Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Elég hátborzongató tud lenni, amikor hirtelen egy hatalmas százlábú tűnik fel a padlón, majd a szobát villámgyorsan áteszelve eltűnik a kanapé alatt.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb embert már a százlábúak puszta látványától is a frász kerülgetni. Hát még amikor szembesülnek vele, hogy milyen gyorsan mozognak. Az itthon is elterjedt fajnak számító légyölő pókszázlábú ilyen szempontból még inkább kiemelkedik a sorból. Mivel a többi százlábúval ellentétben teste mozgás közben sem kígyózik, hanem mindig egyenes, 15 vékony lábpárjával egészen elképesztő, 0,4 m/s sebességre képes. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként testhosszának a hússzorosát teszi meg – nemcsak a padlón, hanem akár a függőleges falakon vagy a mennyezeten is. Ehhez fogható testmérethez viszonyított tempóra még az abszolút sebességrekorder gepárd sem képes. Nem véletlen, hogy ritkán sikerül lecsapni, de egyébként nem is feltétlenül érdemes.
Ronda, de hasznos
A százlábúak igazi csúcsragadozók a rovarvilágban, ezért jelenlétük előnyös is lehet, hiszen megtisztíthatják a lakást az olyan kellemetlen betolakodóktól, mint a legyek, molyok, csótányok, poloskák vagy épp a városi fürdőszobákban gyakran vendégeskedő ezüstös pikkelyke. Ehhez kétféle technikát alkalmaznak: vagy ráugranak zsákmányukra, vagy hosszú lábaikat lasszóként használva kapják el, miközben módosult, méregkarmokkal ellátott állkapcsi lábukkal mérget fecskendeznek bele, a többivel pedig körülfogják, hogy véletlenül se tudjon kereket oldani.
A Reader’s Digest szerint a százlábúak nemcsak hatékony vadászok, amelyek megszabadíthatnak a kártevőktől, hanem ezt az ember szemszögéből problémamentesen teszik. Nem raknak fészket, nem szőnek hálót, nem tesznek kárt a fában, és betegségeket, fertőzéseket sem terjesztenek. Csak az hajtja őket, hogy prédához jussanak, ezért a zsákmányszerzést követően újra és újra vadászni indulnak.
Némi megnyugvással szolgálhat az is, hogy a fajok többségének mérge nem veszélyes az emberre. Még ha akarnák, bőrünket akkor sem tudnák átlyukasztani, legfeljebb a körömágy szélén. Ilyenkor a marás méhcsípéshez hasonló tüneteket okoz, ám a fájdalom szerencsére gyorsan tovaszáll. Annak, hogy ez megtörténjen, meglehetősen kicsi az esélye: mivel képesek különbséget tenni a zsákmány és a fenyegetés között, csak akkor marnak, ha megfogják vagy megtámadják őket.
Mindezek tükrében sem szeretnél osztozkodni velük otthonodon? Akkor vágd el őket a táplálékforrásaiktól, vagyis szabadulj meg az apró kártevőktől. Ebben segíthet, ha párátlanítót vagy fürdőszobai elszívót használva távol tartod a nedvességet a falaktól. A másik dolog, amit megtehetsz, hogy lezárod a falakon lévő réseket, repedéseket, hogy a táplálékukként szolgáló rovarok ne tudjanak tojásokat rakni és szaporodni.
