Megnéztük, mit lehet kihozni egy pici lakásból, igaz ehhez nagyon átgondolt tervezés szükségeltetik. Meg némi pénz.
hirdetés
44 négyzetméter. Mindössze ekkora az a valaha lepukkant belvárosi lakás, melyet Nikoletti Petra tervei alapján újítatott fel a tulajdonosa, azért, hogy kiadja.
hirdetés
A külföldi férfi, aki már végigcsinált egyedül egy felújítást, rájött, jobban jár, ha szakember fogad a tervezéshez. A névtelenséget kérő tulajt egyébként nagyon érdekli a dizájn, így részt vett a koncepció kialakításában is. Nikoletti Petrát kérdeztük arról, hogy alakult át a lakás.
„Azzal a kéréssel fordult hozzám a tulajdonos, hogy az egyetlen nagyszobába úgy helyezzük el a nappali-hálószoba-étkező funkciókat, hogy minél nagyvonalúbb maradjon a tér, ne szabdaljuk se horizontálisan, se vertikálisan. Így azonnal elvetettük a térelválasztó bútorok, vagy galéria intézményét (legnagyobb örömömre), és kapva-kapott a dobogós ötletemen… Az ablak előtti teret 66 cm-rel megemeltük, ez alá került be a teljes értékű, kihúzható ágy, és óriási mennyiségű, jól kihasználható tároló. Ráadásul a dobogó oldalából "kiharapva" egy darabot, megkaptuk az étkező padját is. Külön örömét leli a tulajdonos abban, hogy az ablakok így - régen vágyott - franciaerkéllyé avanzsáltak."
Mennyire szólt bele a tulaj a tervezésbe, mennyire határozta meg a stílust?
Igazi öröm-munka volt ez nekem! Egy tervezőnek két rémálma van: ha a megrendelőnek egyáltalán nincsen elképzelése, vagy ha túl markáns… Itt egyikről se volt szó. Az interneten fellelt munkáim alapján tudta, hogy hasonló az ízlésvilágunk, ezért is bízott meg engem. Az elején megmutatta, hogy a meglévő dolgai közül mit szeretne beterveztetni - de semmihez nem ragaszkodott konokul. Én természetesen azon voltam, hogy ezek közül minél több mindent integrálni tudjunk a térbe, de volt egy-két tárgy, ami annyira kilógott volna, hogy nemet kellett mondanom, és ezzel ő is teljesen egyetértett.
És már azt is az elején tudtuk, hogy jó barátja, Milorad Krstic képei közül választunk majd fali dekorációt, de az ő munkái olyan sokoldalúak, hogy ez nem kötötte meg a kezünket. A stílus kialakításakor irányvolnalként a modernet határozta meg, de a korábban vásárolt perzsa szőnyeg már feltételezte az eklektikát, amit később kicsit tovább árnyaltunk.
Mennyire határozta meg a lakásra áldozható összeget, vagy szabad kezet kaptál?
hirdetés
A büdzsét viszonylag rugalmasan kezelte, de amikor összeállítottuk a konszignációt (mit-honnan-mennyiért), akkor sok mindent átrendeztünk. Bizonyos, a lakás hangulatát igazán befolyásoló elemekből drágábbat választottunk, másokból pedig visszavettünk és olcsóbb alternatívát kerestünk. Így esett, hogy az Ikeás könyvespolc végül jól megfér az eredeti Panton székekkel…
Mennyit költöttetek a felújításra?
Bár kerültük az extremitásokat, végül - kis túlzással - sikerült ugyanannyit költeni a felújítás-bútorozásra, mint amennyibe a 40m2-es ingatlan került. Ebben persze benne van az aljzatbetonozás, a villanyászat, a fűtés kiépítése, a vadonat új külső-belső nyílászárók (belsőből mondjuk csak egy van, a fürdőszbaajtó…), a stramm acélszerkezettel készített dobogó, a konyhabútor, és az olyan utolsó kütyü is, mint a vízforraló...
Miért alkalmaztál viszonylag sok feketét egy kis lakásban?
Ezt mindig megkérdezik tőlem… Tévhit, hogy a sötét színek szűkítik a teret, minden a megfelelő elhelyezésről és arányokról szól. Egy sötétre festett fal mélységet ad a helyiségnek, ezzel pedig igenis a tágasság érzetét kölcsönzi neki. Persze óvatosan kell vele bánni, jó érzékkel kell megtalálni az egyensúlyt. Azt gondolom, nekünk ez sikerült.
Egy láthatóan férfias lakást terveztél, ez kérés volt?
hirdetés
Bár a tulajdonos befektetési céllal vásárolta az ingatlant, nincs kizárva, hogy később, ha külföldre szólítja a munkája, ez a lakás válik budapesti bázisává, és a nagyobbat adja bérbe. Ezért olyan lakást terveztünk, amely maximálisan megfelel az ízlésének. Ő pedig egy egyedülálló férfi, aki férfias környezetben érzi jól magát.
