Itt a legmegbízhatóbb háztartásigép-márkák toplistája

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kategóriánként mutatjuk, melyik az a márka, ami a legtovább bírja, és ritka, hogy szervizbe kell vinni.

Murphy törvénye szerint, ami elromolhat, az el is romlik, ez természetesen igaz az összes háztartási berendezésre is. Éppen ezért, mikor újat vásárolsz, akkor nemcsak az számít, hogy mennyibe kerül és mit tud, hanem, hogy az adott márka mennyire megbízható. A legtöbben a közeli ismerősök beszámolói alapján döntjük el, hogy egy márka termékével mennyi gond van, de most a Which magazin egészen pontosan 9701 résztvevő bevonásával, 34 ezer termék adatait összevetve kihozott egy elég részletes listát arról, milyen típusú eszközöknél, milyen meghibásodások a leggyakoribbak, és melyik márka az, ami a legkevesebb bosszúságot okozta másoknak. 

A nagy számok és Murphy törvényének hathatós együttműködésével persze simám kifoghatod a legjobbnak ítélt márkánál is azt az egy terméket, ami hibás, de a beszámolók és a független tesztek eredményeként létrejött nagy lista legalább ad egy kis segítséget, milyen márkákban érdemes gondolkoznod, ha új háztartási gépet vásárolnál. 

A teszt végeredményének kialakításában egyrészről azt vették figyelembe, hogy a különböző típusoknál mennyi meghibásodás történt, milyen régi volt ekkor a termék, valamint a hiba jellegét nézték. Ezt egészítették ki a felhasználói vélemények arról, mennyire elégedettek azzal a típussal, illetve mennyire ajánlanák azt ismerőseiknek. 

Porszívók

Míg nálunk a legnagyobb kérdés a porszívó vásárlása során, hogy porzsákos vagy porzsák nélküli legyen, addig ebben a tesztben a vezeték nélküli és a vezetékes porszívók kategóriákra osztották a mezőnyt. A vezetékes, vagyis a klasszikus „bedugod a konnektorba, aztán egy idő után, mikor már aggódsz, hogy még két centit mész előre, és kitéped a konnektort a falból” módszerrel működő porszívók esetében a leggyakoribb hibák a gyenge szívóerő, az eltömődött szűrők és a rossz kefe voltak. A független tesztek és a felhasználói vélemények egybecsengnek abban, hogy a Miele jó választás, és meglepő módon nem valamelyik világmárkát dicsőítették a legtöbben, hanem a nálunk nem igazán ismert, de kapható Numatic márkát, nekik vannak azokkal a nagy szemekkel és orral ellátott porszívóik, amikből első blikkre nem néz ki túl sokat az ember, ugyanakkor mégis jól működnek, és jól is bírják, a felhasználói visszajelzések szerint még hat évvel a vásárlás után sem jellemző a meghibásodásuk. A Dyson termékei a teszteken jól szerepeltek, azonban a felhasználói vélemények alapján gyakoriak a meghibásodások. 

Ilyen, ha elszabadulnak a porcicák
Fotó: Shutterstock

A vezeték nélküli porszívók világában a leggyakoribb meghibásodást az eltömődött szűrők jelentik, vagy a már nem igazán hatékony szívóerő, de itt sokan panaszkodnak arra is, hogy az akkumulátor nem tartós, és nem lehet emiatt használni rendesen a porszívót sem. Ebben a kategóriában a Dyson sokkal megbízhatóbbnak tűnik, a felhasználók és a független tesztlaborok is elégedettek, ahol a Bosch termékei is jól teljesítettek, de a felhasználók nem igazán rajonganak értük. 

Gőztisztító

A leggyakoribb hiba, hogy egy idő után egyszerűen nem jön belőle gőz, erről az ilyen eszközt használók 15 százaléka számolt be, de 8 százalékuk mesélt arról, hogy szivárog belőle a víz, vagy hogy a mopfej és -huzat nem marad már rajta a készüléken. Ebben a kategóriában a felhasználók és a független tesztek egyetértenek abban, hogy a Karcher a legmegbízhatóbb és egyben leghatékonyabban tisztítómárka, de a Shark nevű gőztisztító sem rossz, igaz, az kifejezetten a padló tisztításra használható, míg a Karcher legnagyobb előnye a visszajelzések szerint az, hogy a kiegészítőkkel gyakorlatilag bármilyen felületet hatékonyan lehet vele tisztítani a lakásban, legyen szó csempékről vagy a konyhai kőről. 

Mosógép

Furcsa eredményt hozott a mosógépek tesztje, ugyanis a visszajelzések alapján a Neff lett a legrosszabb, aminek a megbízhatóságát, ha egy grafikonon kellene ábrázolni, akkor az úgy nézne ki, hogy az első 4 évben gyakorlatilag nincs meghibásodás, majd egy-kettő elromlik, az arány leesik 90 százalékban hibátlan gépekre, és ez a hatodik évig így is marad. A folytatást csak azért nem tudjuk, mert nem tértek ki rá az adatok. Mindenesetre a független laborok pedig a Miele gépekre esküsznek, amik szintén nem rosszak, ha megbízhatóságról van szó, és összességében még a hatodik évben is 90 százalékuk hibamentes. Egyik sem olcsó, de jó hír, hogy a Bosch, LG, Siemens és Zanussi gépei is általában jól teljesítenek a teszteken, míg a legmegbízhatatlanabbak közé tették a felhasználók a Whirpool és a Hoover márkákat. A legtöbb meghibásodás pedig a dobot érinti, valamilyen elektromos hiba, vagy hogy az ajtót nem lehet rendesen bezárni, mert letörik a záródást segítő kis alkatrész.

