Az autópálya-matricák ára nem, a fizetős útszakaszok viszont változnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mutatjuk, mely útszakaszok lettek ingyenesek az év elejétől és azt is, hogyan érdemes matricát venni.

A tavalyi országos és megyei éves autópálya-matricák január 31-ig érvényesek, úgyhogy ideje elgondolkozni, hogy milyen matricát vesz 2016-ban. Az árakban nincs változás, de módosultak a fizetős útszakaszok. 

Még mindig a heti matricából fogy a legtöbb

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint az új rendszer bevezetésével és a forgalom-növekedéssel párhuzamosan 8 százalékkal növekedett az eladott matricák darabszáma: 2014-ben összesen 11,06 millió, 2015-ben 11,98 milliót értékesítettek. Ebből 8,35 millió heti, 1,83 millió havi és 289,9 ezer éves e-matrica volt. A bevétel mértéke 10,3 milliárd forintról 57,79 milliárd forintra emelkedett, többek között a megjelenő új kategóriának, a megyei matricáknak köszönhetően. Ebből egyébként 1,3 millió darab fogyott tavaly, a legtöbbet Pest megyére (810,5 ezer darab), Fejér megyére (151,2 ezer darab) és Győr-Moson-Sopron megyére (74,6 ezer darab) értékesítették.

Az árak nem változtak, a D1, azaz maximum 7 fő szállítására alkalmas, 3500 kg össztömegnél könyebb személyautóknál  a heti díj 2975 forint, a havi díj 4780 forint, az éves díj pedig 42980 forint. A megyei matricák díjában sincs változás, 2016-ban 5000 forintért lehet beszerezni. 

2016. január 1-től díjmentesen használható útszakaszok

  • M31 es autópálya teljes szakasza;
  • az M85 autóút Csorna-kelet csomópontja és az M85-M86 elválási csomópontja közötti szakasza;
  • az M60 autópályának a Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58. és 5826. számú utak között;
  • az M86 autóút;
  • az M8 autópálya;
  • az M9 autóútnak 6. számú főút és 51. számú főút közötti szakasza,
  • az M9 autóút (61. számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza,
  • M4 autóút (4. számú főút jelzés) Vecsés – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza (19+550 km szelvény és 20+518 km szelvény közti szakasz);
  • M0 autóút következő szakaszai: 1.sz. főút és az M5 autópálya közötti szakasz, M4 autóút (4.sz. főút) és M3 közötti szakasz, Megyeri híd (11. sz. főút és a 2. sz. főút közötti szakasz).

Ne felejtse el és figyeljen a rendszámra

Ha elfelejti, és 2016. január 31-e után nincs matricája, a díjköteles szakaszra felhajtva személyautó esetében 30 napon belül 14 475 forintba, 30 napon túl 59 500 forintba kerül a büntetés. A vonatkozó jogszabály értelmében minden esetben előre kell megvenni az e-matricát, a néhány perccel későbbi pótlás is jogosulatlan úthasználatnak minősül. Tavaly a legtöbb bírságot rendszámtévesztés (15,7 ezer darab) és díjkategória tévesztés (10 ezer darab) miatt szabták ki. Gyakran fordul elő, hogy a hétnél több személy szállítására alkalmas, illetve tehergépjárműnek vizsgáztatott személyautókra csak D1-es matricát vásárolnak a D2-es helyett az autósok.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Sokan veszik alkalmazáson keresztül a matricákat

Simple alkalmazás és a Corvinus Egyetem közös, fiatal internet felhasználók bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy azok között, akik vásároltak 2015-ben autópálya-matricát (59%), magas arányban (35%) ezt online vagy mobiltelefon használatával tették. Azok a válaszadók, akik használtak már termék vagy szolgáltatás vásárlásához okostelefonos alkalmazást (27%) az e-matrica megváltásánál (47,5%), parkolásnál (44,3%), vagy színház és mozijegy beszerzésénél (36,1%) éltek leginkább ezzel a lehetőséggel. A legkényelmesebben tehát alkalmazáson keresztül vehet matricát, mert bárhonnan előfizethet, gyors, egyszerű, ráadásul a bizonylatot sem kell egy évig őrizgetnie, elég ha az alkalmazáson belül, vagy e-mailben megőrzi. Figyeljen arra, hogy az alkalmazás jó értékelést kapjon a felhasználóktól és olyat keressen, ahol a kényelmi díj sem magas (Nemzeti Mobilfizetési Rendszer és a Simple alkalmazásnál a legolcsóbb, 50 forint a kényelmi díj). Ha azonban készpénzzel szeretne fizetni, vagy tankolással együtt intézné, továbbra is megteheti a viszonteladóknál, vagy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál. 

Jó ha tudja...

  •  A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően szinte minden magyarországi gyorsforgalmi útszakasz fizetős 2015. január 1. óta.
  • A 7 személy szállításánál többre alkalmas személygépjárművek és a 3,5 tonnánál könnyebb tehergépjárművek esetén D2 matricát kell vásárolni.
  • 2016. január 1-től előzetes bejelentést követően a nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak kedvezményesen, már az e-matrica megváltása során jogosultak a D2 kategóriába tartozó gépjárműre D1 kategóriájú e-matricát váltani.
  • A fizetős szakaszokat az ország területén szinte minden esetben, a főváros környékén pedig minden esetben külön figyelmeztető tábla jelöli.
  • A megyei matricák hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényesek.
  • A gyorsforgalmi utakra a fővárosban és a megyei jogú városokban nem kell matricát vásárolni, kivéve Budapest közigazgatási határán belüli, de külterületinek számító autópályák, autóutak (pl. M0, M3, M5, M6) egyes szakaszait.
  • A tévhitekkel ellentétben az M7-es autópálya Veszprém megyei szakaszára a Balatonra járóknak nem kell matricát vásárolniuk, a szomszédos Fejér és Somogy megyei matricákkal igénybe vehetik ezt a rövid útszakaszt.
  • Az M1-es autópálya esetén érvényes Pest megyei és Komárom-Esztergom megyei e-matricával a Fejér megyei szakasz is igénybe vehető.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.