Hol vásárolhatja meg legolcsóbban a tisztálkodószereket?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolc üzlet kínálatát jártuk körbe, hogy feltankoljunk a fürdőszobába. Ön is kíváncsi?

Egy korábbi cikkünkben már felmértük, három kereskedelmi lánc közül melyikben érdemes beszerezni a háztartásban legjobban fogyó termékeket. Ezúttal célirányosan szűkítettük a termékek körét, bővítettük a boltok számát, és annak jártunk utána, hogy a fürdőszobából elmaradhatatlan dolgokat hol tudjuk a legjutányosabban beszerezni. Túránk során kizárólag a legolcsóbb, saját márkás cuccokat szemléztük: szappant, folyékony szappant, tusfürdőt, sampont és hajbalzsamot. 

Hat üzletben sikerült teljesen telerakni virtuális kosarunkat, az Intersparban és az Auchanban viszont voltak foghíjak. (Előbbiben kifejezetten sajnáltuk, hogy szappant és hajbalzsamot sem találtunk, mert az áraikat elnézve fölényesen nyerhették volna ezt az árversenyt.) Az értékelhetetlenségük miatt e két boltot nem soroltuk be a végső, összehasonlító táblázatba, mert az egyik versenyeztetettel szemben sem lett volna tisztességes.

Aldi

A szuperek közül az Aldi a legdrágább - már ami az alábbi listát illeti. 

Galéria ikon

5

Galéria: Tisztálkodószerek - Aldi
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan (Olana)   119   793
Folyékony szappan (Olana)   169   558
Tusfürdő (Olana)   279   797
Sampon  (Olana)   299   996
Balzsam (Olana)   299   996
Összesen   1165   4140

A Lidl és az Aldi fajlagos árainak összege között 600 forint eltérés van. Ez ugyan nem hangzik túl soknak, de ha ennyivel beljebb van a vásárlás során, az nem baj, ugye.

Auchan

Az Auchan árait a Pennyéhez tudnánk hasonlítani. Ha lenne saját márkás szappanjuk, az áraik alapján talán feljöhettek volna a dobogó harmadik fokára.

Galéria ikon

10

Galéria: Tisztálkodószerek - Auchan
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan   -   
Folyékony szappan   369   1229
Tusfürdő (Tuti Tipp tusfürdő)   183   604
Sampon (Auchan)   299   747,5
Balzsam (Auchan)   299   747,5
Összesen   1150   3328

A Tescóhoz hasonlóan már itt is többféle saját márkás család megtalálható a polcokon. Vannak a teljesen alap (és elképesztően olcsó) termékek, illetve a valamivel drágábbak és igényesebbek. Egyébként ez a tény feltűnt már a mogyoróteszt során is, bár ott sem árban, sem ízben nem volt jelentős különbség a két saját márkás mogyorójuk között. 

DM   

Amikor a hazai drogériák árait szemléztük (dm, Müller, Rossmann), a dm lett az ezüstérmes, és ezen nem is csodálkoztunk. Az viszont eléggé meglepett minket, hogy ha csak a tisztálkodószereket nézzük, úgy szinte alig van eltérés a Rossmannhoz képest, ami akkor és most is a legdrágábbnak bizonyult. 

Galéria ikon

5

Galéria: Tisztálkodószerek - DM
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan (Balea)   159   1059
Folyékony szappan (Balea)   379   758
Tusfürdő (Balea)   299   996
Sampon (Balea)   249   829
Balzsam (Balea)   419   1396
Összesen   1505   5038

A saját márkás Balea család egyébként eléggé jó, változatos az illatkínálat, azonban a dm natúr családját, az Alverdét mi jobban kedveljük. Persze, ez utóbbi jóval drágább is. 

Lidl

A Lidl termékei nemcsak olcsók, de még jók is. A samponjukat már teszteltük, olvassa el, mit mondott róla a szakértő, és hogy mi milyennek találtuk. 

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan    79   790
Folyékony szappan (Cien)   279   558
Tusfürdő (Cien)   299   996
Sampon (Cien)   299   598
Balzsam (Cien)   299   598
Összesen   1255   3540

Itt is – ahogyan a legtöbb bolt árukészletében – mindenféle haj- és bőrtípusnak megfelelő termék között válogathat, egy apró dolog van csak, amivel nehezen békülünk ki. A Lidlben valamiért elég kaotikusan, ömlesztve helyezik ki az árukat, így aztán még a pofásabb dizájnúak is gagyinak hatnak, nincs az az érzése a vásárlónak, hogy jaj, de megvenné ezt vagy azt.

Penny

A Penny csak a harmadik helyen tudott végezni, a Tesco és a Lidl is megelőzte.

