Mit tegyek, ha a mosószertől foltos lett a ruha?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szerencsésebbek teregetés közben, míg mások csak akkor veszik észre a fehér foltokat a ruhákon, amikor azok már megszáradtak. Szakértő mondja el, mit és hogyan érdemes tenni, hogy valóban tiszta ruhákat vegyünk ki a mosógépből.

A mosás célja, hogy megtisztítsuk a szennyest, nehezebb esetek alkalmával a makacs foltoktól is. Néha azonban előfordul, hogy onnan jönnek a foltok, ahonnan a legkevésbé számítunk rá: a mosógépből. Mi a teendő ilyenkor? Az Amartment Therapy Laura Goodman textilápoló szakértőt kérdezte.

Tényleg a mosószer okozza a foltokat?

„Technikailag ez nem lehetséges, mivel a mosószereket úgy alkották meg, hogy a ruhákat tisztítsa” – mondja Goodman. Néha azonban előfordul, hogy mosószerfoltok maradnak a ruhákon, különösen akkor, ha nem megfelelően használjuk azt. A jó hír azonban, hogy ezeket a foltokat viszonylag könnyen el lehet távolítani, ha nem hagyjuk megszáradni a ruhán.

A megoldás egyszerű!
Fotó: Shutterstock

Így távolítsd el a mosószerfoltot!

Még akkor sincs minden veszve, ha a fehér folt nem jött ki maradéktalanul attól, hogy visszadobtad a ruhát még egy körre a mosógépbe. Goodman szerint érdemes kipróbálni ezt a hat lépésből álló módszert a tiszta ruhák érdekében:

  1. Forró vízzel öblítsük ki a ruhát, hogy a lehető legtöbb mosószermaradékot eltávolítsuk.
  2. Óvatosan csavarjuk ki belőle a felesleges vizet, majd simítsuk ki a ruhát.
  3. Dörzsöljük be alkohollal a területet, ügyelve arra, hogy a folt teljes területére jusson. (Ez előtt érdemes egy hasonló anyagon vagy a ruha belsején kipróbálni, hogy nem veszi-e ki a színét az alkohol.)
  4. Hagyjuk legalább 10 percig hatni az alkoholt – de minél hosszabban hagyjuk, annál jobb.
  5. Langyos vagy meleg vízzel öblítsük át a ruhát. Ez eltávolítja a foltot.
  6. Ha mégsem, érdemes megismételni a folyamatot.

De megelőzhetők-e a fehér foltok?

Annak ellenére, hogy a mosószerek alapvetően nem foltozzák össze a ruháinkat, a mosás során kialakuló pacák anélkül is megakadályozhatók, hogy lemondanánk ruháink tisztításáról. Erre pedig a mosószer rendeltetésszerű használata, valamint megfelelő adagolása a legegyszerűbb megoldás. „Mindegy, hogy a por- vagy folyadékalapú mosószer mellett döntünk, fontos, hogy betartsuk a használati útmutatót” – tanácsolja Goodman.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.