Pat Metheny és az óriási kávéspohár

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyáron mindig hétvége van, és minden napra jut audio-vizuális kihívás a kultúrára éhező egyéneknek. New York és a jazz egyik legendája is Budapestre jön, Zagar pedig most épp itthon van. Hétközepi programajánló.

Fotókiállítás New Yorkról a Vízivárosi Galériában

Budapest 2.ker., Kapás u. 55.

2010. június 29.-július 22.

A Vízivárosi Galéria New York városáról szóló fotókiállításokkal várja az érdeklődőket a nyár elején. Fülöp Ildikó megfordítja a gigantikus felhőkarcolók és a kicsiny emberek arányát. Az egyes alakokat az épülettömbök fölé emeli, New York lakóinak portréi kiemelkednek a tömegből.

A másik tárlat Christopher Pelley-é, aki egy óriás kávéspoharat készített sok-sok kis négyzet alakú festményből. A kék-fehér papírpoharat egy görög diszkoszvető szobra díszíti. Ez az eldobható, de tradícionális mintákkal tarkított tárgy szimbolizálja Pelley számára New Yorkot, a különböző nemzetiségű kultúrák fast food olvasztótégelyét.

Zagar koncert

Zöld Pardon

2010. június 30. 20:00

A Zagar dance-elektronikus-alternatív zenét játszó együttes, bizonyítja, hogy létezik egyensúly az elektronika és a hangszerek, a monotónia és a szólók, az underground és a könnyen emészthető dallamok között. A zenekar a rock, az elektronika és a modern tánczenék különleges fúziója. A hiphop, breakbeat, funk ütemek fölé néhol 60-es évek végi pszichedelikus témákat emel, máskor pedig a világűr szféráinak hangját idézi. A lüktető, filmszerű, hullámzó érzet többeközött a Szezon című film Eastern Sugar című betétdalában talált képanyagra.

A Zagar története 2001 elején kezdődött, amikor a Yonderboi Quintet három tagja (Zságer Balázs, Kovács Andor, DJ Bootsie) a Shallow and Profound turné befejeztével külön is elkezdtek próbálni Lázár Tibor dobossal kiegészülve. 2002 nyarán már Zagar néven játszottak itthoni és külföldi fesztiválokon. Ezután rögzítették az első lemezanyagukat, amin egy vonósnégyes mellett közreműködött többek között Ligeti György (Puzzle) énekes is. Megalakulásuk óta folyamatosan koncerteznek (itthon és Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Szlovákiában, Csehországban és Oroszországban), s útjukat elismerések hosszú sora övezi. Második lemezük a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben jelent meg. Az ezen a korongon szereplő Wings of Love második lett a nemzetközi dalszerző versenyen (International Songwriting Competition), ahol többek között Tom Waits zsűrizett.

A banda nagyon jó élőben, az improvizatív jelleg, és az erős vizualitás folytán (ami egyes koncerteken lehengerlő VJ munkát, azaz kivetített képfolyamot von maga után).

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="385" width="480"><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/6Ik-rCMLvKA&hl=en_US&fs=1&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="385" src="http://www.youtube.com/v/6Ik-rCMLvKA&hl=en_US&fs=1&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="480"/></object>

Pat Metheny Group

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

2010. június 30. 20:00

Tizennyolcadik születésnapján már a Miami Egyetemen tanított. Tizenkilenc évesen felvételt nyert a Berklee College of Music iskolába. 1977-ben megalapította a jazztörténet egyik legsikeresebb bandáját. A többszörös Grammy-díjas gitáros egyszerre játszik klasszikus és modern jazzt. Lyle Maysszel olyan szerzőpárost alkot, amelyet a kritikusok és zenekedvelők a híres Lennon-McCartney és Ellington-Strayhorn párosokhoz hasonlítanak. Elektromos és akusztikus darabokat írt gitárra, balettek, nagyzenekari művek szerzője és előadója ugyanúgy, mint modern jazz vagy rock daloké. Többfajta gitár „kifejlesztésében" is szerepet vállalt, ilyen volt a szoprán akusztikus gitár, a 42 húros Pikasso gitár vagy az Ibanez PM-100-as jazz gitár. Improvizációival már többször elkápráztatta a magyar nagyközönséget, s idén tavasszal a Margitszigeten láthatjuk viszont.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="385" width="480"><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/ApI-zA6suXE&hl=en_US&fs=1&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="385" src="http://www.youtube.com/v/ApI-zA6suXE&hl=en_US&fs=1&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="480"/></object>
Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.