Rengeteg bolt lesz nyitva november 22-én

Olvasási idő kb. 1 perc

Sőt, mehet akár Ikeába is! Mutatjuk, hol költheti a pénzét, ha a hét utolsó napján jut eszébe, hogy nincs otthon kaja.

Ahogy közeledünk a november 29-én kezdődő adventi időszakhoz, úgy nyit ki egyre több bolt, készülve az év végi vásárlási hajrára. A Mindenár az elmúlt hetekhez hasonlóan most is összegyűjtötte, hova mehet vásárolni az, aki a hét utolsó napján ér csak rá - mint kiderült, hat üzlet kivételével az összes Aldi nyitva tart, a Media Markt kettő, az Auchan pedig három üzlettel várja a vásárlókat.

A Sparnak egyébként is van hét olyan üzlete, amelyik nyitva tart vasárnaponként, 22-én pedig ehhez hozzácsap még egyszer ugyanennyit. Az Aldi 100 boltot nyit ki, és a szokásos benzinkutas üzletek (Spar Expressz, Mol-bolt, Tesco, Coop) mellett végre a két Ikeába (Örs vezér tere, Budaörs) is mehet az, aki szeretne.

Fotó: mindenar.hu

A magyar tulajdonú boltokon (CBA, Coop, Reál) kisebb üzletek és termelői piacok is nyitva tartanak a hónap utolsó előtti hétvégéjén - ezekről a részletes listát ide vagy a képre kattintva találja, ahol megnézheti térképen is, hogy melyik üzlet nyit ki az ön közelében.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.