Galéria ikon

8

Galéria: Tisztalkodoszerek - Penny
Fotó: Dívány
Termék (Megnevezése) Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan (Today krémszappan)   119   793
Folyékony szappan (Fancy)   169   338
Tusfürdő (Fancy)   185   616
Sampon (Today)   299   996
Balzsam (Today)   299   996
Összesen   1071   3739

Önnek is feltűnt, hogy a szuperekben teljesen azonos áron, 299 forintért kínálják a sampont és a hajbalzsamot is? Csalóka, hogy ilyen alacsonyak az árak, miközben az ember nem is hinné, hogy ehhez képest milyen minőségi különbségek vannak a termékek között.

Rossmann

A Rossmann ismét utolsó az árak szempontjából. Nem értjük, hogy miért nem igazodnak egy kicsit a többi drogéria áraihoz – úgy látszik, számukra az árverseny nem jelent kihívást. Minőségben valószínűleg nincsen nagy eltérés a termékek között – ezért lehetnének egy kicsit engedékenyebbek is. Ahogyan a dm-nél is inkább a natúr cuccokat preferáltuk, itt is az Alterra márkanevű natúr saját márkás sorozatot kedveljük jobban, ezek azonban itt is drágábbak, így kimaradtak a listából.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan (Isana)   159   1059
Folyékony szappan (Isana)   349   698
Tusfürdő (Isana)   269   896
Sampon (Isana)   499   1247
Balzsam (Isana)   419   1396
Összesen   1695   5296

Habár a Rossmann a legdrágább, mégis kell kapjanak egy további bónuszpontot azzal, hogy VAN  WEBSHOPjuk, és ráadásul jól áttekinthető, könnyen kezelhető az oldal. Kivétel nélkül minden termék megtalálható, ami az üzletben kapható, és most már kényelmes székből összeválogathatja mindazt, amire szüksége van. Persze, az örömmel felfedezett szolgáltatásnak van árnyoldala is: a szállítás sajnos NEM ingyenes - vagy legalábbis nem minden esetben.

0–7999 Ft-ig 1200 Ft a szállítási költség
8000 Ft–11 999 Ft-ig 800 Ft a szállítási költség
12 000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes a szállítás

A fentieket figyelembe véve az éri meg a legjobban, ha tizenkétezer forint fölött vásárol. Ez mondjuk, nem is olyan nagy truváj, ha pelenkás gyermek is van a családban, vagy csak egyszerűen több hónapra előre beszerzi a szükséges dolgokat. Ez abból a szempontból is előnyös lehet, hogy nem csábul el annyiszor a boltban olyan darabokra, amikre egyáltalán nincsen szüksége, és időt, valamint üzemanyagot is megspórolhat. Mindezeket összevetve, sajnos azért még mindig elég húzós a Rossmann és a Tesco fajlagos összára közötti 2000 forintot is meghaladó különbség.

Interspar

Sajna az Eurocenterben lévő Interspar saját márkás kínálata elég szegényes: hajbalzsamot és szappant egyáltalán nem találtunk. A többi termékből ugyan volt, de nem ártana nekik valami pofásabb dizájn, nem túl vonzó a csomagolásuk. Nem úgy az áruk: hihetetlenül olcsó a tusfürdő, a folyékony szappan és a sampon is, cserébe viszont nincs túl sokféle illat- és termékfajta. Ami van, azt kell szeretni.

Galéria ikon

4

Galéria: Tisztálkodószerek - Spar
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan   -   
Folyékony szappan (Budget folyékony szappan)   169   338
Tusfürdő (Budget tusfürdő)   189   189
Sampon (Spar sampon)   199   199
Balzsam   -   
Összesen   557   726

Tesco

Nagyon beerősített a Tesco – legalábbis ami a saját márkás vonalat illeti: rengetegféle sampon, balzsam, folyékony szappan és tusfürdő van a palettán. Mi most a legolcsóbbakat válogattuk ki, de érdemes végigfutni a galériát, lefotóztuk a drágább portékáikat is.

Galéria ikon

12

Galéria: Tisztálkodószerek - Tesco
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (liter/forint) 
Szappan (TS szappan)   169   1690
Folyékony szappan (TV folyékony szappan)   179   179
Tusfürdő (TV tusfürdő)   187   187
Sampon (TV sampon)   199   199
Balzsam (Tesco balzsam)   307   767
Összesen   1041   3022

Így, ezt a megmérettetést most a Tesco nyerte. (Legközelebb a konyhában nélkülözhetetlen dolgokat fogjuk felkutatni.)

Ebből a táblázatból kiderül, hogy hol éri meg a legjobban vásárolni:

Íme az üzletek csoportosítva fajlagos ár szerint, növekvő sorrendben      
Tesco 1041 3022
Lidl 1255 3540
Penny 1071 3739
Aldi 1165 4140
DM 1505 5038
Rossmann 1695 5296
Helyezést nem kaptak, de azért nézze meg áraikat      
Interspar 557 726
Auchan 1150 3328

Hol vásárol tiszálkodószereket? Drogériában? Hiperben? Írja meg nekünk Facebook oldalunkon

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.