary

A lyukas fakanálnak van egy másik praktikus haszna is. A levesek, pörköltek, raguk kevergetésénél a kanál kisebb ellenállásba ütközik, ezért az összetevők kevésbé esnek szét, zúzódnak össze. Ez akkor is kapóra jöhet, amikor fel akarod kaparni az edény aljáról az odaégett, letapadt ételt, hiszen így nem kell attól tartanod, hogy kárt teszel a többi részében.

A harmadik dolog, amiben a lyuk megkönnyítheti a főzést, az az egyes hozzávalók kihalászása. Ha ki akarsz venni, mondjuk, egy babérlevelet vagy egy nagyobb gerezd fokhagymát a levesből, a lé így szabadon lecsoroghat körülötte, és máris kevesebbet kell bajlódnod vele, de hasonló elven használhatod a főtt zöldségeknél is. Fogadjunk, hogy most arra gondolsz, hogy ez eddig miért nem jutott eszedbe!

Gyakran a nyélen is van egy kisebb lyuk
Fotó: Butsaya / Getty Images Hungary

De mi van a nyélen lévő lyukkal? Annak a funkciójára nyilván már magadtól is rájöttél: egyszerűen arra való, hogy felakaszd vele a fakanalat, így nem fogja feleslegesen foglalni a helyet a fiókban, és mindig kéznél lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.