Megfázott? Fújja az orrát saját márkásba!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hat saját márkás zsebkendőt teszteltünk, az orruk nem sebesedett ki, de a Tesco és az Interspar S-Budget terméke hátul végzett. De melyik nyert?

Egy megfázás ritkán jön kapóra, és hát én sem éreztem úgy, hogy ennél jobb nem is történhetne velem – de ha már így alakult, nekiálltam és leteszteltem a saját márkás zsebkendőket. Az Auchan, Intespar, Lidl, Penny, Tesco termékeibe fújtam az orromat kemény négy napon keresztül. Jó hír: nem lett sebes az orrom. Rossz hír nincs.   

A használat során a következő szempontokat vizsgáltam: ne szakadjon, tehát legyen jó strapabíró, nagy, és puha legyen, na meg, ne dörzsölje ki az orrot. Az összehasonlításban ezeket mind figyelembe vettem, és persze az áruk sem volt mellékes. 

Felváltva használtam mindegyiket – egyenlő esélyt adva valamennyi terméknek. 

Auchan 

Az egyik legszebb csomagolása az auchanos zsebkendőnek van, és a zsepi is szép fehér, ami alapján könnyen feltételezhetjük, hogy jó termék. Van belőle illatosított és sima verzió is, most a kamillásat próbáltam, mert éppen nem volt a simából. Az illata mondjuk gyakorlatilag mindegy is, a bedugult orr úgysem érez szagokat.

Galéria ikon

12

Az auchanos zsebkendő jó nagy és puha, mégsem annyira strapabíró.
Galéria: Papírzsepkendő teszt
Fotó: Dívány

A zsebkendő jó nagy, vastag a papírréteg, mégis ez tűnt a legszakadósabbnak az összes közül. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz termék, csak egy kicsit kevesebb váladékot bír el, mint a többi. Ez amolyan színházas, szipogós zsebkendő, nem pedig a drámázós, megfázós fajta.

Ami nem tetszett benne: túl vastag részen nyomták a mintát az anyagba, ami elég zavaró, amikor az ember az orrát belefújja. Persze, jól kell kinézzen, na meg ugye, az sem árt, ha összepréselődnek a papírdarabok, és oké, ez a legnagyobb méretű zsebkendő a szemlézettek közül, de akkor is. Lehetne kisebb az a ciráda. Egyébként nem rossz darab, és nem mindegyik szakadt be használat közben, csak minden harmadik.

Interspar

A múltkori zsebkendőkörkép alkalmával csak a Lovely márkájú sparos zsepit találtuk az üzletben, de olvasónk tanácsára most kipróbáltuk a Budgetet is, ami állítólag olcsóbb és jobb is az előbbinél.

Lovely: Minden várakozásomat felülmúlta a Lovely zsebkendő. Hasonlóan nagy, mint az auchanos, viszont szerencsére kisebb rajta a minta. Nem csicsás a zsepi, kellemes a tapintása, erős, nem szakadós. A csomagolásán feltüntetett méret nem egyezett azzal, amit én mértem – 20 cm helyett csak 19 cm volt –,  de ez legyen a legnagyobb baj vele. A többi saját márkáshoz viszonyítva ez elég drága, kétszer annyiba kerül, mint bármelyik ezen a teszten. 

Galéria ikon

12

Ez a Lovely zsebkendő, nagyon jó termék.
Galéria: Papírzsepkendő teszt
Fotó: Dívány

S-Budget: Fél centit ennél a terméknél is hibáztak, de ha itt is csak ennyi lett volna a baj, mint drágább társánál, ez nem nem okozna akkora fájdalamat. Az viszont sokkal jobban fáj, hogy a zsebkendő – bár teljesen jól néz ki – orrfújásra alkalmatlan, ugyanis nagyon könnyen szakad, átázik. Az anyaga viszont puha és még fehér is. Dísznek, illetve illatosítónak jó lehet – utóbbinak csak akkor, ha ráfúj egy kis kölnit, mert eredetileg nem illatosított.

Galéria ikon

12

A mérete is megfelelő egyébként.
Galéria: Papírzsepkendő teszt
Fotó: Dívány

Lidl

Ez volt az egyik legjobb zsebkendő, és még csak nem is annyira kicsi, bár az auchanosnál jóval kisebb. A zsebkendő anyaga selymesen puha, ez, ugye, egyáltalán nem hátrány. Egyszer sem szakadt el használat közben, és nem dörzsölte ki az orromat. Jó méretű, masszív zsebkendő, amelyik nem lyukad ki egy erőteljesebb orrfújásra. Előnye még az egyenletes, szennyeződésmentes fehér szín. 

Galéria ikon

12

A Lidl zsebkendője nagyon klassz, csak ajánlani tudom.
Galéria: Papírzsepkendő teszt
Fotó: Dívány

Penny

A tescóssal egyetemben ez a legkisebb zsebkendő, más rosszat nem tudok róla mondani. Nehezen szakad, nem dörzsöli ki az orrot, és nem válnak szét a zsebkendő rétegei. A méret itt sem stimmelt: a csomagolásán az olvasható, hogy 18×20 cm-es a zsebkendő, a valóságban viszont 17,2×20,2 cm. Bár erősen feltételezem, hogyha mindegyik általam tesztelt zsebkendő csomagolásán fel lenne tüntetve a mérete, mindegyik elbukott volna a mérésen.

Galéria ikon

12

Galéria: Papírzsepkendő teszt

Tesco 

Bár kinézetre elég kis silánynak tűnik, és az anyaga sem valami kellemes, nincs rossz tapasztalatom ezzel a zsebkendővel sem, legfeljebb csak annyi, hogy kicsi és szürkébb, mint a többi. Nem szakadt ki egyszer sem használat közben, viszont ez keményebb, mint a többi próbált verzió. Mivel a lidlös is ennyibe kerül és még nagyobb is, inkább azt választanám.

Galéria ikon

12

A tescósnak a színe szörnyű, de legalább nem silány termék.
Galéria: Papírzsepkendő teszt
Fotó: Dívány

A táblázatból kiderül, melyik zsebkendő mennyibe kerül.

Papír zsebkendő, sima 100-as, 3 rétegű Mennyiért (kiszerelés/forint) Fajlagos ár (forint/darab) Méret Értékelés (0-5)
Auchan 119 1,19 19,8 × 20,2 cm 4
Interspar, Lovely 229 2,29 19,5 x 21 cm 5
Interspar, S-Budget 99 0,99 18 x 19,5 cm  3,5
Lidl 99 0,99 18,3 × 20,2 cm 5
Penny Market 99 0,99 17,2 × 20,2 cm 4
Tesco 198 0,99 17 × 20 cm 3,5

Legközelebb a háztartási higiénikus törlőkendőket próbálom ki, ha van velük tapasztalata, írja meg nekem!


 Önnek van kedvenc papír zsebkendője? Írja meg Facebook-oldalunkon!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.