Így locsold a kertedet!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyszerű műveletnek tűnik, de azért vannak szabályok, amiket nem árt betartani. Ezeket soroljuk most.

Itt a tavasz, ami azt jelenti, hogy egyre több időt töltünk a kertben, ahol nagyon jókat lehet pihenni, de aminek gondozása rengeteg feladattal is jár, ott van például az egyik legfontosabb, a locsolás. A Mall.hu a legfontosabb praktikákról Csikós Áront, a Három Kertőr Kft. okleveles kertészmérnök szakértőjét kérdezte.

Mik a legfőbb hibák, amiket elkövethetünk?

Gyakran előforduló rossz gyakorlat a rendszeres, de kismértékű locsolás, mert a növények gyökérzónája így nem tud elégségesen átnedvesedni. A gyökerek ilyenkor a talaj felszíne felé törhetnek, ami miatt egy esetleges öntözés kimaradásakor még nagyobb baj lehet.

Meddig tartson egy locsolás?

A locsolás során a teljes gyökérzónát áztassuk be, ami gyep és évelő növények esetében 10-15 cm, cserjéknél 15-25 cm, fák esetében pedig akár több mint 50 cm lehet. Ez utóbbi esetben még segítségünkre lehet a mélyebb talajrétegekben tárolt nedvesség is, a mélyebben gyökeresedő fák így akár rövidebb száraz periódusokat is könnyedén átvészelhetnek.

Fotó: Shutterstock

Melyik napszakban érdemes locsolni?

Nagy melegben, tűző napsütésben ne locsoljunk! Ez könnyen a levélzet megperzselődéséhez vezethet. Kánikula idején a kora reggeli és esti órák a legalkalmasabbak az öntözésre. Ilyenkor kisebb a párolgás is, azaz sokkal kevésbé pazaroljuk el a locsolt vizet.

Milyen időközönként érdemes öntözni?

Egyes növények, például az árnyéki évelők és a páfrányok egy része állandóan nyirkos talajt igényel, ezeket naponta meg kell öntöznünk. Ugyancsak naponta kell öntöznünk a cserepes és dézsás növényeket. Az átlagos vízigényű, szabadföldbe ültetett növényeket azonban elégséges 2-3 naponta, de akkor bőségesen locsolni, ami amúgy is jobban igazodik a gyökerek természetes életéhez.

A növény mely részére koncentráljunk a locsolás során?

Elsősorban a földet áztassuk be! Ez különösen igaz lehet a haszonnövények esetében, ahol a levélzeten a nedvesség miatt megjelenő gombák károsak, csökkenthetik a termést. Ezzel szemben a páraigényes növények (pl. örökzöldek) nem szeretik a légköri szárazságot, ezért meghálálhatják a teljes levélzet benedvesítését.

Lehet „előre” öntözni? Van értelme eláztatni a földet, ha több napra elutazunk?

Természetesen van, de a nagy melegben csupán 2-3 napnyi „előnyt” tudunk szerezni. Ebben lehetnek segítségünkre az automata öntözőrendszerek, amelyek a beállított program szerint végzik el a szükséges öntözést.

Hogyan tudjuk kideríteni, hogy valamit nem megfelelően locsolunk?

A túllocsolás legfeltűnőbb jele a sárgás, kissé lógó levélzet, a kevés vízre pedig a lankadó, kanalasodó levélzetből lehet következtetni. Nagyon oda kell figyelni, mert a túllocsolás érzékeny fajok estén sajnos gyorsan végezhet a növénnyel, míg a szárazság a legtöbb esetben orvosolható lehet!

Milyen egyéb praktikákkal lehet még a locsolási folyamatot optimalizálni?

Hasznos segítség lehet a csapadékmérő használata, 3-5 mm-t meghaladó eső esetén akár ki is hagyhatunk egy locsolást. A talajtakarás (például a fenyőkéreg mulcs, a szalma, de zöldségek esetén a műanyag fólia) ezen túl segít megőrizni a talajnedvességet és csökkenti a gyomosodást is. A sekélyen végzett talajmunkák (pl. kapálás) is segíthetnek, méghozzá azáltal, hogy megszakítják a talajban a kapillárisokat.

Fotó: Shutterstock

Hogyan tudjuk a leghatékonyabban tárolni, majd hasznosítani az esővizet?

A legegyszerűbb megoldást a talajfelszínen elhelyezett hordók, dézsák és kútgyűrűk jelentik, ezek kisebb kertek kézi öntözésére alkalmasak. A talajban elhelyezett beton (vagy manapság egyre inkább műanyag) műtárgyak pedig már alkalmasak lehetnek nagyobb öntözőrendszerek vízellátására is.

Hogyan tudjuk a legkevésbé pazarolni a vizet, s fenntarthatóbban, takarékosabban ápolni a kertünket?

Automata rendszerek esetén sokan elfejtik az időjárás és az évszakok változásai szerint az öntözési programokat módosítani. Különösen nyár végén és kora ősszel, hiszen a növények vízigénye már augusztus második felétől csökken!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.