Klóros vagy klórmentes? Így használd biztonságosan a fehérítőt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fehérítő teljesen biztonságos, mindaddig, amíg pontosan betartod a gyártói utasításokat, illetve tisztában vagy vele, hogy milyen ruhákat lehet vele kimosni.

A fehérítő, avagy a hipó nagyban hozzájárulhat, hogy fehér ruháid fehérek is maradjanak, ráadásul egyúttal fertőtlenítésére is alkalmas. Ám ha nem vagy elég körültekintő és valamit rosszul csinálsz, a kedvenc darabjaid talán már soha nem lesznek ugyanolyak, mint előtte. Ha nincsenek vonatkozó tapasztalataid, ez némi aggodalommal tölthet el, a Lifehacker ezért is hívta fel a figyelmet, hogy mire érdemes ügyelni a termék használata során.

Ismerd meg a fehérítőd

A fehérítőnek két fő típusa van: a klóros, valamint a klórmentes változat, melyet oxigénes, oxigénalapú vagy színkímélő fehérítőnek is neveznek. Az előbbi hatékony fertőtlenítőszernek számít, de nem minden szövettípusnál lehet bevetni, ezért általában csak a fehérekhez használják. Az utóbbi ezzel szemben jóval szélesebb körben alkalmazható, és nem tesz kárt a színekben vagy mintákban.

Fontos megjegyezni, hogy bármilyen termék mellett is döntesz, véletlenül se keverd ammóniával – ami számos tisztítószerben, így sokféle üveg- és ablaktisztítóban, általános tisztítószerben, WC-tisztítóban és lefolyótisztítóban megtalálható –, a kettő elegyéből ugyanis mérgező gáz jöhet létre. A fehérítőből származó kipárolgásokat egyébként sem tanácsos belélegezned, illetve ügyelj arra is, hogy az anyag ne kerüljön a bőrödre vagy a szemedbe.

Mielőtt bármit is tennél, válogasd szét a szennyest!
Fotó: Martin Poole / Getty Images Hungary

Ellenőrizd a ruhacímkét

Ez megmutatja, hogy az adott ruhához szabad-e fehérítőt használni. Az üres háromszög azt jelenti, hogy bármilyet, míg a két vonalkával ellátott háromszög azt, hogy csak klórmentes terméket. Ha viszont a szimbólum át van húzva egy X-szel, akkor semmilyet!

És ha hiányzik a címke? Akkor próbáld ki a fehérítőt egy kevésbé feltűnő ponton. Csak keverj össze két teáskanálnyit egy negyed csészényi vízzel, majd cseppents egy keveset az anyagra. Ha megváltozik a színe, vagy valamilyen sérülés keletkezik rajta, értelemszerűen keress más megoldást!

Válogasd szét a szennyest

Ha fehérítővel szeretnél mosni, először válogasd szét a fehér, a világos és a sötét színű szennyeseket. A fehérekhez nyugodtan használhatod a klóros változatot, a másik kettőhöz viszont csak klórmenteset adagolj, a világos és a sötét kupacot pedig külön mosd ki, nehogy megfogják egymást. Ami a hőmérsékletet illeti, mindig a címkén feltüntetett legmagasabb értéket célozd meg, mivel a fehérítő magas hőfokon tud a leghatékonyabban működni.

Figyelj oda az adagolásra

Ha a mosógéped rendelkezik fehérítőadagolóval, akkor abba kell öntened, ha nem, akkor az előmosás adagolójába. Egy átlagos méretű töltethez általában háromnegyed csészényi mennyiség szükséges, de a pontos adagoláshoz mindenképp olvasd el az adott termék gyártójának útmutatóját.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.