Vásároltál használt bútorokat is, vagy inkább csináltattatok?
A konyhán és a dobogón kívül semmit nem csináltattunk. A falba süllyesztett gardrób is Ikea, igaz az asztalosok egy kicsit igazítottak a - nem látszó - korpuszon, hogy például kényelmesen elférjen benne a kazán. A kopottas ipari lámpa - természetesen használt - az indusztriális bútorokkal foglalkozó ArtKraftból érkezett, a régi katonai ládákat vidéken leltük fel.
Mennyi idő alatt készült el a felújítás?
Hosszadalmas folyamat volt, hiszen teljesen le kellett bontani a lakást, és az aljzatbetonozástól kezdve nulláról felépíteni. Szeptemberben vettük fel a kapcsolatot, és februárban tettünk pontot a projekt végére. Külön szeretném megköszönni a remek kivitelező csapatnak a példaértűen szép munkát!
Mennyivel növeli meg a lakás értékét a felújítás, mennyivel lehet drágábban kiadni?
Egészen döbbenetes látni, hogy mit jelent minőségi munkával felújított lakást kiadni. Igaz, hogy Magyarországon nem szokás ennyit költeni egy bérbeadandó kislakásra, de a történtek a tulajdonost igazolták. Külföldieknek szóló oldalon hirdettük meg, és öt nap alatt - hosszú távú - bérlőre talált igen magas áron. Nem akarok konkrétumot mondani, de éves szinten 9%-os hozamot produkál, ami túlmutat az ingatlanpiacon szokásostól, és egyáltalán, a mai körülmények között több, mint jó befektetés.
hirdetés
Voltak nehézségek, konfliktusok a közös munka során?
Jól megértettük egymást a tulajdonossal, nem voltak konfliktusaink, nagyon jó hangulatban telt a felújítás. Tudom, furcsa ilyet mondani, de rengeteget nevettünk, és szerintem ez a könnyedség érződik is az egész lakáson.
hirdetés
Elveszett harmónia
Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.
A XX. század elején a detektívtörténetek aranykorukat élték. Nagy-Britanniában Arthur Conan Doyle zseniális, de végtelenül rideg és gépies nyomozója, Sherlock Holmes bűvölte el az olvasókat. Párizsban azonban szinte ezzel egy időben, 1905-ben megszületett egy olyan karakter, aki fenekestül felforgatta a krimi műfaját, és rabul ejtette a női szíveket.
Ma már teljesen természetes, hogy besétálunk a legközelebbi zöldségeshez vagy szupermarketbe, és pár száz forintért leemelünk a polcról egy érett ananászt. A XVIII. századi Európában azonban ez a trópusi gyümölcs a legfőbb státuszszimbólumnak számított: a királyok és a leggazdagabb arisztokraták kiváltsága volt.
Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.
A Czibulka János menedékház, ismertebb nevén a Kő-hegyi menedékház 1933. óta várja a kirándulókat. Budapestről is könnyedén elérhető, ennek, meg persze az innen nyíló csodás kilátásnak is köszönheti népszerűségét.
Javában zajlik a wimbledoni tenisztorna, ahol minden évben több mint 55 ezer teniszlabdát használnak – de pontosan mi is történik ezekkel a verseny után?
Freddie Mercury, a Queen zenekar egykori frontembere a pop történetének egyik legmeghatározóbb alakja volt. Kivételes énekhangja, zeneszerzői tehetsége és jellegzetes színpadi jelenléte generációkra volt hatással.
Az OTP Bank módosítást jelentett be az ATM-ek használatával kapcsolatban. A változás az euró bankautomatákra vonatkozik, de csak azokat érinti, akik nem OTP-s bankkártyával szeretnének külföldi valutát felvenni.
Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.
A nyári forróságban a hidratálás kiemelten fontos, ehhez azonban sem az alkohol, sem az üdítők nem jelentenek jó választást. A víz mellett viszont létezik egy alternatíva, mely még jobban is hidratál, és ez a tej.
A tartós hőség miatt országszerte szinte megállás nélkül üzemelnek a légkondicionálók, ami a régi elektromos hálózattal rendelkező ingatlanokban komoly tűzveszélyt jelenthet.
A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.
Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.
A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.
Feladatod legújabb kvízünkben első ránézésre egyszerűnek tűnhet, ám azért érdemes résen lenned: egy-egy kérdés meglephet. Ha azonban kedveled a magyar verseket, a jó szórakozás garantált.
Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.
A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.
Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.
Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.
Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.
Ha Fabulon, akkor Pataki Ági: a modellből lett üzletasszony nevét azonnal rávágja mindenki. A sikerhez azonban nem csak rá volt szükség, amint az A bőre őre című kiállításból kiderül – fenti videónkban Mayer Kitti kurátor is erről beszél.