10 négyzetméteres svéd minilakások diákoknak, amikben mégis minden elfér

Olvasási idő kb. 2 perc

A sokágyas kollégiumi szobák és közös zuhanyzók helyett a svéd diákok minilakásokat kapnak, amikhez még saját minikert is tartozik. És persze baromi jól néznek ki.

Azt régóta tudjuk, hogy a svédek jeleskednek a helykihasználásban, és az sem újdonság, hogy szeretik a letisztult formákat. Még talán azzal sem lepünk meg senkit, ha elmondjuk, hogy az oktatási rendszerük igencsak irigylésreméltó. Most ezt fejeli meg a Tengbom Architects azzal, hogy olyan mini lakótereket terveztek, amiben minden megvan, ami egy egyetemistának csak kellhet – írja az inhabitat.com.

Illetve majdnem minden, mert a bulizáshoz hely az nincs, szóval itt inkább a tanulásé és a magánéleté a főszerep. Ugyanis a cég által tervezett aprócska házak egyszemélyesek, ketten maximum akkor férnek el benne, ha nagyon szeretik egymást.

Kép: tengbom.se

De nem is kell, hogy többen legyenek benne, hiszen a lényeg a hallgatók pihenésének és tanulásának biztosítása, ami könnyebb, ha nem kell valaki máshoz kényszerből igazodni. Igaz, ennek ára van, és nem csak konkrét értelemben. A terek ugyanis meglehetősen kicsik. Eredetileg 25 nm-es egységeket szerettek volna készíteni a tervezők, de ez a diákok pénzárcájának túlságosan drágának bizonyult, így lecsökkentették az alapterületet 40%-kal, ami 50%-os bérleti díj csökkenéssel is járt.

Kép: tengbom.se

Ennek megfelelően a kis házak mindössze 10 nm-esek, mégis kiválóan elfér bennük a konyha, az étkezőpult, az íróasztal, a fürdőszoba (illetve inkább fülke), és egy galérián kialakított ágy. Sőt, még egy kicsi kert és egy pici terasz is tartozik minden kéglihez! Ráadásul az épület kialakítását úgy oldották meg, hogy ha kell, a blokkok összeforgathatóak, sőt egymásra is tehetőek, így akár 4 lakásos kis épületeket is létre lehet hozni – megintcsak az ideálisabb helykihasználás érdekében.

Kép: tengbom.se

Természetesen a kivitelezők a környezetvédelemre is gondoltak, mivel az apró házacskáknak az ökológiai lábnyoma is kicsi. Bár a falvastagság feltételezi a jó hőszigetelést, de a skandináv teleket ismerve kicsit fura, hogy a képeken nem lehet látni a fűtési megoldást.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.