Miért rezgeti a macska a farkát? Talán valami baja van?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben az embernél a szem a lélek tükre, addig a macskánál a farok: ha odafigyelsz rá, könnyebben megértheted, hogy mi játszódik le kedvencedben.

A macska farkának pozíciója és mozgása széles körű érzelmeket fejezhet ki, így ha megtanulsz olvasni a jelekből, megtudhatod, hogy az állat hogy érzi magát egyes helyzetekben, mi az, ami szorongással tölti el, vagy épp mi teszi boldoggá. Lássuk, hogy melyek a legáltalánosabb jelzések, illetve milyen érzelmekre engednek következtetni.

Valószínűleg csak örül neked

Dr. Bodó Andrea állatorvos a Dívány kérdésére elmondta: a macskák valóban sok érzelmet tudnak kifejezni a farkuk révén, de a jelek értelmezéséhez az összképet, tehát az adott szituációt, illetve a testbeszéd más elemeit, például a tekintetet és a testtartást is figyelembe kell venni. „Ha egy cica feltartott farokkal közelít, miközben rezgeti a végét, az arra utalhat, hogy izgatott, ami a gazdinak, egy másik macskának vagy akár a vacsorának is szólhat” – magyarázta a szakember. 

A „spriccelést” is megelőzheti

Az állatorvos szerint nem árt tudni, hogy az ivaros kandúrnál a feltartott, teljes egészében rezgő farok a területjelzésre szolgáló spriccelést előzheti meg, míg az ivarzó nőstény a párzásra készülve oldalra tartja a farkát.

A függőlegesen álló, felborzolt farok ezzel szemben – főleg, ha az állat közben felpúposítja a hátát – félelmet vagy agressziót jelezhet, de ha szimplán csak felfelé mered, pusztán arról van szó, hogy üdvözölni akar vagy érdeklődést mutat irántad. És mi van akkor, ha csóválja a farkát? Ennek az intenzitástól függően többféle jelentése is lehet, így idegességet, agressziót vagy egy közelgő támadást is jelezhet.

A farok pozíciója sokat elárul a macska hangulatáról
Fotó: Linda Raymond / Getty Images Hungary

A PetMD állatorvosi portál a fentieken kívül felsorolt néhány további lehetőséget is. Ha a macska a földhöz csapja a farkát, vagy söprögető mozdulatokat tesz vele, akkor ingerült, bosszús vagy ijedt lehet (kivéve, ha épp játszik vagy vadászik, mert akkor valószínűleg attól izgatott), ha pedig a lábai közé húzza, akkor elképzelhető, hogy rémült vagy fájdalmak kínozzák.

Végül néhány pozitív jelzés: ha az állat felfelé, kérdőjel alakban tartja a farkát, az megint csak az érdeklődés jele, vagyis talán így akarja közölni veled, hogy játékra vágyik, míg ha a lábaid köré fonja, az nála körülbelül egy szívélyes üdvözléssel ér fel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.