Koleszosként nem egyszerű spórolni, de nem is lehetetlen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell beleroppannia az egész családnak, ha a gyerek főiskolás. Összeszedtük, hogyan tud spórolni.

Hamarosan itt az iskola, sokan pedig most fognak megismerkedni a kollégiumi lét minden szépségével, vagy éppen albérletben vészelik át a felsőoktatás éveit, ami egyet jelent a folyamatos spórolással. Sőt, nem csak az iskolások, de akár az őket segítő szülőknek, nagyszülőknek is vissza kell fogni a költekezést, hogy fenn tudjanak tartani még egy lakást, jegyzeteket tudjanak venni, vagy éppen legalább vonatjegyet, hogy néha lássák is a gyereket. Spórolni nem egyszerű, de kerestünk néhány hasznos ötletet és várjuk az önök tippjeit is. 

Diákkedvezmények

Egyszer már összegyűjtöttük mennyi mindenre jó egy diákigazolvány, ezért a lehető leghamarabb érdemes igényelni. Ha nem most kezdte a gyerek a felsőoktatást, akkor október 31-ig még érvényes a diákigazolványa, ha előző félévben érvényesítette. Utazási kedvezmények mellett még rengeteg mindenre tudja a gyerek használni, szórakozásra és szállásra, valamint étkezésre is beválthatja a kedvezményeit. 

Jegyzetek

Ha most kezdi a felsőoktatást, érdemes a könyvek vásárlását nem a jegyzetboltban kezdeni, hanem a faliújságnál. Felsőbb évesek az eredeti  töredékéért adják el a könyveiket, gyakran még órai jegyzetek is járnak hozzá, hogy minél hamarabb szabaduljanak, mondjuk a mikroökonómia gondolatától is. Rengeteg pénzt meg lehet spórolni, ha csak azokat veszi meg újonnan, amiket nem sikerül használtan beszerezni. Ha pedig felsőbb éves a gyerek nem csak helyet takarít meg, de pénzhez is jut ha eladja azokat a könyveket, amikre már egyáltalán nincs szüksége. 

Kevesebb menza, több főzés

Egyáltalán nem árt, ha az iskolai menzát ritkábban látogatja a gyerek. Egyrészt mert sokkal olcsóbban kijön, ha otthon magának készíti a vacsorát, amiből másnap ebédre is vihet, másrészt meg mert pontosan tudja, hogy milyen összetevők vannak benne, harmadrészt pedig megtanul főzni (meg mosogatni, bevásárolni, háztartást vezetni, ha eddig ezek kimaradtak volna). Vihet magával szendvicset is, ami szintén sokkal olcsóbb, mint az előre csomagolt változatok, sőt az óra előtti forró kávéhoz is csak egy jó és trendi termoszra van szüksége. Persze nem azt mondjuk, hogy ettől kezdve már sosem fér az bele, hogy beüljenek valahova az előadások után a csoporttársakkal, sőt sokkal több marad így sörre, és még arról sem kell lemondania, hogy jókat egyen. Ha már itt tartunk, ugyanakkora pénznyelő a buli utáni gyros is, ami persze egyszerű megoldás, de nagyon hamar válik szokássá. Otthon is ehet gyorsan finomat, egyszerűen csak készítse össze a szendvicset, vagy egy adag vacsorát, hogy mikor hazaér a buliból, csak meg kelljen melegíteni. 

Tervezze meg, mit eszik a héten!

Azon is tud spórolni, ha megtervezi az egész heti menüjét. Ehhez pedig a legjobb, ha szétnéz a legközelebb eső boltok akciós kínálatai között. Ha az akciókhoz igazítja az étkezését vagy a bevásárlást, azzal sokkal többet tud spórolni, mint gondolná, és ha éppen akciós a kedvenc spagettiszósza, vegyen kettőt, legközelebb már nem kell teljes áron megvennie! Sőt, próbáljon ki sajátmárkás termékeket is, mert gyakorlatból tudjuk, hogy sokszor verik a legdrágábbakat is. 

Fotó: Shutterstock

Edzés

A testnevelés óra talán nem a kedvenc, de nagyon sok egyetemen van lehetőség olcsóbb, vagy akár ingyenes sportolásra, így nem kell vagyonokat fizetni, ha edzőterembe járna. 

TV előfizetés

Hal albérletben lakik, ahol van internet, akkor érdemes átgondolni milyen olyan műsort szokott nézni a TV-n, amiért érdemes megtartani a TV előfizetést. Akár a híradót is megnézheti felvételről, de kedvenc sorozatokat biztosan talál online. Akkor se essen kétségbe ha nem talál hozzá magyar szinkront, a feliratos filmekkel legalább javítja a nyelvtudását. 

Csekkek

Egyáltalán nem éri meg halogatni a csekkbefizetést, mert csak egy dolog lesz belőle: elfelejti és fizetheti a kamatot is. Persze nem azt mondjuk, hogy azonnal rohanjon a postára befizetni, és hogy nem fér bele egy kis várakozás, ha éppen megszorult, de minek fizetne még késedelmi kamatot is, ha nem muszáj? 

Munka

Rosszul hangzik, de az élet kemény: ha több pénzt szeretne, akkor valamilyen munkát kell vállalni. Jó ötlet bejelentkezni diákmunkát kínáló helyekre, de ismerősök körében is érdemes kérdezősködni, hátha van egy jó tippjük. Diákoknak érdemes olyan munkát keresni, ami egybevág a tanulmányaikkal, mert így sokat tanulhatnak,  akár a kötelező szakmai gyakorlatot is letudhatják, sőt lehet, hogy álláshoz is könnyebben jutnak annál a cégnél az iskola befejezése után. 

Bulizzon okosba'

Alapozzon a bulik előtt: ha egyszer rákap az ízére, hogy mennyivel jobban jár, ha nem úgy megy az éjszakába, hogy ott kezd el alkoholt fogyasztani a drága kocsmákban, bárokban vagy a koncertek alatt a pultnál, akkor később sem fog lemondani erről a jó szokásról. Jóval olcsóbban jön ki, ha otthon iszik egy-két sört, fröccsöt vagy éppen rövidet, mint a szórakozóhelyeken. Ráadásul áthívhatja a barátait is, hogy legalább tudjon velük néhány szót váltani anélkül, hogy túl kelljen kiabálnia a zenét. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.