Megmutatták nekünk a majdnem Bauhaus-épület rejtett zugait és egy fantasztikus kincsét. Járja be ön is az egykori mozit a pincétől a hetedikig!
Úgy mentünk be, hogy na, itt most úgy öntik majd a nyakunkba a Bauhaust, mint Dagobert bácsira az aranytallérokat, de úgy jöttünk ki, hogy meg kellett tudnunk: ez csak talán art deco, talán az sem. Egy biztos, az Átriumba kaptunk meghívót magától a „film-színháztól", hogy nézzük meg kívülről-belülről a Kozma Lajos tervezte épületet, ismerjük meg a titkait és történetét, mert annyira unikumnak számít itt a kies Margit körúton. Nemet erre mondani képtelenség, így bejártuk a házat a fejbeverősen alacsony pincétől a szédületesen magas 7. emeletig.
Kb. harmincan gyűltek össze érdeklődni egyet az Átrium átriumában. Magács László művészeti igazgató és a kisfia, Vince (fején egy bányászlámpával) állt a középpontban, és miután elbizonytalanítottak minket az épület stílusának megítélésében (Bauhaus art deco elemekkel vagy fordítva, ld. legalsó keretesünket), két csoportba szervezték a népet. Mi természetesen a 12 év körüli sráccal mentünk, aki elképesztő tempót diktált, pörgött, mint a tiszalöki erőmű turbinája, és a hasonlat nem is áll messze attól, amit nem sokkal később a pincében láttunk. Ugyanis itt található a harmincas években felhúzott épület tüdeje, egy hatalmas ventillátor, ami a színházteremben mozgatja a levegőt. A tetőn elhelyezett nyitható légzsilipek segítségével bármikor tudják keringetni, áramoltatni a levegőt (vagy kintről friss Margit körúti szmogot beterelni).
A szűk katakombák előhozták az emberből a klausztrofóbot, volt olyan rész, ahol 90 fokban kellett görnyedni, annyira alacsony volt a belmagasság. Kétszer emiatt úgy bevertük a fejünket, hogy a sorban mögöttünk állók megdermedtek a szörnyű dörejtől. „Bocsánat, kicsit szétszórt vagyok" – motyogta közben a kedélyes kisfiú, ahogy az alagutakban szaladgált a sor eleje és vége között, hogy mindenkit felvilágosíthasson a szellőzőrendszer dinamikájáról.
Az Átrium története dióhéjban
1937-ben adták át a Margit körúti épületet, ami eredetileg is mozinak épült (fölötte persze lakások vannak) – tudtuk meg id. Magács előadásából. Máig nem egységes a művészettörténészi szakma abban, milyen stílusú épület ez, keverednek a Bauhaus és az art deco hatásai is. A mozi maga 647 székkel épült ki, aztán az egész ház roppantul szenvedett a II. világháborúban, volt itt bombázás és mészárszék is. 1947-re építették újra a házat, de förtelmesen, sok helyre lambéria került. Gobbi Hilda szavalt a megnyitón.
Később Május 1. lett a mozi neve, a nyolcvanas évekbeli felújításkor kapta vissza majdnem eredeti pompáját és eredeti nevét. Ekkor készült el a pincében a vécé. Magács játékosként jellemezte a ház felépítését, a dilatációs vonalak menti mozaikos oszlopokat, amiket sajnos "eredeti magyar plexivel burkoltak be" anno. A fővárosi kis mozik, köztük az Átrium múltjáról és jelenéről a Velveten megjelent cikkben olvashat még bővebben.
A mozi-/színháztermen gyorsan átterelt bennünket ifj. Magács, megmutatta a mennyezeti kupolát, azaz a Kozma Lajos tervezte Tejútrendszert, majd fellépcsőztünk a tetőre, ahol belefutottunk a másik csoportba. „Itt nemrég még macskák jártak" – mutatott egy üres lakás szintben lévő erkélyére Vince, apjától pedig megtudtuk, az Átrium szeretné megszerezni a lakást irodának, merthogy olyan nincs az ingatlanban. Ugyanilyen akvizíciós céljaik vannak a lenti udvarban egy kis viskóval, amit egy folyosóval összekötnének az épülettel, hogy bővüljön az öltözői kapacitás.
Gyönyörű és szomorú
Ezen a részen már létrákat is lehetett mászni, bár a tető legmagasabb részére nem engedtek fel minket a szétrohadt létra miatt. Inkább visszamentünk a csoporttal az egykori vetítőtermen keresztül a mozi fogadóterébe, hogy aztán Vince kivezessen a Margit körútra, majd fel egy lépcsőházon a hetedikre, magának a tervezőnek, Kozmának az egykori lakásába. Art deco ide, Bauhaus oda, ez volt az első helyszín, ahol tátva maradt az ember szája: elképesztő panoráma tárult a szemünk elé hét emelettel a 4-6-os villamosok fölött, ahol egy hatalmas alapterületű polgári lakás nyújtózkodott a két szomszédos ház között. Az erkély is ilyen óriási, a bátrak lehajolhattak a színrozsda korláton a körút fölé, de ez már egy másik fóbia.
A legszomorúbb részt persze a végére hagytuk: a magánbefektetők, akik a lakás tulajdonosai (és nagyon kedvesen beengedték ide az utca embereit) valószínűleg befektetési céllal vették meg ezt a gyöngyszemet. Ezt a túravezetők is sugallták, de az igazi bizonyíték az volt, ahogy az ingatlan kinézett: romok, por, mocsok, szemét, üvegszilánkok mindenfelé, a teljes elhanyagoltság és enyészet uralja Kozma egykori legénylakását, így még elképesztőbb látvány az egyik sarokban a magányos zongora. Jellemző volt egy látogató őszinte nyögése: „Ezt úgy megvenném és felújítanám, ez egy kincs!"
Felvágna társaságban?
Csak annyit ejtsen el lazán, hogy ön szerint az art déco a szecesszió kiegyenesítése. Ha rákérdeznek a miértekre, mutasson rá a harmonikus, ám mégis geomterikusabb, szögletesebb, a konstruktivizmusból merítő vonalvezetésre, illetve a fényesre csiszolt anyagok jelenlétére (ezekből sok van az Átrium halljában is). Ha a Bauhausról áradozna, ne felejtse megemlíteni, hogy ugyan több korszaka is volt, mivel eleve egy alkalmazott művészeti iskoláról beszélünk, ami építészetileg nagy vonalakban a modern művészetek épületekbe ültetését jelentette. Modern, szögletes formák, fejlett anyaghasználat, a társművészetek beemelése (festészet, szobrászat stb.), hasonlatosan a De Stijlhez. Példának itt egy art deco, itt pedig egy Bauhaus-épület.
