Fogkrémek tesztje: párszáz forintért is lehet tökéletes mosolyunk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az enyhe dörzserő nem feltétlenül hátrány, főleg, ha érzékeny a fogunk. Fogyasztóvédelmi teszt 12 indulóval!

A német Stiftung Warentest magazin 28 általános fogkrémet vizsgált meg tüzetesebben, és két részre bontva közölték az eredményeket. Most az a tucatnyi termék következik, aminek dörzsereje minimális. Természetesen nem titkoljuk el azt sem, hogy az erősebb tisztítóhatású termékeknél mi lett a sorrend, ezekről következő cikkünkben lesz szó.

Dörzsmi?

Az olyan italok mint például a kávé, tea vagy vörösbor elszínezhetik a fogakat, és azok a fogkrémek, amiknek nem elég erős a dörzsölő erejük, ezen a problémán nem igazán segítenek.

Hogy mennyire erős a dörzsereje egy terméknek, az attól függ, hogy milyen részecskék végzik a tisztítást, ezek mekkorák, milyen a formájuk és egy tubusba mennyit passzíroznak bele. Persze ezt általában nem tüntetik fel a gyártók, pedig akinek érzékeny a foga, annak fontos szempont ez is.

Persze az érzékeny fogúaknak sem kell elszíneződött fogakkal élniük, néhanapján ők is használhatnak olyat fogkrémet, ami kicsit erősebben tisztít. Meg persze évente kétszer akár egy szakembert is felkereshetnek, hogy segítsen fehérebbé varázsolni a mosolyukat, és legalább így ellenőrizni tudják, hogy nincsenek-e olyan egyéb problémák, amik kezelésre szorulnak.

Vissza a múltba

Bizony már az ősemberek is tisztogatták a fogaikat, igaz, ők füvek és ágak rágcsálásával igyekeztek célt érni, míg a rómaiak azért már szintet léptek, és mirhával kevert csontőrleménnyel probálták letakarítani a fogakra tapadt dolgokat. A fogkrém, ahogyan mi ismerjük, az 1850-es években született meg, amikor Washington Sheffielf a fogport glicerinnel vegyítette össze. A nagy felfedezést sok kísérletezés követte, 1940 körül még tóriumot is adtak hozzá, ami biztosan hatásos a baktérium ellen, csak éppen radioaktív. Szerencsére a ragyogó mosoly eléréséhez már rég nem használnak ilyen anyagokat a gyártók.

De akkor nézzük, hogy a német fogyasztóvédelmi magazin szerint a nem túl komoly dörzserővel rendelkező fogkrémek közül melyek teljesítettek a legjobban.

Fotó: Shutterstock

Így alakult ki az összpontszám

A Test magazin munkatársai 2016 szeptemberében és októberében, illetve 2017 májusában és júniusában vásárolták meg a vizsgált termékeket, az árakat 2017 őszén kérték be a forgalmazóktól.

Fogszuvasodás megelőzés fluoriddal – 50%

Először is megállapították, hogy adott termék mennyi fluoridot tartalmaz, majd egy szakértő összehasonlította a kapott értékeket azzal a mennyiséggel, ami a tudományos vizsgálatok szerint hatásosnak bizonyult.

Elszíneződés megszüntetése – 25 %

Ehhez a vizsgálathoz marhák metszőfogát használták, mert ennek felépítése nagyon hasonlít az emberi foghoz. A felületkezelés után a mintákat befestették, majd meghatározott módszerrel megtisztították azokat.

Termékinfó és reklámigéretek - 20 %

Egy szakértő megvizsgálta, hogy a terméken szereplő leírás minden szempontból megfelel-e a törvényben leírtaknak, három másik kolléga pedig azt, hogy mennyire felhasználóbarát és hogy mik a reklámígéretek. Valamint megnézték azt is, hogy a szokásos összetevőkön kívül a különleges hatóanyagokat is feltüntették-e, figyelembe véve azt, hogy ezek olyan anyagok-e, amelyeknek hatásosságát a tudomány is igazolta.

