Ilyennek képzelik a nyarat a svédek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megmutatjuk az Ikea nyári kollekcióját, és a bútorátalakítók álmát is.

Visszanyúlt a gyökerekhez az IKEA, legalábbis az új NORNÄS kollekciójában, melyek egytől-egyig fenyőből készültek, és nagyon letisztultak. Marianne és Knut Hagberg tervezők nem titkolt célja volt, hogy egyedivé alakításra ösztönözze az embereket, illetve, hogy olyan bútort tervezzenek, melyek szinte minden stílusba beilleszthetőek. A fa egyedi vonásait direkt nem takarták el, a göcsörtök és a fa egyedi vonásai minden bútoron megjelennek. A fa a svéd erdőkből származik, és a cég újratelepíti a kivágott növényeket. A kollekcióban számos praktikus tárgyat találni, mi arra biztatunk mindenkit, hogy mindenképp kezelje valamivel a fenyőt, mert egyrészt még akkor is képes szúrni, ha nagyon le van csiszolva, másrészt ezzel el lehet kerülni a sárgulást.

Utókezelni lakkal, páccal, olajjal vagy festékkel lehet, ha kültérre kerülne a bútor, akkor mindenképp két rétegben ajánlott lekenni.

Ezzel majdnem egyidőben mutatta be a cég az új nyári kollekcióját. A szakadó esőnek hála, azonnal kiderült, mely termékek bírják a vizet, és mit érdemes inkább minden alkalommal elpakolni. Az idei koncepció szerint a svéd stílusjegyek és a harsány színek egyaránt megjelennek, bővült a lampionok és napelemes lámpák választéka, valamint a tengerészstílusra is ráerősítettek. Személyes kedvenceink továbbra is a rákkal és hallal díszített kiegészítők, legyen szó tálcáról vagy párnahuzatról. Szokás szerint a bútorok egy része elkészült gyerekváltozatban is, és a kerti bulikhoz szükséges papírcuccok is kaphatóak, többféle mintával. Bár meglepő lehet a szőnyegek használata, de ezek a műanyagból készült termékek bírják a vízet, így gyorssegélyként használhatóak, ha jönnek a vendégek, és rosszul néz ki a terasz.

Galéria ikon

20

Galéria: IKEA nyári bútorok
Fotó: Dívány / Dívány
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.