Ezért fáj a hajad

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Igen, mi is tudjuk, hogy maga a haj nem fáj. Nincsenek benne érzőidegek, sőt, ami a fejbőrön innen van, tulajdonképpen nem is élő valami. Ez kivételes szerencse, ha arra gondolunk, micsoda kiáltozás szűrődne ki az utcára a fodrászatokból, ha nem így lenne. Hajfájás alatt most azt a hajtőnél jelentkező kellemetlen érzést értjük, ami jellemzően egy tartós copf vagy konty kibontáskor jelentkezik.

Rutinos hajfájó vagyok, főleg amióta sokat dolgozunk itthonról: itt valahogy képtelen vagyok kiengedett hajjal létezni. Mivel sokszor van copfban a hajam, esténként rendszeres a lófarok kiengedésekor jelentkező kicsit kellemetlen (egyesek szerint kicsit kellemes) érzet: olyan, mintha elgémberedtek volna a hajszálaim. 

Ilyenkor – hasonlóan ahhoz, mint amikor zsibbadt lábát próbálja mozgatni az ember – némi fésüléssel, lazítással a fájdalom rövid fokozása árán le lehet rövidíteni az érzést. De miért és mi fáj ilyenkor?

Nem a haj

Hogy nem maga a haj, az biztos: éppúgy, ahogy körmünkben, a hajszálak fejbőrön túlnyúló részében sincsenek érzőidegek. Bölcsen úgy lettünk összerakva, hogy ne okozzon fájdalmat a fodrászához és manikűröshöz szaladgálás. A fájdalmat a hajhagymáknál érezzük, amik viszont már bőven el vannak látva idegvégződésekkel. Gondolj bele: míg semmilyen fájdalmat nem okoz, ha nullásgéppel letolják valakinek a haját, mennyire kellemetlen akár egy szálat is kihúzni.

És miért?

Amikor hosszú ideig szoros copfban vagy feltűzve van a hajad, a hajhagymáidban lévő idegvégződések folyamatos stimulust kapnak, hogy természetes növekedési irányuktól eltérő pózban legyenek. Bár nem szeretik, hogy így van, lassan hozzászoknak ahhoz, hogy ebben az irányban kell állniuk. Amikor végre kibontod a hajad, megmozdulnak, és újfajta, az eddigivel teljesen ellentétes stimulus éri őket visszarendeződéskor – ebből ered ez a fejbőri túlérzékenység.

Ez alapvetően nem is baj, de hosszú távon vezethet problémákhoz, ha valaki mindig összefogva hordja a haját. A szoros copf stressz a hajszálaknak, és a rendszeres lófarok sok esetben felelőssé tehető a hajhullásért és a haj töredezéséért is. Ha rendszeresen ugyanott szorítod el a hajad (legyen bármennyire is nem élő ez a keratinszál), a fizikai behatás töredezést és a haj állapotának romlását okozhatja. Ha ügyelni szeretnél hajad épségére, próbáld kerülni a túl szoros frizurákat, vagy ha a nap egy részében így is hordod a hajad, szabadulj meg a kínzó frizurától, amint megteheted. Ha már mindenképpen összefogod, inkább lapos, tarkón nyugvó copfot válassz!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.