Galla Miklós: Ha meg kell halnom, kaszkadőrt kérnék

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van, akinek a testi humor, van, akinek a politikai humor áll jól, Galla Miklós szerint neki az időtlen, kicsit infantilis vonulat. Reméli, hogy 100 év múlva klasszikusként veszik majd elő első, nyomdafestéket tűrő könyvét, aminek bemutatóján Ügyes Lajos is felbukkant.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy a bemutatóra Galla ugyanazt a sárga pulóvert húzta magára, amiben a könyvborítón is feszít - hivatalosan is igazolta, hogy ugyanez a ruhadarab látható ott is. Könnyed mókával tömte be azt a lyukat, amit a Pa-Dö-Dő együttes apró késése ütött – elmesélte, hogyan kergette őrületbe egyszer a szőrszálhasogató kérdéseivel egy szálloda recepciósait és megnyugtatott minket arról, hogy a szerszámának mérete egészséges.

Mi a túróért írtál te könyvet?

Falusi Mariann feltette a többdimenziós, rendkívül komplex és kihagyhatatlan kérdést: „Mi a túróért írtál te könyvet?” Galla elmondta, hogy 2 évvel ezelőtt megkereste a Jaffa kiadó és megkérdezte, nem akar-e könyvet? Ő meg mondta, hogy de: „Az estjeimről már voltak kész anyagok, de a legbüszkébb a vadiújakra vagyok, például a nyelvi leleményeken alapuló Ömlengés címűre. Az ember mindig az új művekre a legbüszkébb, mert az azt jelenti, hogy még nincs alzheimere, tehát tud még újat mutatni.” Úgy tűnik, Gallának már papírja is van arról, hogy humoros, méghozzá 188 oldal. És ha már az oldalszámozásnál tartunk, mindez a könyvben fordítva történik, és már a keménytáblás borítón elkezdődik. „A vissza-oldalszám azért kellett, hogy legyen valami szokatlan – ugyanis eddig számos szerző és kiadó elkövette azt a hibát, hogy nem visszafelé számozta a könyveit, mert a hagyományos oldalszámozásnál az olvasó nem tudja, mennyi van még hátra a műből.”

Tűri a nyomdafestéket szerfelett

Felmerült egy lényegi kérdés: a könyv hogyan adja vissza a jellegzetes Galla-hanghordozást?  A szerző elmondta, hogy aki ezt a könyvet megveszi, az már ismeri a hangját és a szöveghez tudja igazítani, fejben. Aki meg nem képes fejben hangszerkeszteni, az várja meg a hangoskönyvet. Mariann, ahogy sedergette a könyvet, megjegyezte, hogy a kötetben sok fotó van, és némelyiken valahogy olyan snájdig. Galla elmondta, hogy tavaly áprilisban készültek róla ezek a képek, és akkor bizony ilyen jól nézett ki. Kiderült az is, hogy a kiadói előszó is Galla műve, sőt, a „minta a nyomdafestékből”-poén is. Megtudtuk, hogy a művész már 40 éve van színpadon, jelenleg pedig egy klasszikusban, a Hippollyt, a lakáj-ban feszít.

Abszurd humor nagycsoportosoknak

Galla bevallotta, hogy az őrületbe kergette a tördelő-tipográfus Gézát, akit nagy elismerés illet, mert a minden oldalon váltakozó betűtípus igazi szerkesztői kihívás volt neki. „A könyv írása közben érzékenyebbé és kreatívabbá váltam, hogy magam is meglepődtem. Szövegíróként életem egy nagyon kreatív korszakába kerültem” – mondta a szerző, majd Mariann megkérdezte, hogy szereti-e ha komolyan veszik? A válasz az volt, hogy csak a hivatalban és a bankban, máshol nem, hiszen humorban utazik. Szóba került az is, hogy miért pont a Pa-Dö-Dő lányok dumálnak vele itt ma este? Kiderült, hogy a duó korábban felkérte Gallát, hogy a készülő gyereklemezükhöz ő írja az összes szöveget. Ez meg is történt, de nem biztos, hogy minden nagycsoportosnak átjön majd az abszurd humor.

Fél év múlva jön a hangoskönyv

A Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg Galla Miklós első könyve, a Könnyű műhaj, melyben magyar nyelvi leleményekre épülő minivígjátékok képregényváltozatai, briliáns humorú, rajzos, fotós tréfák garmadája, szellemes mesék, okfejtések és ismertetők és vicces rejtvények özöne szerepel, és még egy rövid novella is. A Könnyű műhajban Galla Miklós példaképei - Kabos Gyula, Koltai Róbert, Jay Leno, Sándor György - előtt is tiszteleg egy-egy róluk szóló írással. A kötetben szereplő művek, monológok, jelenetek mintegy fél év múlva hangoskönyv formátumban is megjelennek majd.

