Diana King zenével harcolt a súlyos betegsége ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevesen tudják, de Diana King nem véletlen tűnt el egy időre a közönség szeme elől: az énekesnő sclerosis multiplex-szel küzdött, végül gyógyszerek nélkül, a zene segítségével lett jobban. Diana többek között erről is beszélt nekünk a Szegedi Ifjúsági Napokon, koncertje után.

Diana Kingnek körülbelül két számát ismerik az emberek: a Shy Guy-t és a Say a Little Prayert, amely eredetileg nem is az övé. Ennek ellenére az énekesnő remek hangulatot csinált Szegeden úgy, hogy a számok többségét nem ismerte a közönség. A különleges hangú King egy farmerban és egy egyszerű szabadidő felsőben jelent meg a színpadon, nem hiába: nem kellett neki semmilyen extra öltözet ahhoz, hogy hangjával betöltse a teret és a színpadot.

Őrülten jó koncert volt...

Tényleg? Nagyon köszönöm, rettenetesen izgultam. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon léptem fel. Minden fellépés előtt izgulok egy kicsit, de ez a koncert attól, hogy itt korábban soha nem jártam, még különlegesebb volt számomra. Az izgalom egyébként jó dolog, extra energiát ad az embernek. Emellett, ha egy kicsit sem idegeskednék egy-egy koncert előtt, úgy érezném, nem törődök azzal az eseménnyel.

A fellépésen a legutolsó albumodról, a Warrior Girl-ről is játszottál dalokat. Mire utal a cím?

Néhány évvel ezelőtt nagyon beteg lettem: sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nálam. Nem tudtam járni, nem tudtam énekelni, így fellépni sem voltam képes. Rettenetesen elszomorított ez az állapot. Ültem otthon és azon gondolkodtam, hogy mit fogok ezentúl csinálni. Úgy döntöttem: elkezdek dalokat szerezni. Végül csaknem száz nótát készítettem. Éppen ezért ez a lemez nagyon fontos lett számomra. Minden egyes rajta szereplő szerzemény, akkor készült, amikor beteg voltam. Ahogy írtam a számokat úgy lettem egyre jobban, gyógyszerek nélkül. Ezért lett a korong címe Warrior girl (harcos lány – a szerk.). Arról szól, hogy történjen bármi, küzdeni kell, nem szabad feladni, nem szabad elhinni azt, hogy valami nem megy.

Csaknem száz dalt írtál, mi lesz azokkal, amelyek nem kerültek fel a legutolsó kiadványra?

Hát, talán majd most hamarabb jelentetem meg a következő anyagomat, mint azt bárki gondolná. Bár az biztos, hogy ennyi dalt nem tudok kiadni. Ráadásul azóta szinten minden egyes nap születik egy új nóta. A Warrior Girl-re a tizenhárom kedvenc szerzeményemet választottam ki.

Mitől lesz egy dal jó dal számodra?

Ha olyan, hogy táncolni akarok rá. Emellett pedig fontos, hogy a szövege és az egész ritmusa felemeljen és ne lehúzzon. Nem szeretem az olyan dalokat, amelyektől szomorú leszek.

Tizenöt éve jelent a Shy Guy, amely világszerte ismertté tett... Szereted még azt a dalt?

Persze. Nagyszerű érzés volt, amikor befutott a szám és még most is jó érzés, hogy van egy ilyen dalom. Rengeteg előadónak nem adatik meg, hogy legyen legalább egyetlen olyan száma, amely még 15 évvel később is világszerte sikeres, fiatal és idős egyaránt ugyanúgy ismeri, énekli. A Shy Guy a mai napig szerepel különböző slágerlistákon, játsszák klubokban, rádiókban.

Számos tetoválásod van, az első a Shy Guy sikere után született. Jelentenek is valamit vagy csupán szereted őket?

Jelentésük is van. A homlokomon lévő jelentése: „szeresd magad, légy önmagad!” Hihetetlenül fontos üzenet ez, hiszen enélkül nem jutunk sehova. A kezemen lévő rózsák az édesanyámnak születtek, aki imádta ezeket a virágokat. Nagyon fiatal voltam, amikor meghalt, így soha nem tudtam neki rózsát ajándékozni. Úgy véltem talán ezzel bepótolhatom, ami elmaradt.

Fotó: PartyPonty.hu

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.