Vizsgálja a GVH, hogy életet ment-e a légzésfigyelő

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Gazdasági Versenyhivatal újabb cég légzésfigyelő készülékeit vizsgálja. A gyanú szerint nem életmentő a készülék.

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a Baby-Paradise Kft ellen. A vizsgálat tárgya, hogy a vállalkozás által forgalmazott légzésfigyelők valóban életet menthetnek-e, azaz a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát megsértették-e, írják közleményükben.

A vállalkozással szemben indított vizsgálat szerint az „általuk forgalmazott Babysense, Tomy, valamint Respirense elnevezésű készülékek kereskedelmi kommunikációjában valószínűleg megalapozatlanul tüntették fel a légzésfigyelő készülék megnevezést, ezáltal azt a látszatot keltették, hogy a készülékek életet fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére is alkalmasak lehetnek, továbbá megtévesztően piacelsőségi állításokat jelenítettek meg a termékekről. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul" – áll a GVH közleményében.

Ahogyan azt egy korábbi cikkünkben mi is megírtuk, a légzésfigyelő készülékek nem mentenek életet: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint semmilyen készülék nem képes megelőzni a hirtelen csecsemőhalált (SIDS), vagy csökkenteni annak a valószínűségét. A készülékek ugyanakkor még csak nem is olcsók, mégis több cég hirdeti ezzel a termékeket. Júniusban az Angelstore Kft. ellen is ugyanilyen eljárást indítottak, de döntés még nem született az ügyben.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?