Holnap másnap! Íme 6 trükk, amivel megelőzheted a komolyabb szenvedést

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mértékletes fogyasztásnál nincs jobb ellenszer, de ezt az ünnepi szezonban nem mindig lehet megvalósítani. Számos módszer van, amivel elvileg lehet enyhíteni a kínokat, ha már megtörtént a baj, de talán jobb félni, mint megijedni.

Az emberiség küzdelme a másnapossággal évszázadok óta tart. Ugyan mostanában, a tudomány fejlődésének köszönhetően felgyorsultak az ez irányba tett lépések, egyelőre még nem sikerült megtalálni azt a szert, mely mindenkinél, minden esetben beválik. Próbálkozni persze lehet, a Popular Science  össze is gyűjtött néhány jónak ígérkező megoldást.

1. Egyél spárgát!

Egy 2009-es, a Journal of Food Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a spárgában megtalálható aminosavak és ásványi anyagok megvédik a májsejteket. Jól hangzik nem? Egy gond van csak, ezt egyelőre csak Petri-csészében próbálták ki, és a sejtek nem álltak alkoholos befolyásoltság alatt. Az mindenesetre így is a spárga javára írható, hogy rostokban, valamint A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban is gazdag, ez pedig sokat segíthet rajtunk. 

2. Tankolj fel vitaminokból!

A B-vitaminok segítenek a májnak a bevitt alkohol feldolgozásában, és az esetleges idegrendszeri károsodások ellen is hasznos lehet. Ha a görbe este előtt és után is gondoskodsz a vitaminbevitelről, akkor másnap reggel nem érzed majd magad annyira kutyául. A tabletták mellett ételekben is gondolkodhatsz, sőt! A hús, a tojás, a halfélék és a gyümölcsök is nagy mennyiségben tartalmaznak B-vitaminokat. 

3. Legyél válogatós!

Az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című folyóiratban megjelent egy tanulmány, mely szerint az égetett szeszek, azokból is inkább a sötétebb színűek komolyabb macskajajt okoznak, mint más alkoholos italok. Mindezért a bourbonben és a társaiban megtalálható, a fermentáció során keletkező mellékterméket okold. A tanulmány szerint a whiskyben például 37-szer magasabb ezeknek a mennyisége, mint mondjuk, a vodkában.

4. Igyál üdítőt!

A másnaposság egyik fő okozója az alkohol lebontása során keletkező acetaldehid. Kínai kutatások szerint egy bizonyos citromos üdítőital (igen, a Sprite) hatására sokkal dolgosabbak lesznek azok az enzimek, amik az acetaldehidet lebontják, amiből elvileg levonhatjuk azt a következtetést, hogy a másnaposság tünetei is enyhébbek lesznek. Ezt viszont egyelőre magunkon kell tesztelni, mert a kutatók azt nem vizsgálták, hogy ez tényleg működik élő, lélegző és italozó embereknél.

5. Az éltető oxigén

Nem, most nem arra gondolunk, hogy néha menj kiszellőztetni a fejed és vegyél mély levegőt, bár ártani ez sem fog. Ha olyan italokat fogyasztasz, amiknek magasabb az oldottoxigén-tartalma, akkor könnyebben kijózanodsz. A magyarázat: az oxigén segít a májnak lebontani az alkoholt, könnyebben el tudnak tűnni azok a toxinok a szervezetünkből, amiktől rosszul érezzük magunkat. Ázsiában már vannak is olyan italok, amiket úgy hirdetnek, hogy több bennük az oxigén. 

6. Hidratálj!

Ezt lehet, hogy mondanunk sem kellett volna, ugye? Nyilván te is észrevetted már, hogy több pohár pia után majdnem az egész estét a mosdóban töltöd. Az elvesztett folyadékot pedig valahogy pótolni kell. (Bár vannak ellenvélemények.) A legjobb megoldás persze továbbra is az, ha nem, vagy mértékkel iszol!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.