New Yorkban simán mögéd lopózhat Bill Murray

Lehetett volna Han Solo és Batman is, kétszer harapta meg mormota, és azért volt egyszer rendőrségi ügye, mert részegen vezetett egy golfkocsit. Ráadásul talán az egyetlen ember Hollywoodban, akinek nincs ügynöke, és kizárólag üzenetrögzítőn lehet neki állásajánlatot hagyni. Amit sose hallgat le. Bill Murray a héten ünnepelte hatvanadik születésnapját.

Fotó: Paul Sherwood
Fotó: Paul Sherwood

Jobban szeret golfozni, mint forgatni

Igazi közhelyes karrier az övé egyébként: már gyerekkorában is paródiákkal szórakoztatta a családot, illetve a vendégeket, aztán a főiskoláról diploma előtt kihullik, a Saturday Night Live-ban kezd feltűnni, mint akkoriban minden komikus, aki vitte valamire. Aztán szépen kezdik megtalálni őt a rendezők, először Harold Ramis a Caddyschackkel (Ramisszel az Idétlen időkig forgatásán vesznek össze majd nagyon), aztán Ivan Reitmannal (Bombázók, a seregnek) aki nem sokkal később a Szellemirtókkal csinál Murray-ből igazi sztárt. Sosem tartozott a különösebben termékeny színésze közé, a nyolcvanas években, amikor ment a szekér, két-háromévente tűnt föl egy-egy filmben, a kilencvenes években sem dolgozta magát halálra, főleg, mivel mindig is sokkal jobban szeretett golfozni.

Leesett az asztalról, komikus lett

Sajátos komikusi stílusát elmondása szerint apjának köszönheti. „A felnőttek nagyon viccesnek találták, de mi, gyerekek, sosem tudtuk megnevettetni. Aztán egyszer egy vasárnapi ebéd alatt, miközben egy Jimmy Cagney paródiát adtam elő, leestem az asztalról, és tiszta erőből bevertem a fejemet a fém lábába. Elmondhatatlanul fájt, de amikor megláttam, hogy apám milyen jót nevet az eseten, egyáltalán nem érdekelt a fájdalom.”

Tenenbaum, a háziátok
Tenenbaum, a háziátok

A híres fapofa

A pályája alapvetően két részre oszlik, amiben az egyetlen közös az a fapofa, ami híressé tette annak idején. Az elsőben szemét vagy egzaltált bolondokat, cinikus, keserű figurákat játszik, a másodikban, amit az Elveszett jelentéstől szokás datálni (noha évekkel korábban, az Anderson -féle Okostojással indult), leszedált, belassult arcokat, kapuzárási pánik előtt, közben és után.  Az első másfél évtized csúcspontja egyértelműen az Idétlen időkig volt, ahol Murray tulajdonképpen egyedül viszi el a hátán az egész show-t, mellette mindenki, még Andie Macdowell is csak lelkes statisztának látszik, a második szakasznak pedig kizárólag csúcsai vannak, bár ez annak is köszönhető, hogy tizenöt éve mindig ugyanazt játssza.

Alig tíz éve lett igazi kultsztár

És bár az első szakasz filmjei üzletileg jóval sikeresebbek voltak (az 1984-es Szellemirtók például a maga 232 milliós bevételével máig a legtöbbet hozó vígjáték), igazi kult és sztár státuszt a kétezres években sikerült kivívnia. Köszönhetően elsősorban Wes Anderson zseniális filmjeinek (a már említett Okostojás mellett a vizuális humor legmagasabb szféráiba törő Tenenbaum, a háziátok, vagy a minden kockájában tökéletes Édes vízi élet), illetve Sofia Coppola agyonhájpolt Elveszett jelentésének köszönheti.

Aszfaltbetyár Manhattanben

Akinek minden vágya, hogy élőben találkozzon a színésszel, az menjen el New Yorkba. A legenda szerint ugyanis Murray egyik kedvenc szórakozása, hogy az utcán idegenek háta mögé lopózik, a fülükbe súgja, hogy „na, ki van itt”, majd amikor azok megfordulnak, csak annyit mond vigyorogva: „úgysem fogja elhinni senki” – és távozik.

Nem csak az üzenetrögzítője kezelhetetlen

Anekdoták garmadája kering arról, hogy milyen nehéz vele együtt dolgozni (annak ellenére, hogy másik ötszáz sztori meg arról szól, milyen hihetetlenül profi). Nem csak azért, mert már maga a kapcsolatfelvétel is eposzi nehézségeket jelent (az ügynök hiányának, valamint a trehány üzenetcsekkolási politikának köszönhetően maradt le például olyan szerepekről, mint Willy Wonka a Charlie és a csokigyárból, Sulley a Szörny Rt.-ből, vagy Frank Ginsberg a Család kicsi kincsében – utóbbi volt egyébként az egyetlen olyan film, amiből sajnálta, hogy kimaradt), hanem azért is, mert a folyamatos improvizációival az őrületbe kergeti a vele dolgozókat. Egyszerűen nem hajlandó kétszer pontosan ugyanúgy eljátszani egy jelenetet, amit viszonylag kevés rendező hajlandó eltűrni (hogy Wes Anderson közéjük tartozik, gondolom, senkit nem lep meg. Wes Anderson teljesen őrült, ezért is tud olyan szuper filmeket csinálni). „Gyűlölöm kétszer ugyanazt eljátszani, legyen szó mimikáról, vagy hanglejtésről. Teljesen bolond, aki olyanokat mond, hogy most azt akarom, hogy úgy hangozzék ez a sor, mint a kettővel ezelőtti felvételkor. Én ezt sosem értettem. A kettővel ezelőtti elmúlt, a mostani van, az meg majd lesz valamilyen, amilyenre sikerül. Én azért is szoktam kísérletezgetni felvételkor, mert az a legjobb, legműködőképesebb, amin igazán meglepődnek.”

A stúdióknak is beint, ha kell

Ha mindez nem lenne elég, ő volt az a csávó, aki, mikor az Idétlen időkig forgatásán fel kellett bérelnie valakit, aki helyette tartja a kapcsolatot a stúdióval, alkalmazott is egyet. A figura süketnéma volt, és kizárólag észak-amerikai indián jelnyelven tudott kommunikálni. Azóta egyetlen stúdió sem próbál beleszólni abba, hogy Murray hogyan tartsa a kapcsolatot velük.
A következő nagy dobása valószínűleg a Szellemirtók harmadik része lesz – amitől ő személy szerint nem túl boldog (már a második részt is utálta), egy interjúban azt mondta, hogy kizárólag akkor hajlandó benne szerepelni, ha Venkman még az elején meghal.

Mustra