Luxury, please a gazdagoknak, karácsonyi vásár a pórnépnek Bécsben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bécsi karácsonyi vásárokon jártunk, és mindkét végletre találtunk példát: kapható adventi naptár 764 millióért, de a madzagon lebegő angyalkát 600 forintból is megúszhatjuk.

Vasárnap reggel óriási hévvel és nagy reményekkel indultunk el Bécsbe a Luxury, please néven futó luxuskiállításra. Már a Hofburg (a bécsi Heldenplatzon álló épületegyüttes, az egykori császári palota) bejáratánál világos volt, hogy itt valami grandiózus dolgot fogunk látni. Így is lett. Csak éppen nem pont úgy, ahogyan gondoltuk. Kívülről a látvány csodálatos volt, de akkor is az lett volna, ha éppen nem egy többmilliós termékeket felsorakoztató tárlat kínálná magát, mert a palota magában is szemet gyönyörködtető látvány.

Az már a parkolóban látszott, hogy ide nem akármilyen vásárlók jönnek: a parkoló autók közt Aston Martin, Bentley és Lotus is volt, mellettük pedig egy lakóautót állítottak ki. De nem ám valami egyszerű fajtát, hanem a világ legdrágább mobil lakását. Az osztrák cég a Marchi Mobile Vienna tudja, hogy mitől döglik a légy: a háromtengelyes, tizenkét méter hosszú, húsz tonnás járgányban 510 lóerős motor van. Nekem, laikusnak ez rengetegnek tűnt a saját kis 55 lóerős autómhoz képest, de a Marchi munkatársai felvilágosítottak, hogy a végsebessége ennek a monstrumnak sem több egy átlagos autóénál: 150 kilométer/óra.

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Dívány

Az elegáns, hófehér utastérben helyet kapott többek között vezeték nélküli internet, műholdas televíziós csatornák, luxus minikonyha és egy zuhanyzóval ellátott fürdőszoba is. A méregdrága hajópadló meg már csak ráadás. A legolcsóbb modellükért kis híján 1,3 millió eurót (397 millió forint) a legdrágábbért 2,1 milliót (641 millió forint) kell kipengetni.

Az épületbe beérve ért bennünket az első csalódás: az előtérben kiállított giccses festmények nem pont a luxusérzést sugallták, és ez a belső termekbe érve sem érződött. A luxuskocsikat elhagyva egy kis beugróban ingyen kávét lehetett kortyolgatni, az olasz DeLonghi cég jóvoltából, amelyet egy 3000 eurós (900 ezer forint) Swarovski kristályokkal kirakott kávéfőző géppel készítettek. Nem tudtam eldönteni, hogy az előtte tornyosuló tömeg az ingyen kávénak, vagy a csillogó látványnak volt-e köszönhető, bár az előbbi hihetőbbnek tűnik.

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Divany

A második emeleten kaptak helyet a kiállító cégek, amelyek nagyrészt bútorokat, és lakásdíszítő kiegészítőket, illetve az élethez különösen nélkülözhetetlen kelléket kínáltak a burzsuj népnek. Ilyen például a kedvencünk, egy adventi naptár, amit a belga Octagon Blue GCV gyártott. A Guiness rekordok könyvében is szereplő naptár huszonnégy, rendkívül értékes gyémántot rejt. Az a szerencsés, akit ilyennel lepnek meg, december elsejétől egészen Szentestéig bontogathatja a különleges ajándékokat. Kérdés, hogy meg lehet-e állni, hogy ne egyből a legnagyobb, 10 karátos kővel indítsunk. Az ára 2,5 millió euró (764 millió forint).

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Dívány

Ékszerkészítőkből elég nagy volt kínálat. Érdekes módon volt olyan is, aki gondolt a kevésbé burzsuj rétegre is, egy osztrák manufaktúra a belgáéknál kedvezőbb áron kínálta gyémántékszereit. Így a legdrágább követ, amit fehéraranygyűrűbe foglaltak, már potom 360 000 euró (110 millió forint) fejében haza lehetett volna hozni.

Az olasz berengostudio üvegképeket árult, a legdrágább alkotásuk, a kék üvegbambusz (ami inkább hasonlított egy vízvezetékcsőhöz, mint a növényhez), 34 000 euróba (10 millió forint) kerül. Aki túl ridegnek érzi az otthonában az üvegdolgokat, annak sem kell elkeserednie, mert az osztrák festő Zorica Aigner jóvoltából faliképeket is kiállítottak: ezeket1400 eurótól (440 000 forint) egészen 39 000 euróig (12 millió forint) lehetett megvásárolni.

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Divany / Dívány

Borzalmasan ízléstelen, viszont legalább borzalmasan drága dísze lehet a lakásnak a kitömött vadállat. Az oroszlán fenséges látvány élő formában, holtan viszont 18 500 euró (6 millió forint).

A hölgyek nagy megelégedésére, a német származású Kathryn Krusen megtalálta; hogy mi az a termék, amely még nem öntötte el Európa üzleteit: kabát jellegű köntöst forgalmaz, potom 1400 euróért (430 000 forintért). Az olasz Mala Mati cég is a női közönséget célozta meg, ők szőrmekabátokat értékesítenek 11 000 eurótól (3,3 millió forint)  60 000 euróig (18,5 millió forint).

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Dívány

Lehet még kapni 18 részes evőeszközkészletet 38 000 euróért, (11,6 millió forint), 85 éves Meisseni porcelán figurát 28 000 (8,5 millió forint), 110 éves thonett szekrényt pedig 380 000 euróért (116 millió forint).

Magyarországot egyedüli kiállítóként a Hertelendi Kastély képviselte. A luxus színvonalú szálloda superior szobája reggelivel egy éjszakára 200 euróba (61 000 forint) kerül. Ez annyira nem is lehet drága, mint a szálloda egyik munkatársa elmondta, vendégeik 60-70%-a magyar.

Az éktelenül sokmilliós termékektől bódultan hagytuk el a Hofburg épületét, már csak az éltetett bennünket, hogy hamarosan forralt bort fogunk inni.

A császári palotával szemben lévő karácsonyi vásárt céloztuk meg, és azt kaptuk amire számítottunk: drága, de jól el lehet cseszni a pénzt. A bazár elengedhetetlen kellékei egytől egyig megtalálhatóak, és egy stílustalan karácsonyfa díszítéséhez is adnak ötleteket.

Galéria ikon

46

Galéria: Bécsi karácsonyi vásár
Fotó: Dívány

Idén is van madzagon szálldosó angyalka, rénszarvas és télapó, fabagoly, üveg teknős, harangocska, üveggömbdísz, gyertya, mécsestartó, szappan, meg az többi vásárgagyi. Természetesen az étel- és italkínálat  is a szokásos (csak az árak emelkedtek tavalyhoz képest): sajtos kolbász, forralt bor és kinderpunsch. (Mi ketten összesen tizenhárom eurót költöttünk kajára és egy-egy bögre borra.) Egy dolgot azért felfedeztem, a Bukowski plüssöket. Ezeket a figurákat itthon is árulják, de meglehetősen magas áron, itt a vásárban viszont már három-négy eurótól beszerezhetőek. A baj csak az, hogy egy mackóért nem érdemes több órát autókázni, főleg ilyen üzemanyagárak mellett. (Mi egy ezres kisautóval mentünk, és az oda-vissza út pályamatricástul 26 000 forintra jött ki.) Szerencsére gagyi dolgok a Budapesti Karácsonyi Vásárban is kaphatóak, ahol szintén van forralt bor és kolbász is.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.