A tökéletes grillezett sajtos szendvics titka

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy ausztrál gasztroblogger szerint van még hova fejlődnünk.

A ropogósra pirított kenyérszeletek ölelésébe zárt nyúlós, megolvadt sajt jelentette, látszólag tökéletes ételen is lehet még javítani Tristan Lutz szerint. Nem szaftos húsok hozzáadásával, ahogy azt sejteni lehetne, hanem azzal, hogy vaj helyett majonézzel vonjuk be a kenyerünket a serpenyőbe/melegszendvicssütőbe helyezés előtt. A majonézes módszer népszerűsítésével a Daily Mail próbálkozott. 

Ő is ugyanazon a vonalon mozog egyébként, mint az átlagos sajtos szendvics rajongók többsége: szép aranybarnára sült grillszendvicsekről álmodozik. A majonéz annyival jobb e tekintetben mint a vaj, hogy a forró serpenyővel való nagy találkozás után sokkal homogénebb zsiradékot képez, kiküszöbölhetők tehát vele a darabosabb, kevésbé egyenletesen eloszló vaj által hátrahagyott túlpirult fekete foltok. Ráadásul amellett, hogy egyenletesebben lebarnult külső réteggel ruházható így fel szemünk fénye, a még puha kenyérszeletek a hűtőből frissen előbányászott vajjal való felszaggatása és a kiömlő töltelék jelentette sajtkatasztrófák is elkerülhetők lesznek, ha valaki a vaj helyett a könnyen kenhető majonéz mellett dönt. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.