Az Apple-nél Picassónak érzik magukat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A vállalat belső egyetemén szépen levezetik, hogy a cég dizájnerei a spanyol mesterhez hasonló letisztultsággal dolgoznak.

A kaliforniai Apple lehet az egyetlen olyan technológiai cég a földön, amely össze meri magát hasonlítani Picassóval. A vállalat belső képzési programján, az úgynevezett „Apple Egyetemen” az egyik oktató ugyanis Picasso 11 litográfiát tartalmazó Bika sorozatával szemléltette, hogyan tervezik az Apple-nél a termékeket. Tehát ahogy Picasso a lehető legletisztultabb módon, egyre kevesebb vonalra redukálva ábrázolta modelljeit, úgy a cég is arra törekszik, hogy minél egyszerűbb és mégis elegáns vonalvezetésű termékeket állítson elő.

Ezzel szemléltetik az Apple filozófiáját
Fotó: behindthecreativity.tumblr.com

Pablo Picasso legendás, 1945-ben készített sorozatában fokozatosan egyszerűsíti rajzait, míg végül teljesen megkiiktat minden figyelemelterelő részletet úgy, hogy az állat az absztrakt elemek ellenére is könnyen beazonosítható marad. Steve Jobsra mindig is hatással voltak a 20.századi európai művészek: köztudott, hogy az 1984-es eredeti MAC logót is Picasso és egyik kortárs riválisa, Henri Matisse munkássága ihlette, de a spanyol festő öröksége nyilvánvalóan még mindig él és virul az Apple háza táján.

Az Apple Egyetem programot még Steve Jobs hozta létre 2008-ban, azzal a céllal, hogy az alkalmazottai megismerkedhessenek a vállalat működésével, marketingstratégiájával, szellemiségével, múltjával, üzleti és kultúrpolitikájával - írja a lap a cégről, melynek formatervezési filozófiáját és az elegáns egyszerűségről alkotott elképzeléseit Jony Ive, az Apple dizájn és formatervezési alelnöke egyszer egy ilyen videóval foglalta össze:

Az alkalmazottak számára szabadon látogatható képzésen a legnevesebb egyetemek professzorai oktatnak, akik többek között a Harvardról, a Yale-ről, a Stanfordról, a Berkeleyről vagy az MIT-ről érkeznek az Apple egyetemre, melynek hallgatói semmilyen belső információt nem szivárogtathatnak ki az ott elhangzottakról. A New York Times riporterével azonban három, magát megnevezni nem kívánó alkalmazott mégis kivételt tett és elmondta, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött.

„ Még a Wc papír is nagyon szép a mosdókban” – osztotta meg a legkevésbé érdekes belterjes infót az egyik alkalmazott. Ennél azért nagyobb hírértékkel bír, hogy például a nemrég felvásárolt cégek vezérigazgatóinak is lehetőségük van beülni a kurzusokra, így például a Beats stúdiót alapító rapper, Dr.Dre és Jimmy Iovine is feltűnhetnek az előadásokon.

Így nézett ki az Apple gépe a kezdetekben
Fotó: Science Society Picture Librar / Europress / Getty

Az alkalmazottak elmondása szerint lehet tanulni a cég történetében fontosnak mondott üzleti döntésekről, például arról, hogy hogyan tette Steve Jobs népszerűvé az iPod MP3 lejátszót azzal, hogy a Windows felületén is elérhetővé tette az iTunes lejátszót. De tartott itt már előadást a Pixar társalapítója, Randy Nelson is, aki az Apple kommunikációjáról, a termékek és szolgáltatások forgalmazásáról tart órákat nem csak Kaliforniában, hanem az Apple külföldi, például kínai irodájában is. Nelsonnak egyébként van egy másik népszerű órája, a „Mi teszi az Apple-t Apple-vé?” kurzus, melyen az alkalmazottak megtudhatják, hogy a cégnek milyen elvárásai vannak egyes alkalmazásokkal és a termékek külalakjával kapcsolatban. Az egyszerűség kedvéért szeretik az egészet az Apple illetve a Google Tv távirányítójával szemléltetni: míg a Google távkapcsolójára 68 gomb került, addig az Apple-én mindössze 3 van.

A Stanford Egyetem professzora, Joshua Cohen „ A legjobb dolgok” címen tart előadásokat, ami Steve Jobs egyik idézetéből kapta a nevét. Ennek célja, hogy a munkavállalók észrevegyék maguk körül a jó dolgokat és a minőségi anyagokat, melyeknek köszönhetően a lehető legjobban tudják végezni a munkájukat. Ahogy Jobs filozófiájához tartozik az is, hogy az emberek természetesnek vegyék az életük részévé vált számítástechnikát. A New York-i Central Parkban nevelkedett tanár egyébként a parkot hozza fel példának, miszerint az egy kövekkel teli mocsár volt, mielőtt egy mindenki számára tetszetős zöld övezet lett volna belőle.

„ A témaköröket fokozatosan, lépésről lépésre kell megközelíteni, míg a végén az Apple márkához és ott végzett munkához híven egy egyszerű, tömör formában bemutatod az üzenet lényegét.” – osztotta meg a vállalatnál szerzett tapasztalatait az egyik alkalmazott.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.