A magyar dizájnereknek is jól megy az újrahasznosítás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez derült ki a Pulse London kiállításon, ahol öt hazai dizájner mutatta be termékét "Öntés és hajtogatás" témakörben.

Nemcsak a budai Bartók Béla utat lepték el a hétvégén a feltörekvő hazai dizájnerek, hanem a londoni Earls Court Exhibition Centre épületét is, ahol május 11. és 13. között a Pulse London kiállítás keretein belül öt magyar tervező mutathatta be ötletes kollekcióját.

A Hu+ névre keresztelt társaság mögött egy olyan Londonban befutni vágyó közösség dolgozik, akik célja, hogy ösztönözzék egymást és a Magyarországon élő kollégáikat az egyes munkafolyamatok során. A kapcsolatépítést fontosnak tartó csapat első hivatalos megjelenése volt a hétvégi program, melyhez a termékek a tervezők szerint a minimalizmus, letisztultság és modern megjelenés jegyében készültek.

Galéria ikon

11

A hazai dizájnerek, a londoni Earls Court Exhibition Centre épületében, május 11. és 13. között a Pulse London kiállítás keretein belül mutathatták be,hogy mit tudnak.
Galéria: Magyar tervezők Londonban
Fotó: facebook.com/huplusco

Az együttműködést bemutató, speciális három dimenziós standot pedig a Londonban már befutott papírművész, Beregszászi Előd készítette,akinek papírból készített alkotásait nemrég mutattuk be.

A kiállítás szlogenje ezúttal az „Öntés és hajtogatás” volt, így ebben gondolkodott az az öt tervező is, akik a hazai dizájnereket képviselték az angol piacon. Szinte borítékolható volt, hogy valaki fantáziát lát az egyre menőbb betonban is, így nem lepődtünk meg a MOHA tervezőinek gyűjteményén, akik a lakberendezési tárgyakat készítették beton és más környezetbarát anyagok ötvözetéből. A végeredménytől azért nem estünk hasra, sajnos jó ideje pörög már a nemzetközi piacon a betonból kiöntött óra és telefontartó ötlete.

Galéria ikon

11

A Hu+ névre keresztelt társaság mögött egy olyan Londonban befutni vágyó közösség dolgozik, akik célja, hogy ösztönözzék egymást és a Magyarországon élő kollégáikat az egyes munkafolyamatok során.
Galéria: Magyar tervezők Londonban
Fotó: facebook.com/huplusco

A beton mellett a Bartha Kerámiának köszönhetően megjelent a kiállításon a rakutechnika is, ami egy kiotói fazekas család által a köztudatba hozott XVI.századi japán égetési eljárás. Az égetési módba az ötvenes években leheltek újra életet és azóta szinte töretlen a népszerűsége. A módszer lényege, hogy a kemencében felhevített tárgyakat izzók állapotban veszik ki és erősen reduktív közegben hűtik le.Ennek következtében a mázban lévő fémsók redukálódnak és fényes, fémszerű réteget képeznek a tárgyak felületén – olvasható a csapat sajtóanyagában.

Galéria ikon

11

A beton mellett a Bartha Kerámiának köszönhetően megjelent a kiállításon a raku technika is, ami egy kiotói fazekas család által a köztudatba hozott XVI.századi japán égetési eljárás.
Galéria: Magyar tervezők Londonban
Fotó: facebook.com/huplusco

Franta Áginak is újrahasznosítás lebegett a szeme előtt, mikor megtervezte a száz százalékosan újrahasznosított kartonból készült csillag formájú lámpa búráit, melyek 'StAArlight' fantázianéven futottak Londonban. Bár azt nem értettük, hogy a két különböző méretben, hatvan színárnyalatban és tíz különböző patenttel rendelhető búrák összehajtogatását miért bízza az amatőr vásárlóira a tervező. De lehet, hogy csak mi nem szeretjük az efféle csináld magad trükköket, amiben Franta Ágin kívül a PikkPack cipők dizájnere, Gulyás Sára is fantáziát látott.

Galéria ikon

11

Franta Áginak is újrahasznosítás lebegett a szeme előtt, mikor megtervezte 100 %-osan újrahasznosított kartonból készült csillag formájú lámpa búráit, melyek ’StAArlight’ fantázianéven futottak Londonban.
Galéria: Magyar tervezők Londonban
Fotó: facebook.com/huplusco

„Sári a különböző cipőkkel való kísérletezés után egy olyan darabot akart létrehozni, ami minimális anyagfelhasználással és a vásárló maximális bevonásával készül” – olvasható a sajtóanyagban a prémium minőségű bőrből készült, 18.855 forintra beárazott cipőről, ami különböző színű pamut cipőfűzőkkel „szerelhető” össze. Bár mutatós darab, mégis nehezen tudjuk elképzelni, hogy az otthon összeeszkábált darab is ugyanúgy tud mutatni majd, mint a reklámanyagon.

A kiállított tárgyak közül talán Józsa István „Oritable” néven futó, japán origami technika inspirálta, hajtogatható lábú kávézóasztala nyerte el legjobban a tetszésünket a témában. Ezt és a többi kiállított terméket is megnézheti a galériában. Kattintson!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.