Mitől kontinentális a kontinentális reggeli?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az európaiak ízlésvilágát tükrözi a halott állatokat jóval kisebb mennyiségben felvonultató reggeli.

A hotelek ingyenes, egy-egy kósza muffinból, kávéból, gabonapehelyből, rántottából, gyümölcsléből és esetleg egy bagelből álló reggelijét az európaiak ízlésvilága alakította ki. A ’kontinentális’ szócska tehát a tengerentúlról érkező és reggelire az akkor megszokotthoz képest nevetségesen keveset fogyasztó európaiaknak köszönhető. A reggelitörténelem fontos fejezetét a Today I Found Out videója vette át. 

Ezek semmibe veszik az éhes emberek szükségleteit!

Sokaknak persze nem tetszett a dolog, egy 1896-os újságcikk írója például így siratta a letűnt korok tekintélyes méretű reggelijeit: „Régebben sokkal több lehetősége volt az éhes embernek… Mára viszont mind a számunk, mind a befolyásunk fogyóban van.” A 19. század elején még húsok, tojás, kenyér, vaj és lekvár is az asztalra került reggelente, a vidéki családok ugyanis megengedhették maguknak a fényűzést, és ami talán még fontosabb, sokkal nagyobb szükségük volt rá, hogy kellőképp felkészüljenek a kemény fizikai munkával járó mindennapokra. A farmokon dolgozó amerikaiaknak pláne szüksége volt a baconre, a kolbászra és a palacsintákra.

Nem volt rá szükség

1870 és 1920 között azonban 10 millióról 54 millióra emelkedett a városi lakosság száma, a könyvelők, boltosok és fogorvosok hadának munkája pedig már jóval kevésbé volt megerőltető. Ennek következtében a kalóriaszükségletük is megcsappant, a méretes amerikai reggelik pedig lassan de biztosan megszűntek méretesek lenni.

"És egy kis vesét még..."

Az Amerikában ezidőtájt egyre nagyobb számban megjelenő európaiak először a britek még őrültebb, véres hurkával, babbal, kolbásszal, és számtalan más zsíros és/vagy véres alapanyaggal dolgozó „full English” reggelijét redukálták le egy kávéra vagy teára és egy kevés péksüteményre és gyümölcsre. 1855 körül már kontinentális reggeliként hivatkoztak erre az „európaiakat” mindig is valami távoli furcsaságnak tartó britek, hamarosan pedig az amerikai hotelek is átvették a kifejezést. A hotelekben megszálló európaiak ízlése szerint kialakított reggelik egyébként egy újfajta árazás bevezetését is jelezték, az amerikai hotelek ugyanis addig több ingyenes, a szobák árába foglalt étkezést is kínáltak, a ’kontinentális’ reggelik bevezetése tehát ebből a szempontból is változást hozott: innentől kezdve már csak egy reggeli járt a szobák mell. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.