Megdöbbentő végeredmény: a jó esernyő drága!

Olvasási idő kb. 3 perc

Esernyőkörképünkkel segítünk átvészelni a zivataros tavaszt.

A prognózis szerint egész júniusban olyan szeszélyes lesz az időjárás, mint eddig volt, ezért nem árt felkészülni az esősebb napokra is. Körülnéztünk, hol lehet venni jó áron esernyőt.

Galéria ikon

34

Galéria: Esernyőkörkép - 2012. nyár
Fotó: Dívány

Az eredeti tervek szerint az esőkabát-kínálatot is szerettük volna felmérni, de nem jártunk szerencsével, és meglepetésünkre esernyőt is csak kevés helyen találtunk. Pedig azt hittük, hogy könnyű dolgunk lesz, mert azok a cégek amelyek fiataloknak/középkorúaknak gyártanak ruhákat és kiegészítőket, nyilván készülnek ilyesmikkel is. Sajnos nem, akik meg igen, azok eléggé egysíkúan gondolkodnak.

Jó áron minőségit

A fast fashion boltok közül egyértelműen a Mango teljesített a legjobban, itt több sornyi esernyő sorakozott a pénztár mellett, és a választék nagyjából megfelelt annak, amit a cég hivatalos honlapján is találtunk. A divatüzletek közül a Marks&Spencerbe érdemes betérni. Nem, itt nemcsak az idősebb korosztálynak való ruhák vannak, esernyőben igen erősek. És itt nemcsak minta-, és fazonválasztékra gondolunk, hanem a minőségre is. Egy korábbi összeállításban már szerepelt szerkesztőségünk egyik tagjának esernyője, egy piros alapon fehér pöttyös darab. Kolléganőnk, aki nem éppen a pozitív gondolkodás híve, már majdnem öt éve hordja magával ezt az esernyőt mindennap, és eddig nem érkezett panasz.

Haladunk a korral

Galéria ikon

34

Galéria: Esernyőkörkép - 2012. nyár
Fotó: Dívány

Tegyük hozzá, esernyőt venni korántsem egyszerű feladat, hiszen megbízható, strapabíró darabra vágyunk, ugyanakkor a napszemüveghez hasonlóan ez is olyan kiegészítő, amit könnyen elhagy az ember, így nem akar sokat költeni rá. Ha mégsem hirtelen felindulásból akarunk választani, érdemes szaküzletet felkeresni (pl. Samsonite márkabolt, Reálszisztéma Menedzser Shop), mert itt nagyon segítőkészek, szakszerűen elmagyarázzák, hogy mi miért jó és hogyan működik. Így tudtuk meg azt is, hogy mennyire elszállt felettünk az idő, ugyanis már vannak teljesen automata esernyők is, amelyek nemcsak kinyílnak egy gombnyomásra, hanem össze is csukják magukat.

Színes esernyő borús napokra

Bár tavaszra és a nyárra elvileg színesebb, vidámabb esernyőkkel készülnek a cégek, mi nem igazán tapasztaltunk ilyen trendet. Így nagyon örültünk, amikor a Humanicban végre rábukkantunk a Benetton esernyőire, amelyek a szivárvány minden színében pompáztak, és még az ultradivatos rikító sárga is megjelent a palettán. Emellett még a Tesco által forgalmazott esernyők tetszettek, ezek mind színben mind pedig árban egészen jók.

Menő vagy ciki a Playboy-nyuszis ernyő?

Körülnéztünk egy kicsit az interneten is, hogy létezik-e egyáltalán olyan vagy hasonló esernyő mint amilyenről álmodozunk és találtunk pár jesszusom-de-gyönyörű-azonnal-meg-kell-vennem darabot, na meg egészen hátborzongatót is. A Playboy cuccokat forgalmazó oldalon például potom hatezer forintért lehet venni fekete alapon fehér nyuszis esernyőt, döntsék el önök, hogy ez az előbbi két halmazból melyikbe tartozik.

Az igazán lenyűgöző darabokat nem hazai oldalakon találtuk

Nem túl meglepő módon az angolok járnak több lépéssel előttünk az esernyőbizniszben. Az umbrellaheaven.com oldalán igazán csúcs modelleket találni négyezer forint körül, ami nem lenne rossz, csak hát a szállítási költség, ugye... Azért íme, a kedvenceink: a szíves 17,95 fontért (6761 forint) és a pöttyösek 9,98 fontért (3759 forint).

Fejlődnek az eladók

Nem kifejezetten kedveljük mikor besétálunk egy üzletbe és az eladó ránk akaszkodik mint egy kullancs. Szerencsére a mustrán kevés helyen éreztük magunkat emiatt kellemetlenül és örömmel nyugtáztuk, hogy jó irányba fejlődnek a boltok eladói. Már amelyik... A Mangóban ránk se bagóztak, de ezt már megszoktuk és így szeretjük, a H&M-ben hasonló volt a helyzet és a Marks and Spencerben is, bár utóbbiban szoktak eladók sétálgatni az üzletben. A Vögelében azon kívül, hogy egy kedves lány akciós kupont osztogatott, eladót csak a pénztárnál láttunk. A Samsonite üzletében ért minket a legnagyobb meglepetés, amikor már a harmadik esernyőt nyitottuk ki, fotózkodtunk vele és az eladó lány még mindig kedvesen és segítőkészen mosolygott ránk. Óriási bónusz pont jár nekik! A Samsonite termékeket is forgalmazó Reálszisztéma Menedzser Shop-ban szintén segítőkész volt az eladó, de ő mosolyogni nem tudott, és láthatóan nem örült, mikor vásárlás nélkül hagytuk el az üzletet. A Claire's boltjában mindig kedvesek és informatívak a lányok , de ha nem kérünk a segítségükből arrébb állnak. A Guess márkaboltjában három nagyon trendi maca pózolt. Kettő próbálta kialakítani az üzlet új dizájnját az akkor érkezett áruval (ők elég ellenségesek voltak), de a harmadik lánnyal, aki a legszimpatikusabb volt, kedélyesen elbeszélgettünk.  A Humanicban szintén megalázó volt a helyzet: az eladó odajött, megkérdezte, hogy segíthet-e. és aztán nem tágított akkor sem, amikor közöltük vele, hogy köszönjük, nem.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.