Képregénnyé lett Ügyes Lajos

A könyvben képregény is van, ami Ügyes Lajos Irodájába enged betekintést. Az edzett Galla -rajongóknak már ismerős lehet a könyvben elterülő, Csordás Dániel alkotta képregény, ugyanis ezt korábban már mozgóképen is láthatta a magyar közönség. De honnan a vonzódás a képregények felé? Megtudtuk, hogy Galla gyerekkorában másfél évet töltött Afrikában, Tanzániában, és ott találkozott vicces, gyerekeknek készülő képregények alkotóival, és ez az élmény inspirálta arra, hogy a könyvben is megjelenjen ez a műfaj. „A képregény azért jó, mert el lehet időzni egy-egy poénnál, nem úgy, mint a színháznál, ahol nem lehet megállítani a darabot.” Aki nem ismerné, egy kis ízelítő az Ügyes Lajos párbeszédekből:

Főnök és titkárnő:

- Legyen kedves, írja le szívesen, húszcentis, fekete, gótikus betűkkel, hogy „iram”

- Főnök, hogy maga micsoda iramot diktál!”

Vagy:

Jolán, Galla női alteregója: A jövő héten ne várjon senki, aki maguk közül. Elmegyek, végtére is ledőlök a római Colosseumban, utána mégpedig az athéni Akropoliszban is lefekszem, ugyanis én szeretek romokban heverni!

Lesz-e Galla 100 év múlva?

Mariann újra érdekes kérdést dobott be: Milyen érzés első könyvesnek lenni? Galla elmondta, hogy tiszteli a nyomtatott dolgokat, a tanzániai időkből is megőrzött képregényeket. Ez a könyv egy 188 oldalas névjegy. Az előszobájában 70 példány van, 70 példány könyvnek pedig 70 jó könyvszaga van. „A jövőben sem fogok tragédiában játszani, mert az nem az én műfajom. A GM49-ben is a humort és az iróniát viszem. Viccesen szögdécselek a színpadon, ha kell. De ha egy rendezőnek az az ötlete támadna, hogy legyek tragikus hős a színpadon, akkor megfontolom, de ha meg kell halnom, akkor kaszkadőrt kérnék. Van, akinek a testi humor, van, akinek a politikai humor áll jól, nekem pedig ez az időtlen, kicsit infantilis vonulat. Remélem, hogy 100 év múlva úgy veszik majd elő ezt a könyvet, mint klasszikust, mint pl. Karinthyt.”

Gyorsan golyót eresztettem a testébe

Belelapoztunk a könyvbe: kiderült, hogy az információnak kinéző dolog ebben a könyvben nem az, aminek látszik. A kitölthetetlen Intelligencia teszt is ilyen: „Jancsika, Pistike és Sanyika vetésforgószerűen szokták kiporolni a szőnyeget. Logikailag hány évnek kell eltelnie?” A Vadászat örömei is a szerző egyik kedvence: „A múltkor nicsak! Imhol szökellt a világosbarna őzike. Gyorsan golyót eresztettem a testébe, biztos, ami biztos. Így védem a természetet, hiszen rászökellt a fűre, de hála nekem, a szökellésnek hirtelen vége szakadt.” Az est végén a közönség is bekérdezhetett, és elő is került az a kellemetlen kérdés, amit szegény Galla mindig megkap: tartja-e a kapcsolatot a régi kollégákkal, a L'art pour L'art társulattal? A válasz rövid és kifejező volt: nem tartja, hiszen azért jött el tőlük, mert rosszul érezte magát.

„A családtagjaim örülnek a könyvnek, mert így látják, hogy dolgozom, és vannak olyan családtagjaim is, akik már gyerekkorom óta ismernek” – zárta az estet a szerző, majd felolvasott egy írást, ami arról szólt, hogy a legtöbb sport milyen hülyeség, például a ping-pong csak asztalított tenisz, az úszás sem úszás, inkább kapálózás a fulladás ellen. Az est zárásaként Galla előadta a Pa-Dö-Dő lányokkal a szívverés kihagyhatatlanságáról szóló Élni kell c. számot a Csomagot kaptam c. lemezről. Kétszer indították el a zenei alapot, mert Galla útközben lemaradt valahol, de a második menetnél már időben beszállt – persze, az is lehet, hogy a műsor része volt ez az Uhrin Benedek-csavar. Gallánál sosem tudni.

Fotó: Kováts Dániel
Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.