Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy leharcolt darab is új életre kelhet, csak kell hozzá némi szabadidő.
Még soha, semmilyen bútort nem festettem, és csak azért tartom fontosnak ezzel kezdeni, hogy hangsúlyozzam: tényleg bárkinek sikerülhet. Viszont a művelet sokkal időigényesebb és unalmasabb, mint korábban feltételeztem. Cserébe viszont iszonyatosan feldobott a végeredmény, és gyakorlatilag mindenkinek feltűnik, aki nálunk jár, hogy a kisasztal mennyire menő. Az volt a célom, hogy kicsit fényes felületet képezzek, amivel ugyan elveszik a natúr fa szépsége, de a kislányom firkáinak, ételmaradékainak szépsége is, ráadásul ez a fényes felület puha ronggyal szépen tisztítható, ami kisgyerekes háztartásban elengedhetetlen szempont.
Ezt az Ikea Svala gyerekasztalt két székkel két évvel ezelőtt kaptam egy barátnőmtől, azóta kezelte a kislányom zsírkrétával, tollal, festékkel, vajjal és egyéb változatos módokon. A Svala kisbútorszett ma már nem kapható az Ikeában, de az OLX-en és a Vaterán 4-5000 forintos áron kínálják. Azért ideális darab kezdőknek, mert natúr fa, ezért a csiszolással nem kell nagyon sokat vesződni.
Alaposan utánanéztem DIY-oldalakon a bútorfestés mikéntjének, és egyöntetűen állítják: az előkészítés (tisztítás, csiszolás, portalanítás, alapozás) a dolog nyitja, a festés már csak hab a tortán. Úgyhogy amikor elmentem a közeli festékboltba, ezeket a dolgokat vettem meg, összesen 9000 forint értékben:
- egy doboz fehér alapozó festék fára (vízbázisú, kb. 2500 forint)
- egy doboz fehér, selyemfényű lakkfesték (vízbázisú, kb. 2500 forint)
- egy tubus pisztácia színű lakkszínező festék (az van ráírva, hogy Pigment Mix– univerzális pigmentkoncentrátum, kb. 600 forint)
- egy tubus napsárga lakkszínező festék (szintén Pigment Mix)
- egy ív csiszolópapír
- egy nagyobb fejű ecset
- egy kisebb fejű ecset
- egy ív bútorvédő fólia (ezt terítettem a földre, a dzsuva ellen)
- egy műanyag maszk a por ellen
Ebből a nagy ecset és a maszk felesleges volt, pontosan egy percig volt rajtam, kábé, ameddig szelfiztem egyet, a csiszolópapír helyett jobb lett volna a csiszolószivacs, és kell gumikesztyű, mert a vízbázisú festék egyáltalán nem jön le olyan könnyen a bőrről, mint azt képzeltem. És valószínűleg egy pici henger az ecsetnél praktikusabb, legközelebb én tutira kipróbálom.
Ecsetből érdemes a drágábbat venni, mert én az olcsóbbat vettem, bele is ragadt a festékbe az elhullajtott szőre. A hozzávalók ára pedig még az olcsóbb ecsettel is igencsak borsos, biztosan többe került, mint valaha ez a három bútor összesen. Ha szigorúan nézzük tehát, ez a csináld-magad alkotósdi anyagilag nem igazán éri meg. Cserébe viszont olyan valamink lesz otthon, ami másoknak nincs, ráadásul tényleg jó érzés, hogy a gyerek olyan eszközt használ, amit mi csináltunk neki.
A lépések ezek voltak:
1. Áttöröltem a bútort, hogy ne legyen poros. A DIY oldalak szerint szét kell szedni teljesen (ha van vasalat, zár, kapocs, bármi, azt is érdemes leszerelni), és az egyes darabokat minél vízszintesebb felületen festeni. Én ezt nem tettem meg, mert féltem, hogy nem tudom összerakni, és a gyorsaságra mentem rá a hároméves és a háromhónapos kislányaim miatt. Meg is folyt a festék a bútoron, igaz, csak egy kicsit, a lábaknál. Akinek több ideje és türelme van, szedje szét, és kisebb lécekre fektesse a bútordarabokat.
2. Átcsiszoltam a bútor teljes felületét. A festékboltokban segítenek, hogy milyen felülethez milyen csiszolópapír vagy szivacs kell. Ha van festék a választott bútoron, akkor ez a legmacerásabb munka, ráadásul nagyon poros, úgyhogy szabad levegőn érdemes végezni. Ebben az esetben nem volt vészes, bár fogalmam sincs, hogy szakszerűen csináltam-e, és mivel nem volt rajta festék, nem is volt különösebb látszatja. Körkörös mozdulatokkal mentem körbe-körbe, a lábaknál pedig egyszerűen csak húzogattam a papírt fel és alá.
3. Újra portalanítottam a bútort (ergó áttöröltem). Ezt a csiszolós-portalanítós előkészítést a nálam szakértőbbek szerint többször is érdemes elvégezni, különféle vastagságú csiszolópapírral vagy szivaccsal vagy géppel, én ezt nem tettem.
4. Leterítettem az erkélyre a fóliát, aztán lekentem a bútort az alapozó festékkel. Mindenem festékes lett, a papucsom, a nadrágom, a kezem is, úgyhogy érdemes olyan cuccokban nekikezdeni, amit nem sajnálunk. A vízbázisú festéket elvileg oldja a sima tiszta víz, de egyáltalán nem olyan könnyen. Lehet, hogy a másikfajta, higítós változat jobb, olcsóbb, de a gyerekek miatt nem akartam olyan büdöset itthonra. Először a bútorok alját festettem le, tehát fejjel lefelé álltak, aztán a tetejüket. Vártam pár órát a fordítással. A DIY-oldalak szerint az alapozás után újra érdemes finoman csiszolni, így én is maszatoltam valamicskét a csiszolópapírral.
5. Kikevertem a színeket műanyag kistányérokban. A fehér lakkfestékhez csepegtettem a színezőkből. Készítettem sötétebb zöldet, világosabb sárgát, és másféle árnyalatokat, de aztán csak kettőt használtam végül. Iszonyatosan élveztem a keveredő festékek látványát. A színt én találtam ki, de a dizájnt a Facebookról lestem egy ismerősömtől, aki pasztell színekre festetette ugyanezt a bútort, és lécenként másmilyenre. A festés módszere sima kenegetés volt, de szakszerűbb, ha az ember ecsettel viszi fel a festéket a bútorfelületre, majd száraz hengerrel elsimítja. A fordítgatás (először alul, aztán felül festés) miatt volt nagyon időigényes a dolog, a száradási ideje ennek a festéknek 3-4 óra. Két rétegben kentem a színeket és iszonyatosan untam a végére, de türelmetlen típus vagyok, másnak valószínűleg ez majd nem okoz gondot. Összesen három napot foglalkoztam vele, de ennél sokkal kevesebb alatt is megvan, ha az embernek nincs két pici gyereke, mivel én kizárólag alvásidőben festettem a bútort.
+1 praktikus tanács: ha a gangos erkély a szomszéd ablaka alá néz, ne ott fessünk. Nem veszik jó néven.
Ha kiváncsi rá, még miket alakítottunk át, itt egy menő komód reload, jótékony bloggerek segítségével pedig asztalt dizájnoltak, kipróbáltuk a túrófestéket is, Steiner Kristóf pedig a DIY-pápája lett Izraelben.
