Új helyszíne lett az Irodalmi Centrifuga estjeinek, a Merlin (eddig a Centrál Kávéház adott otthont az összejöveteleknek), nem változott azonban a koncepció: most is kényes és érzékeny, társadalmi, politikai ellentmondásoktól terhelt kérdéseket feszegettek a beszélgetők. Bánki Éva, irodalomtörténész, író, az ELTE portugál tanszékének tanára, többek közt az Esőváros és a Magyar Dekameron írója és Gordon Agáta, író, költő, sok más mellett a Kecskerúzs és az Ezüstbokszer alkotója, az Irodalmi Centrifuga egyik alapítója két olyan művészről beszélgetett, akik finoman szólva is borzolták és borzolják az olvasói kedélyeket, s nem csupán regényeikkel, novelláikkal.
Nagyon hamar kiderült, hogy Tar Sándor és Wass Albert közül kit tart megkerülhetetlennek a két beszélgető, akik első mozdulata az volt, hogy a pódiumról a közönség közé ülve megteremtették az est közvetlen légkörét. Bánki Éva kérésére az illusztrációra szolgáló Wass Albert könyvek visszakerültek a megengedőbb Gordon Agáta táskájába. Tar Sándor kint maradt az asztalon, jelezve, ő a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb alakja, míg Wass megmarad „lektűrírónak" - annak viszont olyan, aki eladott példányait tekintve Jókaival vetekszik. A funtineli boszorkány című trilógiája a legkedveltebb tizenkét magyar regény közt található, s egy nagyobb könyvesboltban egy polcot biztosan elfoglalnak Wass művei.
Noha - mint megtudtuk - Gordon Agáta kérésére esett szó Wass Albertről, mégis Bánki Éva foglalta össze markánsabban véleményét, Gordon Agáta inkább kérdéseket vetett föl, megnyitott egy-egy perspektívát. Összegezve: Wass a két világháború közti „popkultúrának", a Horty-rendszer lektűrirodalmának folytatója, noha jelentékenyebb művei a világháború után születtek. Legfontosabb érdeme a mélyen átélt erdélyi táj, világ gyakran megrendítően eleven ábrázolása, melynek egyik szenvedélyes oka a gróf emigrációja. Hogy ez utóbbira miért, ténylegesen milyen bűn miatt kényszerült, ma elemezni, utánajárni, történetileg átvilágítani lehetetlennek tűnik, olyan mértékű ideológiai, politikai nyomás nehezedik az elemző vizsgálatra. Mondanak háborús bűnöket, méghozzá igen súlyosakat, s másfelől mondanak koncepciós vádakat. (Az mindenesetre tény, hogy a vádak megalapozatlansága miatt az Amerikai Egyesült Államok sem a Wiesenthal-központnak, sem Romániának nem adta ki Wass Albertet.) Köztudottan a jobboldal ikonja, megfellebbezhetetlen, s mint ikon, minden kritika, ami éri, skandalum. (Pedig éri kritika erősen jobboldali, s bizony olykor szélsőjobboldali kiszólásai okán. Tamás Gáspár Miklós egy helyütt a „legszórakoztatóbb fasisztának" nevezi.)
Tar Sándor bűne - hogy Kádár diktatúrájának besúgója volt - nem kevésbé kavarta föl a maga idején a közvéleményt. Maga Tar hozta ezt nyilvánosságra 1999-ben, aztán keményen meghurcolták, viták kereszttüzébe került, rögvest kerekedtek ítészei és védői. Tényleg belebukott bűnébe, szemben sokakkal, akik szintén jelentettek - amint az elhangzott az esten. Ahogy megfogalmazódott az is: alig-alig akad, aki valamiként ne érezné kényszeredetten szükségesnek, hogy megítélje e tettet.
Mivel többször szóba került Keresztury Tibor Literán megjelent nekrológja, melyet Tar Sándor 2005-ben bekövetkezett halála után írt, néhány sor erejéig érdemes megidézni, már csak azért is, mivel gondolatai zömét osztották a beszélgetőtársak: „Mélyről jött, és mélyre jutott. A történetre, amellyel a sorsa megkínálta, egyre rosszabb személyes válaszokat adott. Az utolsó időkben élő ember nem tudhatta meggyőzni már arról, hogy azért nem teljesen az volt a felállás, hogy mindenki besúgó volt, csak ő lebukott. Aki közelről ismerte, jól tudta azt mégis, hogy elterebélyesedő cinizmusa, erkölcsi relativizmusa nem az önfelmentés szándékából, hanem elemi, mély kétségbeesésből táplálkozott. Ő, aki úgy látott be egy sorsba, az emberi lélek bugyraiba, mint kortársai közül kevesen, a sajátját sehogyan sem tudta-bírta feldolgozni - az már meghaladta erejét, s a rendelkezésre álló képességeket. Az vesse rá az első követ, persze, aki jól tud kijönni egy ilyen sztoriból - ebbe vélhetően tényleg csak belehalni lehet. Nyilván ezért nem tudta érvényesen megírni se." Akár summázata is lehetne ez az elhangzottaknak, kiegészítve azzal, hogy bűne alól sem az írónők, sem a beszélgető-hallgatóság nem gondolta fölmenteni Tar Sándort.
E két írói sors összevetése sokkal gazdagabb lehetőséget kínált a gondolkodásra és megértésre, mint műveik egybevetése. Mindaz, ami Tar Sándor méltatása, jelentőségének fölmutatása, gyakorlatilag Wass Albert alkotói negatívuma. Tar megrendítően mélységes emberábrázoló, olyan összetett történések hiteles leírója, amelyek az eredetét jelentő népi irodalmi hagyományt messze túlnövik. (Wass Albert nem.) Rendre fölrúgja az addigi szabályokat, valójában alig besorolható. (Wass nem rúg föl szabályokat, besorolódott.) Életműve korának legátfogóbb rajza, kánonoktól függetlenül érzik ezt tudósok, alkotók és olvasók, s az egyik legmaradandóbb prózai életmű. (Wass Albert nagyon is kánonfüggő, olvasóit megosztja, a saját kurzusnak ír.)
Mindezeknél érdekesebb volt azonban a két tragikus sors egybevetése. Tar szegény, földműves családból származott, leggyakoribb alakjai munkások és parasztok, s ellentmondásos viszonyát a fölsőbb osztályokhoz az is jelzi, mennyire nem ábrázolja azokat. Miként ellentmondásos, kínos, őrlő viszonyát besúgó múltjához pedig az, hogy e téma megírása végül kudarcba fulladt. Nem tudta földolgozni. Végül, Keresztury szavaival: „Úgy halt meg, mint egy kivert kutya. Elesetten, kikészülve, magányosan. Jó ideje erre készült. Nem akart élni már."
Wass Albert ősi, nemesi családból származott, első, 1934-ben megjelent (A farkasverem) regényéért Baumgarten-díjat kapott, de közkedveltté és közismertté csak a diktatúra bukása után vált. Emigrációban, Floridában, önmaga vetett véget életének. Az ellene fölhozott vádak miatt nem térhetett vissza szeretett Erdélyébe, Magyarországra pedig ugyan jöhetett volna 1997-ben, ekkor ugyanis egy évre állampolgárságot kapott, de ezt sértőnek érezte, így nem élt ezzel a lehetőséggel. Nehéz anyagi körülmények közt halt meg Floridában. Ma szobrai, emlékművei állnak.
Az estnek nem volt konklúziója. Nem lehetett. És ez is jó volt benne.
