Végre itthon is lövöldözhet lézerrel a Tescóban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kipróbáltuk milyen az első magyar scannelős vásárlás. Reméljük, az idők végezetéig marad, és idővel mindenhol elérhető lesz.

Itthon is bevezette a Tesco a Scan&Go fizetési módszert, aminek a lényege, hogy a pénztárnál nem kell újra egyesével kipakolni mindent, hanem már akkor leolvassa a vonalkódot, mikor az árut saját szatyrába teszi, a pénztárnál pedig csak a kézi scannert párosítja az önműködő kasszával, fizet és már mehet is. Májusban Angliában próbáltuk ki ezt a fajta fizetést, novembertől azonban végre a budaörsi áruházban is elérhető. 

Előkészületek

Ugyanúgy, mint  külföldön, itt is elengedhetetlen kellék egy Tesco Clubcard kártya, de akiknek nincs, azok se maradnak ki a jóból, akár a helyszínen tudnak igényelni és azonnal használatba is tudják venni. Még mielőtt megijedne, ez nem hitelkártyás verzió, nincs kártyadíja, csak személyre szabott ajánlatokat kap. Például ha a rendszer érzékeli, hogy ön aztán egyfolytában édességet eszik, akkor kimondottan önnek szóló, édességes ajánlatokat kap majd emailben. A másik előnye, hogy használhatja vele a scannelős vásárlást is. Budaörsön külön pulttal készültek azoknak, akik csak azért váltanának ki ilyen kártyát, hogy lézerharcoljanak. Mivel mi is csak most éreztük először igazán, hogy menthetetlenül szükségünk van egy ilyen kártyára, ezért tapasztalatból mondhatjuk, hogy nagyjából 5 perc alatt megvan az egész. 

Bárki meg tudja tanulni

Az egészben az a legjobb, hogy baromi egyszerűen működik annak is, aki teljesen technikai analfabétának tartja magát. A helyszínen gyorstalpaló keretében el is mondják, mit és hogyan csináljon, de higgye el, tényleg nem egy nagy ördöngösség. Mert valóban csak annyiból áll, hogy ráirányítja a megvásárolni kívánt termék vonalkódjára a készüléket, megnyom egy gombot és már a szatyrába is teheti. Elrontani nem lehet, a lézerfény ugyanis zöldre vált, ha be tudta azonosítani a kódot, gombnyomás után pedig felcsippan, jelezve, hogy hozzáadta a listához, a kijelzőjén pedig megjelenik a termék neve és ára. Nem kell többé árleolvasót keresni vagy kisilabizálni, hogy ugyan melyik ár vonatkozhat, egyszerűen kiderítheti ezt is. Az sem nagy kaland, ha meggondolta magát és valamit mégsem szeretne megvenni. Egyszerűen kiválasztja a listából a törlendő elemet, újra beolvassa a vonalkódot, leokézza, hogy valóban, egészen biztosan nem akarja megvenni és már ki is került a bevásárlólistából. Amikor végzett, az önkiszolgáló kasszánnál csak beolvassa a klubkártyáját és beolvassa a kézi scannelőjével a kassza vonalkódját és már fizethet is, ha pedig valamit le kell mérni, vagy a lopásgátlót kell levenni, akkor azonnal segítséget kap. Az ellenőrzés szúrópróbaszerűen működik, azaz ha elkezd villogni a gép, akkor belenéznek a szatyrába, majd nyugodtan mehet tovább az autójához. Nálunk egy kicsit megbolondult a gép és jóvá kellett hagyatni az tálcás, előrecsomagolt csirkemellfilé vásárlást, de ez nagyjából 10 másodperc alatt oldódott meg, amibe az is belefért, hogy az áruház dolgozója elmondja, hogy nem érti, hogy ez miért is kellett, de most már rendben lesz minden. 

Galéria ikon

5

Ha valamit be szeretne tenni a kosarába, akkor csak ráirányítja a vonalkódra a szerkezetet, megnyomja a gombot és amikor zöldre vált a fény, akkor már akár zsebre is vághatja.
Galéria: Itthon is lézerezhet a Tescoban
Fotó: Dívány

Gyors, kiszámítható és jó móka

Sokkal gyorsabban végezhet a bevásárlással, ugyanis az önkiszolgáló kassza eleve gyors, de itt nem is kell kipakolni a kosárból és visszapakolni a szatyorba, amivel egy szokásos nagy bevásárlás és sok termék esetén nagyon sok időt lehet veszíteni. Arról nem is beszélve, hogy nem kell a mirelit áruk felett aggódni nyáron, hogy mennyire olvadnak majd ki, mert egyszerűen berakhatja őket rögtön a hűtőtáskájába, amibe akár a jégakkut is bekészítheti. A költekezését is sokkal jobban tudja követni, a sok kis pár száz forintos tétel, ha összeadódik, hamar több ezer forintosra nőhet, így viszont folyamatosan látja mennyi a végösszeg, ami segíthet abban, hogy ne költekezzen túl. És az sem elhanyagolható tény, hogy még mindig nagyon jó móka próbálgatni milyen hatótávolságból működik a lézer, vagy  hogy át tud-e lőni a hűtő üvegén. 

Az újdonság ereje

Egyikünk még nem találkozott a rendszerrel, ám annál kíváncsibban várta, hogy kiderüljön mit is tud egy lézerharc a Tescóban és élménybeszámolót tarthasson az első szkennelésről.  "Mi az értelme ennek a Scan&Go marhaságnak? Végig ezen gondolkodtam, miközben regisztráltam a Clubcard programra és eladtam a lelkem 100 bónuszpontért az ördögnek, aki mostantól azt is tudni fogja, mikor veszek sok sört, és mikor van szerelmi bánatom, az édességek nagy számából ítélve. A rendszer baromi egyszerű. Kis kütyü kivált, áru lecsippant, táskába berak, helló. Nagyjából egy 8 éves gyerek simán kezelni tudja, de lehet, hogy már egy hatéves is. Én mindenesetre nagyon élveztem, aminek több oka is volt. Egyrészt tök jó játék. Másrészt nem olvadozik együtt a fagyi a kosárban a hipóval, bármennyire is biztos mindkettő csomagolása, hanem mindent oda rakok el, ahol szeretném tudni. Nem bénázok a kocsival, és nem kell kósza 100-as után keresgélnem. Tök tudatossá nevel, mert nem dobom be a ki tudja mennyibe kerülő apróságot, hanem a lecsippantáskor kiderül, mennyi az annyi, és elgondolkozhatom rajta, hogy tényleg kell-e az adott termék. Nem kell sorban állnom, és nem kell a pénztárossal bájcsevegnem, hanem gyorsan tudok fizetni az önkiszolgáló kasszánál, ami szintén jó dolog. Az már kérdés, hogy itthon hogyan válik be a bizalom, és a vásárlók hány csomag rágót dugnak a táskájukba fizetés nélkül. A megoldás jelenleg az, hogy a scanner random kiírhat a fizetésnél egy ellenőrzést, és ilyenkor meg kell mutatni a táskánkat a személyzetnek. Én nagyon drukkolok, hogy kiderüljön, a magyar igazából tök tisztességes nép, és marad a scennelés az idők végezetéig" - mesélt a kalandokról. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.