Ha mindig is kólásdoboz vagy a keresztrejtvény formájú kandallóra vágyott volna

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Most már ilyenje is lehet, ráadásul magyar vívmány: az extrém ruháiról ismert Herczeg Zoltán most extrém kandallókat és kályhákat tervezett. A galériában láthatja is, miket.

Herczeg Zoltánt eddig extravagáns ruháiról ismerhettük, így legutóbbi bemutatóján meg is lepődtünk, sose gondoltuk volna, hogy egyszerű cuccokkal is elő tud állni. Aztán sikerült egy újabb irányvonallal meglepnie bennünket, mikor kiderült, hogy kályhákat tervez a MAT kerámia céggel karöltve. A kandallók vagy kályhák bemutatóján elmondta, hogy ő személy szerint sosem szerette a cserépkályhákat, mert mindegyiket rondának találta, szóval először hirtelen nem is tudta hovatenni a megkeresést. 

A MAT Kerámia Kft képviseletében Apagyi Zsolt nem lepődött meg ezen, ő is osztja a véleményt, hogy sokaknak azért vannak fenntartásaik a cserépkályhákkal szemben, mert mindig azok a robosztus, fényes, zöld vagy krémszínű, nem túl szép darabok jutnak eszükbe, amit a nagymamájuknál, vagy régi bérházakban láttak, és amik valóban nem passzolnának a modern lakásokba. Ők ezért elindultak a modernizálás útján: először sima felületű minimál csempékben gondolkoztak rengeteg színben, aztán 2007-ben jöttek a Swarovski kristályokkal díszített kályhák, majd a dekorált csempék.  A legújabb találmány a háromszög alakú csempe, amivel különleges alakzatok is megvalósíthatóak. Apagyi ez után keresett fel designert, hogy újabb irányba mozduljanak el. 

Herczeg Zoltán a bemutatóján elmesélte, hogy éppen Amerikában volt, amikor a felkérés érte, ezért alakult úgy, hogy az egyik kandallóján New York látképe szerepel, illetve hogy készített egy kólásdoboz formájú kályhát is. Szeretett volna felhőkarcolós kályhát, amit úgy lehetett megoldani, hogy fotót égettek a kályhacsempére, ezzel azonban lehetővé vált, hogy a megrendelők akár saját fényképeiket, vagy kedvenc festményeiket kérjék a kályhákra. Láttunk még keresztrejtvényes kályhát is, Herczeget erre édesanyja inspirálta, aki munka után sokat fejtett ilyesmit. A kályha érdekessége, hogy négyzet alakú, úgy rakathatja össze, ahogy szeretné, azt írhat bele, amit csak akar, és a színei is variálhatóak. 

A designer kályhák lényege, hogy a megrendelő kitalálja mit szeretne, Herczeg Zoltánnal együttműködésben megtervezik, hogyan nézzen ki, a MAT Kerámia pedig legyártja.  A designer kályhák felső ára természetesen a csillagos ég, de legalábbis olyan 1,8 millió forint körül kell kalkulálni ha valaki ilyet szeretne. Ha csak színes kályhát venne, azt nagyjából 1 millió forint körül megússza. A galériában megmutatjuk hogyan néznek ki Herczeg Zoltán design kályhái, ön pedig döntse el, hogy menő vagy ciki ha ilyen van otthon a sarokban? 

Galéria ikon

7

Galéria: Herczeg Zoltán kandallókat tervez
Fotó: Dívány / Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.