Csomagolás – 5%

Fontos szempont volt, hogy mennyi fogkrém marad a tubusban, illetve az is, hogy eredetiség-igazolás szerepel-e a csomagoláson.

Fotó: Odol-med3

Végkövetkeztetés

Az első helyen az Odol-med3 Extreme Clean végzett, mert nemcsak a fogszuvasodás ellen véd nagyon hatékonyan, hanem az elszíneződések ellen is kiváló, és mivel nem olyan durva a dörzserő, érzékeny fogúak is használhatják. Ha pedig az utóbbi tényező annyira nem számít, akkor jó választás lehet a Rewe terméke is.

Az itthon biztosan kapható fogkrémek közül a Lavera Basis Sensitive Fogkrém Bio Menta és Nátrium-Fluorid szerepelt a legjobban a teszten, és az ára is viszonylag baráti, 700-800 forint körül kapható a 75 ml-es kiszerelés. 

A fogszuvodás ellen egyébként mindegyik tesztelt termék bevethető, kivéve a Weleda natúrtermékét, ami nem tartalmaz hozzáadott flouridot, de nemcsak ez volt az egyetlen szempont, aminél csúfosan elhasalt, és nem is olcsó, 1500 forint körül van az ára. 

   Összpontszám Szuvasodás elleni védelem Elszíneződések eltávolítása Csomagolás Ígéretek
Odol-med3 Extreme Clean 1,5 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 1,4 (nagyon jó) 1,7 (jó) 2,5 (jó)
Rewe Today Dent 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,1 (jó) 1,8 (jó) 2,4 (jó)
Kaufland K-Classic Dental Multicare 1,8 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,2 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,0 (jó)
Lavera Basis Sensitive 1,8 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 1,5 (nagyon jó) 2,8 (kielégítő)
Odol-med3 1,8 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,4 (jó) 1,7 (jó) 2,8 (kielégítő)
Colgate MaxFresh 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,6 (elégséges) 1,8 (jó) 2,4 (jó)
Paradontax Fluorid 2,1 (jó) 1,0 (nagyon jó) 4,2 (elégséges) 1,6 (jó) 2,1 (jó)
Alterra (Rossmann) 2,1 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,9 (elégséges) 1,6 (jó) 2,8 (kielégítő)
Salviagalen F Madaus 2,1 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,6 (elégséges) 1,9 (jó) 2,6 (kielégítő)
Blend-a-med Complete 7 gyógynövénnyel 3,1 (kielégítő) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 1,5 (nagyon jó) 3,9 (elégséges)
Zendium Complete Protection 3,1 (kielégítő) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 1,9 (jó) 4,0 (elégséges)
Weleda növényes fogkrém 5 (elégtelen) 5,0 (elégtelen) 2,7 (kielégítő) 3,9 (kielégítő) 2,8 (kielégítő)

(A dőlt betűvel jelzett termékek itthon nem kaphatóak.)

Szilárd fogkrém? Szilárd fogkrém?

A magazin munkatársai kipróbálták a francia Lamazuna szilárd fogkrémjét is, ami a gyártó állítása szerint azért készült, hogy kevesebb szemét keletkezzen, és valóban, a papírdoboz újrahasznosítható, a fapálcika, amin a fogkrém van, pedig mehet a komposztba. Szóval a környezet mindenképpen jól jár vele, ha ilyen terméket veszünk, de fogaink nem annyira – állítják. A fő összetevője a kalcium-karbonát, fluoridot viszont nem tartalmaz, pedig a szuvasodás és az fogínygyulladás elleni küzdelemhez ez nélkülözhetetlen lenne. Ja, és, hogyan kell használni? A megnedvesített fogkefét hozzá kell dörzsölni a fogtisztítótömbhöz, amit annyira nem tart higiénikusnak a magazin, és hát igen, van benne valami.

Fotó: Lamazuna
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.