Ünnepelj Ákossal és az X-faktor döntőseivel a BudapestArénában!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BudapestAréna az év utolsó hónapjában is kitesz magáért: a világhírű produkciók mellett a december a legjobb magyar előadók jegyében telik. Jótékonykodhatunk Ákossal, együtt örülhetünk az X-faktor döntőseivel, de a 30. évfordulóját ülő Eddával és a 20 éves Irigy Hónaljmiriggyel is ünnepelhetünk.

Bár a Papp László Budapest Sportarénát sokan elsősorban úgy tartják számon, mint a hozzánk látogató világsztárok szupershow-inak befogadására hazánkban egyedül alkalmas létesítményt, korántsem csak nagyszabású koncerteknek ad otthont. Méreteinél fogva – hiszen falai között akár 12 500 ember is kényelmesen elfér – ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a koncertek teszik ki programjainak a nagy részét, az igazság az, hogy a programkínálat tükrében ez csupán 20 százalékot jelent.

Persze elég egy pillantást vetnünk az intézmény nevére ahhoz, hogy a sportesemények intenzív jelenléte is kézenfekvővé váljon, emellett családi programok, kiállítások és konferenciák is bőven akadnak a BudapestAréna kínálatában. A családi program és a koncert viszont sokszor jócskán átfedésben van egymással, erre szolgáltatnak remek példát az itt megrendezett decemberi koncertek, amelyeken a magyar zenei élet színe-java segít bemelegíteni az ünnepekre.

Tömegeket megmozgató jótékonysági koncert és X-faktor-ünnep

Sokan gondolják úgy, hogy a karácsonyra leginkább egy jó koncerttel érdemes ráhangolódni – pláne, ha ezzel még segíthetünk is a rászorulókon. Ezt a tökéletes kombinációt valósítja meg Ákos december 16-i jótékonysági cipősdoboz-koncertje, amely a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi cipősdoboz-gyűjtő akciójának – és Ákos Szindbád turnéjának – része. Az ilyen módon befolyt adományokat a szegénysorsú magyar és határon túli gyermekek – köztük Böjte Csaba testvér árvái –, illetve a magyarországi árvíz- és vörösiszap-károsult családok kapják.

Az adományozóknak 3000, 4000 vagy 6000 forintos felajánlás után igény szerint egy-egy térítésmentes koncertmeghívót küldenek ajándékba. Ezen az estén negyedik alkalommal adják át Böjte Csaba testvérnek az erdélyi árváknak szánt többezer cipősdoboz-ajándékot.

Hasonlóan nagy érdeklődésre számíthat a 19-én véget érő zenés tehetségkutató, az X-faktor 22-i óriáskoncertje is, amelyen a tévéműsor valamennyi döntőse színpadra lép, hogy közösen ünnepelje a győztest és a közelgő karácsonyt. A műsorban már elhangzott dalok mellett a versenyzők meglepetés-produkciókkal is készülnek, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel pedig 23-án megismétlik a gigantikus házibulit.

Élő legendák a színpadon

A fiatalok mellett természetesen nem hiányozhatnak a BudapestAréna színpadáról a magyar zene nagyöregjei sem. Közöttük találjuk az – egyebek mellett – a hazai beatkorszak és rockopera egyik legmeghatározóbb alakját, Szörényi Leventét, aki 28-án Hattyúdal címmel életében először és utoljára ad szólókoncertet.

Az idén 65 éves zenész-dalszerző-énekes egyszeri és megismételhetetlen koncertjén szólólemezeinek és történelmi színpadi műveinek legnépszerűbb dalait is prezentálja az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével. A koncert utolsó részében pedig természetesen felcsendülnek az Illés-korszak legemlékezetesebb dallamai is.

Szilveszter előestéjén a magyar zenei élet másik fontos alakja, Demjén Ferenc csap a húrok közé. A Demjén 2010 című koncert a dalszerző-énekestől megszokott színvonalat és a legnagyobb Demjén-slágereket ígéri, egy ilyen élmény pedig feltehetően pozitív löketet ad majd az újévhez is.

Születésnapozó zenekarok a színen

Úgy tűnik, ez az összegzések hónapja: Szörényi mellett ugyanis az EDDA Művek és az Irigy Hónaljmirigy is évfordulót ünnepel a BudapestArénában. Pataky Attila bandája pontosan 30 éve jelentette meg első albumát, 19-én pedig a harmincadikat, az Átok és Áldást mutatja be a közönségnek. Emellett persze az elmúlt három évtized legnagyobb slágerei sem hiányozhatnak.

Talán kevesen gondolnák, de a komolytalanságáról híres Irigy Hónaljmirigy is igencsak komoly korba lépett: a paródiabanda idén 20 éve evez egy csónakban. A számtalan slágerparódia mellett humoros jelenetek is tarkítják majd a 29-én megrendezett estet, amelyhez különleges látvány és fénytechnika társul. Az Aréna hatalmas csarnokában pulzáló partihangulat feltehetően kicsiket és nagyokat egyaránt magával ragad majd.

Ha újév, akkor Mága

Lassan hagyománynak számít Mága Zoltán újévi koncertje: 2011 első napjának estéjén a hegedűművész mellett olyan előadók lépnek színpadra a BudapestArénában, mint Komlósi Ildikó operaénekes, Érdi Tamás zongoraművész, Zséda, Ádok Zoltán, Feke Pál, Pataky Attila, Galambos Lajos, Nyári Károly zongoraművész és lányai, illetve a Budapesti Operettszínház
művészei: Oszvald Marika, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.