Így lesz tökéletes a festés!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megpróbáltunk úgy dolgozni mint a profik, persze nem sikerült, de a titkaikat ellestük.

Az ősz és a tél nem kifejezetten a csúcsidőszak festésben, pedig logikus lenne: akkor ülünk egész nap a lakásban, és bámuljuk a ronda, elkoszolódott, vagy mára már rég megutált barackvirág színt. Mi ezért elmentünk, hogy továbbképezzük magunkat a Poli-Farbe workshopján, ahol kísérleteztünk fémmel, fával és fallal egyaránt. 

A cég persze felvonultatta  szakembereit, és ez így van jól, de én megőrülök attól, hogy Attila - aki mondjuk 30 éve lakásokat fest - azt mondja valamiről, hogy tök egyszerű, aztán jövök én, és nemhogy nem egyszerű, de köszönőviszonyban sincs egymással az ő meg az én munkám. De festegetés előtt jöjjenek a trendek, és hogy éppen mit keresnek itthon azok, akik átvariálnák a lakásuk színeit. 

Az értékesítési statisztikák szerint (ez a Poli-Farbéra vonatkozik) a földszíneket, a barnás és zöldes árnyalatokat veszik az emberek. A narancs és sárga korszak már a múlté, a vevők inkább a nyugodtabb barnás árnyalatokat keresik, ezért készültek ezekből új színek. 

Kedvelt a több szín kombinációja, sőt akárcsak a divatban, itt is kedveltek a geometrikus mintázatok. A color blocking is egyre nagyobb teret nyer, és a lakásfelújítók bátran kísérleteznek már a színekkel és a formákkal is. 

Fotó: polifarbe.hu

A barnás árnyalatok mellett a szürkék is nagyon kedveltek, amelyet gyakran használnak a lakberendezők és bútortervezők északon. Nem véletlen, hogy a lakberendezési üzletek is előrukkoltak a maguk szürke kiegészítőivel.  A szürke szín hatása érdekes: szakértők szerint a szürke színt választók kerülik a feltűnést, mégis különlegesebbnek érzik magukat az átlagosnál. Megfelelő bútorokkal és színekkel kombinálva a megnyerően egyedi, különc életérzés hatása sem marad el, ráadásul az egész világostól a majdnem feketéig számos árnyalatot lehet kikeverni belőle. 

Fotó: polifarbe.hu

 Ami biztosan nem tűnik el, az a fehér: elegancia, letisztultság, visszafogottság és végtelen kombinálhatóság jellemzi. Színek kontra fehér? - ez örök kérdés marad, de vitathatatlan, hogy a fehér például a skandináv, valamint a minimál stílus fő színe. A fehér ugyanakkor kooperatív játékos, képes önmagát alárendelve kiemelni és hangsúlyozni a környezetében lévő tárgyakat vagy akár falrészleteket: tehát a színeket. Ugyanakkor sokan kísérleteznek azzal, hogy a fehér mellé egy-egy részletben becsempészik a színeket, akár tapéta, akár festék formájában, így adva hangsúlyt az alapszínnek. 

Fotó: polfarbe.hu

A színekkel lehet és érdemes is játszani, sőt! A legjobb móka kikeverni a megfelelő színt, amit meg lehet tenni színkártyák alapján, de házilag is lehet vele kísérletezni. Egyre azonban figyelni kell ebben az esetben.Pontosan rögzíteni kell a "receptet" mert nagy csalódás, ha soha többet sikerül olyan színt kikeverni, mint az előző garnitúra. 

Sima falfestés

Persze ez gyerekjátéknak tűnik, de nem az - ezt bizton állíthatom, különben senki nem hívna festőt a házhoz. A cég festője szerint persze csak megfelelően le kell húzni a megfelelő hengert, egy-két mozdulat, és kész is. A frászt.

Kezdjük azzal, hogy nem mindegy, milyen hengerrel próbálkozik. 5-8 mm szálhosszú hengert érdemes venni (ez nemzetközi jelzésként két kék és egy sárga csíkkal van ellátva). Nem érdemes túl széleset venni, egy 15cm-es bőven elég, még akkor is, ha úgy érzi, azzal sosem lesz kész a festés. A haladási irány balról jobbra és fentről le történik, X alakban kell haladni a a festéssel. Ami nehéz, hogy húzza le nyugodtan a hengert rendesen, bőven fog maradni festék benne. És, nem szabad rányomni, mert akkor ronda lesz, és a csuklója is elfárad. 

