Megmaradt a sült krumpli? Így élesztheted újra!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sült krumpli egyik szomorú tulajdonsága, hogy csak frissen az igazi: az aranybarna és ropogós szemek gyorsan elvesztik varázsukat, és másnapra már csak halovány árnyékai önmaguknak. De ez nem jelenti azt, hogy ne támaszthatnád fel őket!

A Takeout szerint a sült krumpli titka a bő olajban történő sütésében keresendő. Ennek során a hő egyenletesen, minden oldalról éri a krumplit, így az belül puha marad, kívül viszont a felületén található keményítőnek hála ropogós kéreg képződik rajta. Főleg, ha veszed a fáradságot, és előbb alacsonyabb, majd magasabb hőfokon sütöd ki, majd még egyszer megismétled a folyamatot. De vajon mi az oka annak, hogy a krumpli az idő múlásával vállalhatatlanul összeesik? Máris elmondjuk!

A Takeout cikke alapján a sült krumpli hanyatlása mögött az áll, hogy a csodás kéreg a levegő nedvességtartalma miatt fokozatosan felpuhul. Azt kívánod, bárcsak tehetnél valamit ellene? Tehetsz is! Az alábbiakban végigvesszük, hogy melyik konyhai eszközödtől milyen eredményt várhatsz.

Mikrohullámú sütő

Sajnos felejtős! A mikrózástól a krumpli belsejében lévő nedvesség felforr, ám a külső réteg, ami megvédené, már nincs rajta, így az eredmény katasztrofális lesz.

Sütő

Ez már egy fokkal jobb megoldás, csakhogy akadnak hátulütői. Ugyan van rá némi esély, hogy a lassú külső melegítés újra felépíti a kérget, de számolnod kell vele, hogy mire eléred hőfokot, a krumpli oda is kozmál.

Egy kis munkával újra szalonképessé teheted
Fotó: Shutterstock

Öntöttvas serpenyő

Na, itt már felcsillannak a remény szikrái! Az öntöttvas serpenyőben a krumpli gyorsabban melegszik fel, mint a sütőben, a maradék olajnak pedig, ami a sütés közben kiürül belőle, elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy kivonja a nedvességet és helyrepofozza a kérget. Csak figyelj oda, hogy a hasábok folyamatos mozgásban legyenek és ne érjenek össze.

Szendvicssütő

Lehet, hogy furcsán hangzik, de tényleg működik! A gofri- vagy szendvicssütőben a hő több irányból éri a krumplit, amiből kicsapódik az olaj, és a készülékben csapdába esve körülveszi a szemeket, ahogy sülnek. A gőz nagy része ráadásul szabadon távozhat, ami segít kordában tartani a nedvességet. További előnye, hogy a krumplik akkor sem ragadnak össze, ha szorosan egymás mellé pakolod őket.

Bő olajban sütés

Bingó! Bár némi vesződséggel jár, a tetszhalott sült krumpli akkor kerülhet a legközelebb eredeti állapotához, ha (nyilván csak rövid időre) ismételten bedobod a forró olajba. Legalábbis, ha a szemek nincsenek túl vékonyra vágva, mert úgy könnyen megéghetnek és kiszáradhat a belsejük. Ha mégis, a szendvicssütő lehet a legjobb dobásod.

Arra vágysz, hogy a sült krumplid olyan finom legyen, mint a Mekié? Itt egy útmutató, ami egészen közel vihet a beteljesüléshez!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.