Sokat tehetsz azért, hogy tovább bírják szerelő nélkül
Fotó: Shutterstock

Szárítógép

A legtöbben szenzorproblémákkal és azzal találják magukat szemben, hogy egészen egyszerűen nem lesznek szárazak a ruháik, nem zár megfelelően az ajtó, vagy valamilyen elektromos meghibásodás éri őket. A legjobb eredményeket a Siemens- és a Miele-gépek érték el a tesztek és a fogyasztói visszajelzések alapján. A Candy, Hotpoint, Indesit és Whirpool kapta a legtöbb negatív visszajelzést a felhasználóktól, bár többen azt is megjegyezték, hogy a rendszeres karbantartással és a szenzorok tisztán tartásával azért lehet növelni a szárítód élettartamát. 

Mosogatógép

Azt lehet mondani, hogy itt a leggyakoribb hibák a legidegesítőbb hibák, mert vagy nem tisztít rendesen, vagy nem ereszti le a vizet rendesen, esetleg nem szárít rendesen. A megbízhatósági skálán a Miele és a Bosch vezet, a különbség a két márka között alig észrevehető, mondjuk, árban azért szabad szemmel is látható, igaz, egyik sem az olcsó kategória. A felhasználók a Siemens gépeit is nagyon szerették, viszont úgy tűnik, hogy a Smeg például egy olyan márka, amit érdemes elkerülni. 

Főzőlap

25 százalékuknál először a szikráztató romlik el (ha te is így jártál, érdemes megtörölni a szikráztató felületét vagy egy fogkefével nagyon gyengéden átdörzsölni, mert lehet, ennyivel meg is oldottad a problémádat), de gyakori hiba, hogy az egyik főzőfelület nem működik, vagy hogy az érintőkijelzős irányító felmondja a szolgálatot. Aki a tesztekre hallgat, az AEG- vagy Neff-termékeket választ, de összességében nagyon jó hír, hogy a főzőlapok többsége jól szokott szerepelni a teszteken, és még az olcsóbb kategóriába tartozó márkákat is megbízhatónak tartják a felhasználók. 

Beépíthető sütő

Összességében a tesztek alapján itt is a Miele bizonyult a legjobbnak, a felhasználók viszont egyértelműen az IKEA mellett tették le a voksukat, és az ott árult sütőkkel van a legkevesebb problémájuk. A Miele drága, de minden egyes tesztelt beépíthető sütő nagyon jó eredményeket ért el a független laboratóriumoknak. A vásárlók szerint az IKEA sütői mellett az AEG, Bosch, Neff és Siemens és a Samsung sütők is megbízhatóak. A leggyakoribb meghibásodás egyébként, hogy tönkremegy a sütő világítása, a tömítés nem lesz megfelelő, vagy a ventilátor romlik el. Jó hír azonban, hogy a legtöbbhöz lehet venni új tömítést, ahogy a világítást is akár te magad ki tudod cserélni. 

Hűtő-fagyasztó

Ez is egy olyan beruházás, amit az ember nem néhány évre tervez, ezért is fontos hogy ne csak a labortesztek, de a visszajelzések alapján is kiderüljön, milyen márkákkal van a legkevesebb gond. Nos, egyébként mindkét szempont szerint a Samsung lett a legjobb, de a Bosch és az LG termékei is jól szerepeltek. A legtöbb hibát egyébként a jegesedés okozza, amikor hiába mindenfajta no frost technológia, a fagyasztóban mégis jéghegy épül, de szintén előfordul, hogy a hűtő nem tartja a hideget és a beállított hőmérsékletet, vagy egészen egyszerűen elviselhetetlenül hangos. 

Hogyan tudsz jól dönteni? 

Nem állítjuk, hogy így sokkal egyszerűbb a döntés, de mindenképpen hasznos, ha legalább azzal tisztában vagy, milyen márkák között érdemes szétnézned, hogy ne csak az aktuális tesztek alapján dönts, hanem azt is megtudd, az évek alatt melyikben bízhatsz meg a legjobban. Egyébként mindenképpen érdemes olyan márkát választanod, aminek Magyarországon megbízható és jól működő garanciaszervize van, mert hiába jutsz olcsón egy mosógéphez, ha aztán meghibásodás esetén nem tudsz hova fordulni, mert nincs itthon képviselete, vagy sokkal hosszadalmasabb lesz az ügyintézés. 

Mielőtt több évre elköteleződsz egy háztartási gép mellett, érdemes rendesen körülnézned, és a Tudatos Vásárlók tesztjei között is böngészned, hogy biztosan jót válassz, jó áron, mert elég sokszor kiderül, hogy nem a legdrágább a legjobb, vagy van olcsó, ami ugyanolyan jó. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.