A Platinum festékekből egy profi állítólag 20 négyzetmétert fest ki egy literből, de mi inkább számoljunk 14-15nm-el. Ezt nem tudtam tesztelni, de az biztos, hogy nem csöpög, és tényleg takar egy rétegben is.  Ha viszont metáleffekt festéket választ,készüljön fel rá, hogy nem lesz olyan egyenletes, mint a "normál" festék, akármilyen profin is festi. Persze ez nem jelenti azt, hogy csúnya lesz, csak egy picit máshogyan fog takarni. Ha érdekli, hogyan kell ezt pontosan csinálni, nézze meg ezt a videót!

Galéria ikon

35

Az alap erős volt, erre jön rá egy világos, egészen halványsárga szín.
Galéria: Így érdemes festeni
Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség

Fém és fafestés

Bevallom, a fém mint dekoralap nem ivódott be eddig az agyamba, de persze miért is ne lehetne a fémmel is izgalmas struktúrákat kialakítani? A fémfestékek segítségével a rozsdamentes, egyenletesen fedett, azaz nem kopott felületeket lehet újra festeni. Ha romos állapotban van a fém felületünk, akkor sajna jöhet az egyáltalán nem környezet- és emberbarát festékleszedő gél, melyet több cég is árul. Nagyon fontos, hogy mivel ez egy brutális anyag, a gumikesztyű nélkül neki se álljon a folyamatnak, és a jól szellőző helység is erősen ajánlott kategória. A maró zselé nagyjából fél óra alatt kapja le a festéket, de több réteg esetén előfordulhat, hogy újra kell kenni. Ha oldódott a festék, akkor át kell törölni a meghatározott lemosóval - ez rá van írva a maróra- száradás után pedig jöhet az új réteg. 

Ha összerántott felületet szeretne létrehozni, akkor az első réteg után, a festékhez keverjen fele-fele arányban vizet, azt hordja fel és máris ilyen furcsa mintát fog kapni. 

Ha jobban tetszik a rendezetlen hatást keltő minta, mely kicsit a márványra hajaz, akkor egyszerűen egy összegyűrt nejlonzacskóval vagy textildarabbal tunkolja át a frissen festett felületet, és máris a kivánt hatást éri el. Ha pedig ugyanezt egy félbevágott szivaccsal teszi, akkor megint más felület jön létre. 

De akár azt is kipróbálhatja, hogy milyen az, amikor a nem teljesen száraz festékre önt egy réteg eltérő színű második festéket, és a két réteg elkezd összea keveredni, és helyenként egy harmadik szín jön elő. A lényeg, hogy bármit csinálhat - mondja a szakember, csak azzal legyen tisztában, hogy egyrészt soha nem lesz ugyanolyan a minta, másrészt viszont bátran használja a fantáziáját, és kísérletezzen, mert ettől jönnek létre izgalmas felületek.

Galéria ikon

35

Ezek pedig fémre készültek. Meglepő módon mindegyik könnyen kivitelezhető.
Galéria: Így érdemes festeni
Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség

A fával szintén lehet mindenféle jó dolgot csinálni. Azon elég sokat gondolkodtam, hogy minek kell egyáltalán kezelni a fát, hisz szép magában is. Ez igaz, de a puhafa, mint a leggyakoribb fenyő elég hamar koszolódik, nyomódik, ha bármilyen sav vagy lúg éri, akkor mindenféle nem tervezett minta keletkezhet rajta, arról nem is beszélve, hogy a fa színe az idő múlásával folyamatosan változik. Ezért is szokták pácolni, lazúrozni vagy festeni a fát.

A pácolást egy másik cikkben mutatom meg, most jöhet a lazúr. A zsírtalanított, portalanított, és ha lakkozott, akkor megcsiszolt felületet tudjuk lazúrozni, bár a legjobb rá a kezeletlen fa.  A festéket (jelen esetben nem fa, hanem Platinum decor festéket használtunk)  1-1 arányban kell keverni vízzel, hogy át tudjon ütni a fa mintázata. Ehhez még lehet adni színező tintát, hogy teljesen egyedi színvilágot hozzunk össze. A száradás után, ha nem érezzük elég erősnek a színt, jöhet még egy réteg. Érdemes esetleg lakkozni is a felületet, ma már létezik vízoldékony és matt lakk is.

Galéria ikon

35

A lazúrok könnyen színezhetőek, és vízzel hígíthatóak.
Galéria: Így érdemes festeni
Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.