Grillezzen napenergiával és sóval a tisztább környezetért

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell a gáz vagy a fatüzelésű grillel szórakoznia a jövőben.

Grillezni szinte mindenki szeret, annak ellenére, hogy tudjuk, a füstölés nem éppen a legkörnyezetbarátabb megoldás. Ez volt az, ami a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) oktatóját, David Gordon Wilsont arra ösztönözte, hogy keressen egy olyan megoldást, ami nem jár környezetszennyezéssel – írja a Designrulz.

Ugyan nem számít újdonságnak a napfénnyel működő grill, Wilson találmánya egy kicsit jobb ezeknél. A piacon lévő eszközök ugyanis csak napsütésben működnek, az új szerkezet azonban este vagy felhős időben is használható. Hogyan? Úgy, hogy a forróság megtartásához sót használt. A só felfogja, majd fokozatosan leadja a hőt, így csak a grillezés elején van szükség a nap erejére.

Fotó: Wilson Solar Grill

A szerkezet egyelőre csak prototípus, de a Wilson diákjai már elkezdték a felmérést a grillezési szokásokról, hogy kiderüljön, lenne-e igény erre a találmányra. A tervező nem titkolt szándéka az is, hogy a fejlődő országok számára is könnyen elérhetővé tegye a grilljét. Tapasztalata szerint ugyanis ezeken a helyeken a legtöbbször a tűzifa hiánya jelent gondot, és ezzel a sütővel ezt a problémát is ki lehetne küszöbölni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Lájfhekk grill nap

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.