Így mentsd meg a WC-be esett telefonod!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak persze, akikkel sosem történik ilyesmi. Ők azok, akik leejteni se akkor szokták a telefonjukat, amikor valamiért épp kivették a tokból, akik sosem felejtették még zöldségválogatás közben a répák mellett a kütyüt, akik nem szokták azt játszani, hogy lehalkítva becsúsztatják a mobiljukat a kanapé egyik legeldugottabb zugába, hogy aztán egész nap keressék/családtagjaikkal is kerestessék. És vagyok én.

Velem a fentiek mindegyike megtörtént már, sőt néhány rendszeresen megtörténik. Szeleburdi vagyok, ráadásul az a fajta, aki nemhogy a más kárán, de még a magáén se tanul: hiába esik bele ötödjére is ugyanabba a gödörbe, neki ne mondja senki, hogy ki is lehet kerülni. Legutóbb pár hete volt telefonbeejtős sztorim, és bár se nem menő, se nem drága a mobilom, elég érzékenyen érintett, hogy néhány napig (legalábbis jártamban-keltemben) el voltam vágva a külvilágtól. A hét fénypontja az volt, amikor laptoppal a kezemben álltam a gyorsétterem oldalában, hogy netet vadásszak, mert muszáj volt azonnal üzennem annak, akivel épp találkoznom kellett. Kicsit se volt ciki. Inkább borzalmasan kellemetlen. 

De a vége legalább jó a sztorinak: a telefonom ma már újra él és virul, részben a szerencsémnek köszönhetően, kisebb részben gyorsaságomnak hála, és főleg azért, mert néhány trükkel a legtöbb esetben csökkenthetők az ártalmak. 

Ha az eset most történt, és gyorssegély után kutatva felmentél a netre, megtaláltad ezt a cikket és most nézed, mit is kell tenned, sajnos már késő. Ha ennyi ideig úszott a telefonod, nagyon kicsi az esélye, hogy túlélte. Útmutatónkat békeidőben érdemes átfutnod, hogy élesben már egy pillanatig se kelljen gondolkodnod, mit kell tenni. Merthogy mutatjuk!

Telefonod sokféleképp meg tud fürdeni, de a WC-be ejtés azért súlyosbító körülmény, minősített eset, ha úgy tetszik. Legalábbis abból a szempontból, hogy az ott összegyűlő víz (legyen bár az öblítés utáni tiszta is) biztosan több baktériumot tartalmaz, mint a mosdóban összegyűlő, vagy más telefonbeejtésre tökéletesen alkalmas folyadék. Mindazonáltal azért nem érdemes túldimenzionálni, mekkora bajunk lehet ebből. Kutatások igazolják ugyanis, hogy a vécénél és a petricsészénél csak egy felület baktériumosabb, az pedig pont a mobilod érintőképernyője. Szóval nem most lesz menthetetlenül kórokozós. Ráadásul a telefonnak ugye nem is a baktérium árt. Egy megúsztatott telefon túlélési esélyei kádban, mosdóban, WC-ben, Balatonban és felmosóvödörben is hasonlóak – sajnos ezt is tapasztalatból tudom.  Minden attól függ, hogy van-e lélekjelenléted gyorsan cselekedni, a többi körülmény a túlélés szempontjából másodlagos. Nézzük, mit tehetsz annak érdekében, hogy a legkevesebb kárral úszd meg a vizes kalandot!

A legjobb a megelőzés 

Úgy mondom, mintha én figyelnék ilyesmire, de ha hiteltelen is, igaz. Nem történne ilyen baj, ha az ember például nem vinné be a WC-re is a telefonját, ugye? Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy pár percet nyugodtan kibírhatnánk mobilozás nélkül. Kisebb lenne a kockázat akkor, ha kicsit óvatosabban mozogna, nem hirtelenkedne a magamfajta ember, ha nem a farzsebében tartaná a telefont, vagy nem óriási elánnal kapná magára az azt rejtő köntöst. 

