Programajánló: keresd a párod és simogass veterán autókat!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezen a hétvégén a párválasztásé és a nosztalgiáé a főszerep: szombat hajnalig zajlik az I. Országos Randevú Fesztivál, a SYMA Csarnokban különleges oldtimerekkel, Gödöllőn pedig Liszt Ferenc műveivel találkozhatunk. Programajánló.

Igazi különlegességekkel találkozhatunk a hétvégén, most sem érdemes otthon maradni. A Syma Csarnokban október 22-24-ig Oldtimer Show-t rendeznek, amely a hírek szerint Közép-Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű-kiállítása. A rendezvény igazi kuriózumot ígér azoknak, akik rajonganak a régi korok járműveiért, emellett garantált sikert arathatunk a család legkisebb hímnemű tagjai körében is, ha elvisszük őket egy négy keréken zajló időutazásra.

Utazz féláron a veteránautó-kiállításra!

A kiállítás egy kicsit több is, mint veteránjármű kiállítás, hiszen a díszleteknek, korhű jelmezeknek és a korabeli háttérzenének köszönhetően kellemes nosztalgia tölti meg a 7000 négyzetméteres csarnokot. Idén egy 270 veterán gyönyörűségből álló, vadonatúj kollekciót mutatnak be, járműtípusonként a fellelhető legszebb példányt. Lesznek nagyon értékes veterán autók, ritka veterán motorok, antik autók, luxus kategóriájú veteránautók, versenyautók, versenymotorok és még jó néhány különleges jármű.

A kiállítás anyaga a '70-es évektől egészen a XIX. századig visz vissza minket az időben. Az Oldtimer Show Kft. a Volánbusz Zrt.-vel és a MÁV-Start Zrt.-vel együttműködve 50%-os utazási kedvezmény biztosít látogatóinak: a kiállításon lepecsételt jeggyel a hazaút ingyenes.

Kollektív társkeresés a randevúfesztiválon

Aki egy kis kényeztetésre és nem utolsósorban párra vágyik, az pénteken 19:30-ig vegye célba a Lurdy Házat, ahol ezen a napon zajlik az I. Országos Randevú Fesztivál. A kollektív társkeresésben kóstolóval egybekötött koktél-show, kedvezményes könyvvásár, asztrológia, jósda, horoszkóp, karakter-numerológia, térítésmentes haj- és vérelemzés, pilates-, jóga- és zumba-bemutató, hastánc, közös latintánc és oktatás segít, emellett értékes nyereményekkel serkentik a párkeresők kedvét. A napot hajnali 2-ig tartó buli zárja.

Liszt és vasárnapi rajziskola a Pagonyban

A Gödöllői Királyi Kastély október 22. és 24. között ad otthont a IX. Gödöllői Liszt Fesztiválnak, ahol esténként kellemes kikapcsolódást ígérő komolyzenei koncertek várják a hallgatóságot. Pénteken este például Jandó Jenő, 23-án Czitrovszky Ilona és Bogányi Gergely, míg 24-én az Egri-Pertis Duó zongorakoncertjét élvezhetjük a kastély dísztermében.

Kéthetente vasárnap 10:30-tól 12:30-ig a Budapesten található Pozsonyi Pagonyban Pagony-műterem címmel tartanak rajzfoglalkozást rajzolni, festeni szerető iskolás gyerekek számára. A foglalkozásokat a nyitva tartási időn kívül tartják, október 24-én például a linómetszés kerül fókuszba. A Kőszeghy Csilla grafikus, illusztrátor által vezetett programon a nyomtatási technikák, a magas- és mélynyomás is terítékre kerülnek. Mivel a létszám korlátozott, a Pagony-műteremre csak bérlettel lehet járni, de az első alkalomra bérlet nélkül is lehet menni.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.