Futócipőért ne menjen Parndorfig!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha futócipőt venne, elég a biatorbágyi Premier Outletig mennie: a kettő választéka alig különbözik, sőt, a hazai még jobb, és nem egyszer olcsóbb is.

Múlt héten a parndorfi outletet térképeztük fel, most elmentünk megnézni, hogy van-e különbség a biatorbágyi Premier Outlets Center árai, illetve a felhozatala között. Eddig abban a hitben éltünk, hogy nyilván az osztrák outlet olcsóbb és a választék is sokkal nagyobb egyes üzletekben, most pedig, hazaérve Biatorbágyról, boldogan nyugtáztuk, hogy semmiben nem különbözik egymástól a két „akciósfalu”. Jó, persze, Gucci, Michael Kors, Burberry, Calvin Klein és egyéb dizájner cuccok nincsenek itthon (sajnos), most azonban nem is ez volt az érdekes, inkább a sportvonal felé tendáltunk: arra voltunk kíváncsiak, van-e különbség a kinti és az itthon kapható futócipők között. Szerencsére nem sok, és mi is meglepődtünk, mennyire nem: találtunk olyan cipőt, ami a Premierben még olcsóbb is volt, mint nagy testvérében, Ausztriában.

Évente legalább kétszer (év közepén és karácsonykor) körülnézünk Parndorfban, de olyan tömeget, mint amilyet a „late night shopping” alatt láttunk, még nem tapasztaltunk soha. Kígyózó sorokban álltak az emberek az üzletek előtt, a parkolóban meg öltek a helyekért. Egy kicsit nehézkesen ment így a cipők feltérképezése, mi a Pumában, a Nike-ban és az Adidasban néztünk körül.

Adidas, Parndorf

Egy kicsit olyan érzésünk volt az Adidas boltjában, mintha egy sportturkálóban lettünk volna. Teljes összevisszaság volt a cipők között, hanyagul voltak kirakva, és egy eladót sem találtunk, aki segített volna a választásban. (Persze, adjuk meg az esélyt rá, hogy nem készültek fel ennyi emberre.)

A választék egyáltalán nem óriási, a legolcsóbb futócipőt 42 euróért (12500 forint) láttuk, a legdrágábbat 90 euróért (26800 forint) adták. Méretben azért akadt jópár, biztosak vagyunk benne, hogy a rengeteg vevő közül egy sem maradt cipő nélkül.

A színválaszték is egészen elfogadható: volt kék, pink, piros, ezüst, és még sárga is akadt.

Galéria ikon

14

Galéria: Adidas Parndorfban
Fotó: Dívány

Adidas, Premier

Sokkal jobban éreztük magunkat viszont a biatorbágyi Adidasban, ahol azonnal a segítségünkre sietett egy eladó srác, és addig nem tágított mellőlünk, amíg 3-4 pár cipőt fel nem próbáltunk. Bár erre nem kifejezetten volt szükség a cikk megírásához, a valódi vásárló hiteles alakításához próbálnunk kellett lelkesen. (Így azért nem esett nehezünkre.)

Az árak nem sokban különböznek a kinti áraktól, van olyan cipő, amelyik pár száz forinttal olcsóbb, van, amelyik ugyanennyivel drágább. Csakhogy a választék sokkal jobbnak tűnt, illetve sokkal rendezettebb a bolt is, ami vásárló és újságíró részére egyaránt fontos, hiszen átláthatóbb a készlet.

Itt a legolcsóbb cipőt 11000, a legdrágábbat 28000 forintért láttuk.

Mindenképpen nézze meg a képgalériát, az összes(!) cipőről készítettünk fotót!

Galéria ikon

22

Galéria: Adidas a Premier Outletben
Fotó: Dívány

Nike, Parndorf

A Nike boltban azonnal megtaláltuk a futócipő részleget, szerencsére óriási kiírással jelzik is, hogy merre keressük (egyébként legalább ez az egy az Adidasban is így volt). Rengeteg cipőt láttunk, és egy kicsit sajnáltuk is, hogy (elővigyázatosságból) nem vittünk magunkkal pénzt, mert rendkívül jó áron tudtunk volna bevásárolni.

Nemcsak az árak voltak jók, színből, méretből és fazonból is jócskán tudtunk volna válogatni. Itt is mindent végigfotóztunk, nézze meg a galériát!

A legolcsóbb cipőt 49 (14600 forint), a legdrágábbat pedig 89 euróért (26500 forint) láttuk.

Galéria ikon

17

Galéria: Nike Parndorfban
Fotó: Dívány

Nike, Premier

Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy a biatorbágyi outletben is hasonló lesz a felhozatal, mint az osztrákoknál. Azt hittük, kevesebb a cipő lesz, és talán drágábban is, de arra még álmunkban sem gondoltunk volna, hogy a fentiek után verni fogja a parndorfit. Pedig így történt: olcsóbb, és több a cipő is.

A választék óriási, csoportosítva vannak a cipők neutrál és stabil kialakítás szerint. Rengeteg méret van, szóval ne aggódjon, ha nem jut ki a napokban, biztosan lesz még a kiszemelt cipőből 1-2 hét múlva is. A legolcsóbb 10500, a legdrágább 26000 forintba kerül.

Itt is mindent lefotóztunk, válassza ki a galériából, hogy ön melyiket venné meg!

Galéria ikon

20

Galéria: Nike a Premier Outletben
Fotó: Dívány

Puma, Parndorf

Elég gyér volt a felhozatal, de sajnos a biatorbágyi Pumához képest még így is menő. Hétféle cipőt láttunk: pink, fekete, kék, rózsaszín-szürke és fehér színben is. Kényelmesnek nem tűntek, de legalább drágák.

A legolcsóbb 35 euro (10500 forint) a legdrágább 70 euróba (21000 forint) kerül.

Galéria ikon

9

Galéria: Puma Parndorf
Fotó: Dívány

Puma, Premier

Kicsit csalódtunk az itteni Pumában, alig volt futócipő. Ami volt, az sem igazán a jobbak közül, ráadásul még csak nem is olcsón.

Összesen talán ha 6-7 különböző cipőt találtunk, a legolcsóbb 6500 forint, a legdrágábbért pedig 22 ezret kell kiperkálni. Sajnos utóbbinál eddig csak jobbakat láttunk, és a párnázottsága sem tűnt ideálisnak.

Galéria ikon

6

Galéria: Puma a Premier Outletben
Fotó: Dívány

Ön milyen cipőben fut? Írja meg nekünk a Shopaholic Facebook oldalán!

Vásárlási maraton a Premierben

Pár héttel ezelőtt vásárlási maraton volt a Premier Outlets Center üzleteiben: a megjelölt termékeket az eredeti árnál 90 százalékkal olcsóbban lehetett hazavinni. Óriási tömeg volt Parndorfhoz hasonlóan, de legalább 200 kilométerrel közelebb voltunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.