Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tudja, miért raknak 200 éve mindig valami burkolatot a betonra? Azért, mert anélkül ronda.
Ez nem lesz egy különösebben informatív poszt, amiért előre is elnézést kérek. Egyszerűen csak regisztrálni szeretném valahol, hogy bár baromi trendi manapság az úgynevezett látszóbeton, azért vannak, akik utálják. Például én. Ha ön is, akkor jó helyen jár!
Azt mondja a Wikipédia, hogy már az ókori rómaiak is használtak betont, de igazán népszerű csak az 1800-as években lett. Szóval eltelt durván két évszázad úgy, hogy egyre több betont használtak az építészek, de mindig csak az épületek szerkezetéhez, szóval a betonra rendszerint került valami külső burkolat. A Wikipédia nem írja ennek az okát, de én tudom: azért kell a betont befedni valamivel, mert önmagában ronda. A csupasz betonfelületek olyan rondák, hogy csak ott szokták befedetlenül hagyni, ahol nem látja őket senki, aki számít: fénytelen pincehelyiségekben, börtönökben, kommunista gyárakban, civilizációtól elszigetelt helyen levő duzzasztógátakon.
És akkor most jött a XXI. század, és már az is jellemző, hogy kitalálták ezt a szót, hogy „látszóbeton”, hogy ezzel is próbálják trendivé tenni ezt az újdonságnak beállított agybajt, amit nyilván A császár új ruhája című mese által nyújtott inspiráció alapján valósítottak meg. Nem, a látszóbeton nem egy menő újítás, hanem egy ronda szerkezeti elem, aminek adtak egy béna új nevet ahelyett, hogy befejezték volna – ennyivel is olcsóbb. Ha húsz éve valaki lerakott volna egy nyers betonkockát egy villamosmegállóba, akkor azt körberöhögik. Ma mindenki elájul, hogy milyen menő lett az egyes villamos megállója, hiszen látszóbetont használtak fel hozzá!
Bár Budapest főépítésze is kvázi bevallja, hogy a fő érv a látszóbeton mellett az, hogy olcsó, a fent linkelt cikkben van képe azért ezt is hozzátenni: „esztétikus építőanyagnak tartom a megfelelő minőségű látszóbetont, nem véletlenül terjedt el a világban presztízsberuházások építése során is: hangversenytermek, múzeumok, középületek épülnek ilyen felületekkel.” Attól még, hogy nincs pénzünk valami szépre, miért kell úgy csinálni, mintha ez az ocsmányság lenne mindenki álmainak a netovábbja?
Kicsit konkrétabban: pontosan ugyanaz a bajom a látszóbetonnal, ami úgy egyébként az 1950 után épült épületek 99%-ával: rideg, nyomasztó, sivár, természetellenes, nincs benne semmi emberi, semmi személyes, semmi elegáns, semmi szerethető. A négyes metró szuper új megállói közül is egy csomó alkalmazza ezt a látszólagos újítást, meg is dicsérte őket az Index, úgyhogy innentől kezdve már végképp kínos utálni a látszóbetont. De én mégse tudom magamat meggyőzni, hiába próbálom. Szerintem ez ronda, és én jobban örülnék, ha a BKK nem kényszerítene arra, hogy a Brazil című film díszletei között éljek.
Tavaly látszóbeton belsejű templomot adtak át Kelenföldön. Van, aki szerint ez is gyönyörű, én sajnos nem tudom osztani a lelkesedést. Én rémálmaimban szoktam látni ilyen hangárokat, mint ez, és őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy ha több pénze lett volna a plébániának, akkor ne csináltak volna valami kicsit kevésbé szomorút ehelyett a borzalom helyett. Belátom, demagógia lenne most azt felhozni, hogy az építész szerint biztos a Sixtusi-kápolna is jobban nézne ki a freskók nélkül, mert persze az sem kívánatos, hogy az építészet semennyit se haladjon semerre az évszázadok folyamán.
De a látszóbeton koncentrációs táborba meg horrorfilmekbe való, nem templomba, mondom ezt én, aki ugyan az építészethez nem értek, a templombajáráshoz viszont igen. Az új kelenföldi templom kapcsán felmerül a kérdés, hogy az építész és az építészetkritikusok lelkesedését osztják-e vajon azok a nénik, akik naponta órákat töltenek ebben a templomban. Nem tudom elképzelni. Azt tudom ehelyett elképzelni, hogy a nénik le vannak szarva, mert nem értenek se az építészethez, se a trendiséghez, ez a XXI. század, imádkozzanak bunkerben és ne nyavalyogjanak.
A világ a vesztébe rohan, el fog fogyni az olaj, hamarosan kitör a harmadik világháború, végképp mérgezővé válik a levegő, elpusztul az utolsó fa is a sivatagbolygóvá vált Földön és az egyetemes kultúra megbecstelenített romjai között az utolsó néhány, egymás ellen acsarkodó, nincstelen éhező atombombával fogja sakkban tartani egymást a végelgyengülésig, aztán átadják a terepet sugárzásra immunis csótányoknak. Na ezt a jövőt idézi számomra a látszóbeton. Tudom, hogy egyszer eljöhet ez is, és egyáltalán nem kizárt, hogy még az én életemben. De borzasztóan örülnék, ha az építészek nem előre ennek a korszaknak építkeznének kizárólagosan, hanem néha, kivételképpen csinálnának valamit, ami ugyan nem trendi, de emberi léptékű, jópofa és alapvetően természetes(nek tűnő) anyagokból készült.
Ha az építészekre nem is számíthatok, a pingálókra szerencsére igen, az ő jóvoltukból ugyanis van egy trend, ami szerintem homlokegyenest szembemegy a látszóbeton-mániával. Lehet, hogy azért nem tudok a harmincon túl sem hozzászokni a modern építészet olyan csodálatos vívmányaihoz, mint a vakolat elhagyása, mert Erzsébetvárosban nőttem fel, és nálunk csak száz éves házak vannak, panel meg csupasz betonkocka nincs. Viszont voltak-vannak a mi környékünkön is a látszóbetonnak bizonyos szempontból megfelelő felületek: a tűzfalak. Na újabban ezeket be szokás festeni, hogy ne legyenek olyan nagyok, szürkék és üresek. A bulinegyedben is rengeteg zseniális példát lehet látni az ilyen festményekre, többségük az utóbbi egy-két évben készült. Ha rajtam múlna, a Színes Város Csoport már holnap reggel nekiállhatna Budapest valamennyi ocsmány látszóbeton-felületének bepingálásához.
