Így válassz jó citromot a boltban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nébih osztályvezetője összeszedte, hogyan lehet eligazodni a citromválaszték útvesztőjében.

A különböző származási helyről érkező, eltérő fajtájú citromok alaposan feladhatják a leckét a boltokban. Mégis, mi alapján kéne döntenünk közöttük, ha első ránézésre szinte teljesen egyformák? Ecsedi István, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezeti-védelmi Igazgatóságának ellenőrzési osztályvezetője a Szupermenta videójában gyűjtötte csokorba a legfontosabb tudnivalókat.

Honnan érkezik hazánkba a citrom?

Ecsedi István szerint a szezon során elsősorban Európából, azon belül is Spanyolországból és Olaszországból, valamint Törökországból, egyébként pedig Argentínából, Chiléből és Dél-Afrikából.

Mit jelent a zöldtelenítés?

Az alapvetően zöld színű citrom ennek köszönhetően nyeri el jellegzetes sárga színét, amit úgy érnek el, hogy néhány órán vagy legfeljebb néhány napon át etilén gázban tárolják.

Itt nem a méret a lényeg
Fotó: asiseeit / Getty Images Hungary

Miért van szükség felületkezelő szerekre?

Az érett citrom viszonylag gyorsan képes megromlani és megpenészedni, ezért növényvédő szerekkel vonják be. Ezek azonban a gyümölcshúsba nem tudnak behatolni, csupán a külső felületén maradnak.

Idézőjel ikon

Azt szoktuk ajánlani, hogy egy jó forró vizes mosással távolítsák el a viaszréteget

– jegyezte meg az osztályvezető.

Mit jelent a bio?

A bio jelölés arra utal, hogy az adott citromnál nem alkalmaztak hagyományos növényvédő szereket, vagyis az megfelel a védjegy előírásainak. A szakember ugyanakkor megjegyezte, viaszokkal és más természetes anyagokkal ettől még a biocitromot is kezelhetik. 

Milyen citromot válasszak?

Olyat, ami szép citromsárga színű, egészséges, nincs rajta penész. Mivel a nagyobb citromoknak általában a héjuk is vastagabb, ezért az osztályvezető inkább a kisebb, puha darabokat javasolja. Ne felejtsd el ellenőrizni a jelöléseket sem, hogy megtudhasd, honnan érkezett a gyümölcs, illetve kapott-e felületkezelést. Sok boltban már kezeletlen citromot is árulnak, ami nem sokkal drágább, mint a hagyományos, viszont lényegesen egészségesebb, sőt a héját süteményekbe is bele lehet reszelni. A szakember leginkább az Interdonato, a Meyer és a Primofiori fajtákat ajánlja, ezek ugyanis nemcsak lédúsak, de finomak is.

Mit tegyek, ha penészes citromot látok?

Szólj az eladónak, mert a penész villámgyorsan átterjedhet a többi citromra is. Ha valahol hiányzik a jelölés, azt szintén érdemes jelezni.

Érdekel, mitől olyan szuper a Meyer citrom, hogy gasztrokörökben is sztárolják? Akkor kukkants bele alábbi cikkünkbe:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.