Igyál eleget nyáron is, ha nem akarod, hogy összezsugorodjon az agyad

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy csecsemő, az agy és egy banán: mind 75 százalékban vízből áll. A TED-Ed videójából kiderül, miért érdemes odafigyelni arra, hogy eleget igyunk.

Bár az újszülöttek nagyjából háromnegyede víz, az élőhelytől, a testtömegindextől, a nemtől, és az életkortól függően később nagyjából 55-60 százalékra esik vissza az emberi szervezet víztartalma. A még a csontokban is viszonylag nagy mennyiségben megtalálható víz gondoskodik róla, hogy megfelelő legyen a testhőmérsékletünk, olajozottan működjenek az ízületeink, és megfelelő hatásfokon működjön az agyunk. A TED-Ed videójából kiderül, mekkora a különböző szerveink víztartalma, és miért veszélyes a kiszáradás. 

A szívnek és az agynak nagyjából a háromnegyede, míg a tüdőnek például 83 százaléka, a csontoknak pedig úgy a harmada víz. Inni azért kell olyan sokat, vagyis a környezeti adottságoktól, a testtömegtől, és egyéb tényezőktől függően naponta nagyjából 2,5-,7 litert a férfiaknak, és 2-2,7 litert a nőknek, mert az izzadás és a kilégzés révén, valamint a vizelettel és a széklettel nagyjából ennyi vizet veszt az emberi szervezet egy nap alatt.

Rosszkedv, enerváltság

Amennyiben valaki nem iszik eleget, az agy egy olyan antidiuretikus hormon termelésébe kezd, amely a vesébe érve fokozza a vízvisszatartást, és nagyobb koncentrációjú, sötétebb és nagyobb fajsúlyú vizeletet eredményez. A kiszáradásos állapotokat többek között a rosszkedv, az alacsony vérnyomás, és a csökkenő energiaszint és agyi teljesítmény is jelzi. Az agy ilyenkor össze is megy, és nehezebben kell hogy dolgozzon ahhoz, hogy normálisan működjön. Ritkábban fordul elő, és többnyire a magukat megerőltető, majd rövid idő alatt sok vizet fogyasztó sportolókat érinti, de a túl sok víz szintén veszélyes lehet, és fejfájáshoz, sőt akár agyvérzéshez is vezethet.

Átlagosan egyébként körülbelül a napi vízszükségletünk ötödét visszük be ételekkel, ezt is érdemes tehát beleszámítani napi vízadagjainkba. Ha pedig valakinek szüksége van némi extra motivációra, hogy megfelelő mennyiségű vizet vigyen be a szervezetébe, nem árt tudni, hogy a megfelelő arányú hidratáltság csökkenti a cukorbetegség, a stroke és a rákos megbetegedések kockázatát is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.