Így lesz újra fehér a kád pár perc alatt

Olvasási idő kb. 3 perc

Ragyogó szaniterek vegyszer nélkül: semmi más nem kell hozzájuk, mint pár dolog a konyhából és maximum tíz perc.

Teljesen mindegy, hogy fürdés után lezuhanyozza-e a kádat, attól az még pár nap alatt szépen bekoszolódik: elég, ha csak olajos fürdőt vesz, leradírozza a bőrét, sarkat reszel vagy hajat mos. A kád aljára és falára így is, úgy is lerakódnak a szürke foltok, amiket aztán hiába dörzsölget szórakozottan zuhanyozás közben a lábujjaival. Igen, a kádat/zuhanytálcát rendszeresen kell csiszatolni, hogy csillogó fehér maradjon. Sajnos az erre szolgáló vegyszerek se nem olcsók, se nem környezetbarátok, ha viszont előveszi a nagyi házi praktikáit, garantáltan pénztárca- és környezetkímélő lesz a végeredmény.

Fotó: Dívány

Mosószóda és ecet

Szórjon egy nedves mosogatószivacsra mosószódát, és sikálja át vele a kádat. Miután ez megvan, öntsön egy szórófejes palackba húsz százalékos ecetet, és fújja be vele a kádat. Hagyja rajta néhány percig, majd menjen át rajta vizes szivaccsal. Ha szükséges, a végén zuhanyozza le a kádat. A mosószóda rendkívül jó tisztítószer, mert olcsó és egyszerűen megbirkózik mindenféle zsíros folttal, akár szappan az eredete, akár olaj.

Szódabikarbóna és ecet

Spriccelje be húsz százalékos ecettel a kezelendő felületet, és hagyja állni minimum tíz percig. Utána egy nedves szivacsra szórjon szódabikarbónát és törölje át vele a kádat.  A végén zuhannyal öblítse le.

Lustáknak ecetfürdő

Annak is van tippünk, aki utál súrolni, és egyszerűbben szeretné megoldani a kád, valamint a látványosan és gyorsan vízkövesedő csaptelepek takarítását. Engedjen a kádba fürdővizet, de most ahelyett, hogy elfekszik benne, öntsön bele két flakonnyi húsz százalékos ecetet. (Ez a mennyiség teli kádra vonatkozik). Hagyja hatni legalább fél órán keresztül, majd engedje le a vizet.

Bórax és aszkorbinsav

Ezt az eljárást nem annyira kedvelem, de csak azért nem, mert irtózom a bórax állagától, ezért ritkán használom. A keverék viszont tényleg hatásos, és ha más éppen nincsen itthon, ha kelletlenül is, de előveszem. Keverjen annyi aszkorbinsavat a bóraxhoz, hogy kenhető pépet alkosson, majd ezzel súrolja ki a kádat. A végén jó alaposan öblítse ki vízzel.

Konyhasó és ecet

Erre a legjobb a nagyon apró szemcsés konyhasó, hogy ne karcolja össze vele a kádat. Keverje el a sót ecettel úgy, hogy amolyan menzai tejbegríz állaga legyen, majd sikálja ki vele a kádat. A jobb eredmény érdekében sikálás után hagyja hatni az anyagokat körülbelül tíz percig, és csak ezután zuhanyozza le a masszát.

Aszkorbinsav és ecet

A por alakban kapható citromsóval hintse be a kádat, majd a húsz százalékos ecetbe mártott szivaccsal habosítsa fel. A végén az egészet hideg vízzel öblítse le. Ez a szer meglehetősen agresszív, ezért mindenképpen használjon kesztyűt a művelet alatt!

Gyógyszertári alkohol

Az alkohollal is roppant egyszerűen csillogóvá varázsolhatja a szanitert. Permetezze be vele a kádat, és nedvesítsen be vele egy nedvszívó rongyot is, amivel még át is törli a felületet. Ettől kezdve már nem lesz gondja a káddal, mivel az alkohol elpárolog. Ez egyébként tökéletesen fertőtleníti a kádat, én a vécéülőkét is ezzel a módszerrel szoktam tisztítani!

Ammónia és víz

Öntsön egy pohár ammóniát két liter vízhez, és az így kapott eleggyel törölje át a kádat/csapot. Hagyja rajta tíz percig, majd törölje le a felületet tiszta, hideg vizes szivaccsal. Ennél a keveréknél csak arra vigyázzon, hogy ne forró vízbe keverje el az ammóniát, mert szúrós szaga van, és nem kellemes (meg persze nem is egészséges) belélegezni a forró gőzét.

Tetszik Önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen minket a Facebook Shopaholic oldalán is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.