Itt az öt perc alatt összerakható bútor az Ikeától

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A svéd márka is tudja, hogy a bútor összeszerelés nem a kedvenc felhasználói élménye a vásárlóiknak. Íme a megoldás a problémára!

Jól hangzó szöveggel kampányol az Ikea, ahol a vállalat szakemberei és mérnökei büszkén állítják, hogy legújabb bútorcsaládjuk, a Regissör tagjainak összeszerelése egy legtöbb háztartásban megtalálható imbuszkulcs segítségével már mindössze öt perc alatt is megoldható. Ami igencsak jól hangzik, tekintve, hogy az Ikea bútorai általában mindaddig jó üzletnek tűnnek, míg otthon ki nem bontjuk őket és rá nem jövünk, hogy még legalább fél napot (ha nem többet) el kell töltenünk az összerakásával.

Fotó: Íme a Regissör bútorok, avagy rakjon össze szekrénysort a nappaliba öt perc alatt! Ikea

A svéd vállalat legújabb, Regissör névre keresztelt kollekciója egyfajta kísérlet arra, hogy miképpen tudja a cég megoldani ezt a vásárlói számára állandóan visszatérő problémát. Így a cég szakemberei egy kétperces videóban mutatják be, hogy is kell ezt csinálni, és hogyan lehet, hogy az új könyvespolc, szekrény vagy dohányzóasztal összerakása valóban nem igényel öt percnél több időt – írja a fascodesign.com az izgalmasan hangzó projektről. Számunkra azért hitelesebb lett volna egy ötperces, vágás nélküli lépésről-lépésre videó, hisz két percbe akár egy másfél napos összeszerelést is össze lehet süríteni..

És hogy mivel gyorsítottak a meneten? A gyorsabb összerakás érdekében az Ikea eltért néhány bevált normától, így a Regissör vonal ékszerű illesztéseinek túlnyomó része 45 fokos és nem derékszögű kialakítású, aminek köszönhetően jóval könnyebb és precízebb azok összerakása. Az új struktúrának hála csavarok és egyéb macerás alkatrészek nélkül, fából készült speciális rögzítőelemek segítségével passzinthatóak egymásba a (ráadásul súlycsökkentett) elemek.

A Regissör családdal az Ikea reméli, hogy megkímélheti majd a vásárlóit jópár órányi káromkodástól, ugyanakkor garantálja, hogy ezen bútorai is ugyanolyan tartósak, mint a többi termékük. A bútorok várhatóan 139-349 dollár (33.920-85.170 forint) között lesznek majd kaphatóak a márkaboltokban.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.