Nem hiszem el, már megint.
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

És nem csak a baleset kockázatát lehet csökkenteni. Kis előre gondolkodással az okozott kár is mérsékelhető. Ehhez például fontos, hogy mindig tartsd tokban a telefonodat, mert ez nemcsak a leeséstől védi meg, de sokat számíthat vízbe ejtéskor is. Érdemes lehet vásárláskor biztosítást is kötni a telefonra, hogy ha netalán mégis tönkre találna menni, ne menjen rá inged-gatyád a javíttatásra vagy pótlásra. Ha hozzám hasonlóan hirtelen vagy, érdemes lehet megfontolnod, hogy beruházz egy eleve vízálló konstrukcióra: néhány tízezer forintért extrán masszív darabot vásárolhatsz, olyat, aminek meg se kottyan egy gyors zuhany. 

És még egy: érdemes nem a telefonod memóriájában, hanem online tárolnod a számodra fontos dokumentumokat, fényképeket. Ha minden egész eltörik és a telefonod teljesen tönkremegy, még akkor is megmaradnak ezek a sokszor pótolhatatlan emlékek. 

Na de nézzük azt is, mit kell tenni, ha már kész a baj! 

1. Kapd ki gyorsan!

Függetlenül attól, milyen előzetes óvintézkedéseket tettél, megeshet, hogy vízbe esik a telefonod. Az első és legfontosabb teendőd ilyenkor, hogy azonnal kapd ki a vízből, mert ilyenkor másodpercek is számíthatnak. Gyors reakcióval simán megakadályozhatod, hogy az apróbb részekbe is beszivárogjon a víz. Ha a vécébe esett is, ne bizonytalankodj, hogy hogyan vagy mivel fog meg: kapd ki amilyen gyorsan csak tudod, a kezed meg majd megmosod, és nem lesz semmi baj. 

2. Töröld le!

Vegyél le a telefonról mindent, ami mozgatható: vedd ki a tokjából, vedd le róla az esetleges díszítéseket stb. és egy száraz törölközővel töröld meg alaposan, hogy külsőre legalábbis teljesen száraz legyen. Jó ötletnek tűnhet, de ne kezdd el lerázni, kirázni a nedvességet belőle, mert ezzel inkább ártasz, mint használsz.

3. Kapcsold ki!

Nagyon fontos lépés, mert ezzel megakadályozhatod a súlyosabb károsodásokat is. Akkor is kapcsold ki, ha első pillanatra úgy néz ki, nem is lett baja. A víz lassan és alattomosan, pár óra alatt oda fog érni, ahova nem kell neki, és az elektromos eszközben nagy galibát tud okozni. Én volt már, hogy bedőltem fickósnak mutatkozó telefonomnak, de pár óra múlva elzöldült, majd teljesen meg is halt az érintőképernyő. Te ne legyél olyan, mint én!

4. Szedd szét!

Már amennyire ez lehetséges (telefontípusa válogatja, mennyire tudod házilag szétkapni). Ha erre alkalmas készüléked van, vedd ki az akkumulátort és a SIM-kártyát is, szárongasd meg őket, és a jól bevált törölközővel itasd fel az itt fellelhető nedvességet is. 

5. Szárítsd!

Hiába törölted le alaposan az eszközt, előfordulhat, hogy az apróbb résekbe is befolyt a víz, amit szabad szemmel esetleg nem is látsz, és amihez nem tudsz hozzáférni. Most ezt kell kicsalogatnod. A nedvesség megkötésére a száraz rizs, a szilikagél és a hasonló anyagból készülő (nem az a szürke por, hanem a fehér/átlátszó kristályos) macskaalom is alkalmas lehet. Tegyél belőle egy jó adagot egy jól zárható zacskóba, tedd mellé a tasakba a telefont, majd hagyd az egészet legalább egy napig/éjjel állni, száradni. A nedvszívó anyagok jó eséllyel kicsalják a nedvességet a telefonodból. 

6. És most várj!

Most jön a legnehezebb rész. Ha elvégezted a fentieket, másnap már erős késztetést érezhetsz, hogy újra üzembe helyezd a készüléket, de jobban teszed, ha még vársz. Minél több időt hagysz ugyanis a száradásra, annál nagyobb eséllyel kapod vissza működőképes állapotban a telefonodat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.